Sztrájk lesz az iskolákban?

Sztrájkbizottságot alakított öt közoktatási szakszervezet. Tárgyalásokat akarnak a közoktatási törvényről és a pedagógusok béremeléséről.

Sztrájkbizottságot alakított öt közoktatási szakszervezet annak érdekében, hogy tárgyalások kezdődjenek a kormány és a szakszervezetek képviselői között a készülő közoktatási törvényről és a pedagógusok béremeléséről.

Az öt szakszervezet csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke bejelentette, hogy a május 4-én, szerdán megalakult sztrájkbizottságnak nem az az elsődleges célja, hogy munkabeszüntetést szervezzen. A célja az, hogy egyeztetésre kényszerítsék a kormányzatot, erre - mint mondta - "törvény adta jogaik vannak".

Hozzátette, hogy közös levélben fordultak Orbán Viktorhoz, amelyben az öt szakszervezet által megalakított ágazati sztrájkelőkészítő bizottság azt kéri a miniszterelnöktől, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően a jövő hét keddjéig, május 10-ig jelölje ki a kormány képviselőjét, aki "érdemben, megfelelő felhatalmazással" tárgyal majd a sztrájkbizottsággal a levélben megjelölt, a közoktatást érintő hét témakörről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.