Székházfoglalók a Gyorskocsi utcában

Önként jelentkeztek a rendőrségen a Fidesz-székház elfoglalása miatt meggyanúsított tüntetők.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendőrség csoportos garázdaság miatt indított eljárást a Lendvay utcai pártszékháznál történtek miatt (amikor is az alaptörvény elleni tiltakozó körülbelül 70 tüntető bemászott a kerítésen és egy napra elfoglalták az udvart és az épület előterét. Az akció során a Fidesz biztonsági őröket hívott, akik dulakodtak a tüntetőkkel, a rendőrség pedig nem avatkozott közbe.)

Beidézettek és szimpatizánsok a Gyorskocsi utcában

A Fidesz feljelentette a demonstrálókat; a nyomozás során több fiatalt idézés nélkül előállítottak– egyiküket a kollégiumi szobájából vitték be. A többi tüntető úgy döntött, önként jelentkeznek a rendőrségen, demonostrálva, hogy vállalják a felelősséget tettükért. Ezért kedd délután 37 aktivista jelentkezett a BRFK Gyorskocsi utcai épületénél adategyeztetésre, és egy közös nyilatkozatban elismerték, hogy részesei voltak a székházfoglaló akciónak. A rendőrségen idézést kaptak – többségüket tanuként, 7-8 embert gyanúsítottként fognak kihallgatni, nyilatkozta lapunknak Bernáth László, a székházfoglalók egyike. Tájékoztatása szerint nem volt lehetőségük kedden vallomást tenni, többségük április 9-ére kapott idézést, aminek eleget fognak tenni.

A tüntetők közül Oláh Katát és Misetics Bálintot rabosították, mivel korábban megtagadták a vallomástételt. Oláh Katát a rabosítása után tanúként hallgatták ki, de elmondása szerint nem garázdaság miatt. A rendőrség ugyanis kényszerítés miatt is nyomozást indított, amiért a Fidesz biztonsági emberei a lányt felráncigálták a székház bejáratától. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.