Nem sikerült MTI-vezérigazgatót választani – de ez nem csoda

Első körben nem tudta megválasztani a Magyar Távirati Iroda új vezérigazgatóját a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma szerdán.

A Médiatanács két személyt - Tóth Tamást és Toót-Holló Tamást - jelölt az MTI vezérigazgatói posztjáról december végén távozó Belénessy Csaba helyére, de egyikük sem kapta meg a kinevezéshez szükséges kétharmados többséget.

A médiatörvény alapján a Médiatanácsnak két személyt kell jelölnie a vezérigazgatói posztra. Közülük a Közszolgálati Közalapítvány választja ki a vezérigazgatót. Az első körben kétharmados, a másodikban azonban már feles többség is elég a vezérigazgató megválasztásához. Eddig még soha nem sikerült első nekifutásra vezérigazgatót választani. A négy közmédiumot, a Duna TV-t, az MTV-t, a Magyar Rádiót és a Magyar Távirati Irodát felügyelő, összevont médiakuratóriumban ugyanis a Fidesznek csak feles többsége van, és ha a jelölteket egy ellenzéki kurátor sem támogatja, akkor újabb fordulót kell tartani. A törvény előírja azt is, hogy a második fordulóra teljesen új jelölteket kell állítania a Médiatanácsnak. A második körben viszont már a kuratórium ellenzéki tagjai sem jelenthetnek akadályt. Ezért minden eddigi vezérigazgató-választás alkalmával az első körben érkezett neveket valójában nem lehetett befutónak tekinteni, ők a második körben érkeztek.

Kránitz László, a Közszolgálati Kuratórium szocialista delegáltja kutyakomédiának nevezte a szerdán történteket. Mint azt lapunknak elmondta, az egyik jelölt, Tóth Tamás, az MTVA hírigazgató-helyettese az önéletrajza alapján még soha nem dolgozott hírügynökségi területen, ezért az ő jelölését nem lehetett komolyan venni. A másik jelölt, a hírügynökségi területen igazgatóhelyettesként dolgozó Toót-Holló Tamás pedig még a fáradtságot sem vette, hogy megjelenjen a testület előtt. Kránitz szerint az egész eljárás botrányos és méltatlan a Magyar Távirati Iroda múltjához.

Balogh László, a kuratórium elnöke lapunknak azt mondta, Toót-Holló jelezte számára, hogy szívesen megjelenne a testület előtt, de a kitűzött időpontban hivatalos elfoglaltsága van. Balogh László ezután döntött arról, hogy eltekint Toót-Holló megjelenésétől és az eredeti időpontban megtartják a testület ülését. Az elnök megjegyezte, Toót-Holló egy korábbi vezérigazgató-választás során, mint jelölt egyszer már megjelent a kuratórium előtt. Balogh közölte, a törvény alapján most jelzi a Médiatanácsnak, hogy sikertelen volt a választás első fordulója.

A mostani MTI-vezérigazgató, Belénessy Csaba távozásához nyilvánvalóan hozzájárult, hogy június 1-jével leépítették a nemzeti hírügynökséget. Az MTI az MTV-hez, a Duna TV-hez és a Magyar Rádióhoz hasonlóan 49 fős csontvázintézménnyé zsugorodott össze. A leépítés hátterében pedig az állt, hogy több mint egy éve komoly pozícióharc dúlt az MTVA és az MTI vezérigazgatója között. Az már az év elején látszott, hogy a háborút nagy valószínűséggel az MTVA nyeri meg, mert a távirati iroda 2012-es költségvetését a tavalyi 2,5 milliárdról 1,3-ra csökkentették. A médiaszolgáltatási alap a napokban bejelentett, 250-260 dolgozó elbocsátásával járó újabb csoportos létszámleépítése a hírügynökségi területen több mint harminc dolgozót érinthet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.