Tarrnak is aranyat ért volna a hallgatás

A berlini Der Tagesspiegel szerint bármilyen híresek is a magyar művészek, jobban teszik, ha nem bírálják az Orbán-kormányt. Különben ugyanolyan vesszőfutásnak lesznek kitéve, mint Tarr Béla.

Bármennyire is híresek, a magyar művészek jól teszik, ha tartózkodnak Orbán Viktor jobboldali-nacionalista kormányának bírálatától. Aki ugyanis megkérdőjelezi Magyarország nagy lendülettel megkezdett "átalakítását", annak nem csak politikai ellenszéllel kell, hanem a művészi és gazdasági "kicsinálására" irányuló kampányokkal is számolnia kell. S ez ellen a nemzetközi elismerések nem segítenek, sőt ellenkezőleg - írja a berlini Der Tagesspiegel azzal kapcsolatban, hogy felidézi: Magyarországon masszív módon megakadályozzák a februári Berlini Filmfesztivál nagydíjával elsimert Tarr Béla-alkotás, A torinói ló bemutatását.

A berlini polgári-liberális lap szerint pont a Der Tagesspiegelben február 20-án megjelent Tarr-interjú kavart komoly hullámokat. A mostani cikket jegyző és a februári interjút is készítő Jan Schulz-Ojala felidézi, hogyan határolódott el Gulyás Balázs, a Mokép vezetője Tarrtól, akinek fimjeit egyébként forgalmazzák. A Mokép más fronton is ejteni látszik Tarrt. A most csütörtökön esedékes ünnepélyes budapesti premiert lemondták, s a Mokép korábbi terveivel ellentétben A torinói lovat nem kívánja a magyarországi mozihálózatban forgalmazni - olvasható a Der Tagesspiegel Hallgatni arany című cikkében.

A Mokép szerint a szerződést a produkciós céggel közös megálapodás alapján mondták fel. Álítólag a Mokép mindössze egy kópiában akarta forgalmazni A torinói lovat, ugyanakkor azt tervzték, hogy internetes kivetítőkön keresztül úgynevezett e-mozikbanis bemutatják a filmet.

Schulz-Ojala felidézi a nagy vihart kiváltó Tarr-interjúban elhangzottakat, s azt is, hogy a rendező később, miután telefonon beszélt a kultúráért felelős államtitkárral, Szőcs Gézával, elhatárolódott saját nyilatkozatától.

A Der Tagesspiegel cikke szerint a Tarr-ügy is jól kifejezi azt a klímát, amely bizonytalanságot és félelmet vált ki a magyar művészek körében. Mindehhez jön, hogy a kormányközeli elektronikus és nyomtatott médiában, internetes fórumokon Tarrt és a hozzá hasonló kritikus művészeket a "nép által fizetett adóforintokon élősködőkként", "hazaárulóként" vagy a "szocialisták ócska és fizetett szóvivőjeként" gyalázzák. - Ha valaki most nem viselkedik elég barátságosan és bepiszkolja Magyarország hírnevét, mert az igazságot mondja, ahogy azt a művészek még ha túlzóan is teszik, az nemcsak a támogatásoktól, hanem a környezetében lévő kollégáitól is elvágja magát - idézte a Pester Llyod cikkét Schulz-Ojala.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.