Republikon: karakán ellenzéke alakult a kormánynak

A Rebuplikon Intézet szerint mára mindhárom ellenzéki párt különböző mértékben ugyan, de egyértelmű és karakán ellenzéki erővé alakult, hiszen a kormánytöbbség teljesen kirekesztette őket a törvényhozásból, tavasszal például egyetlen ellenzéki törvényjavaslathoz sem adta támogatását.

Az intézet szerdán juttatta el az MTI-hez a most befejeződött parlamenti ülésszakról készített elemzését, amelyben az MSZP-t nevezik a leginkább ellenzéki pártnak arra hivatkozva, hogy az Országgyűlésben a szocialisták alkotják a legaktívabban interpelláló pártot, emellett egyetlen esetben sem fogadták el az interpellációra adott miniszteri vagy államtitkári választ és más pártok interpellációja esetén a legkevesebbszer szavaztak együtt a kormánnyal. Szintén ezt mutatja szerintük, hogy az MSZP az érdemi kormányzati törvényjavaslatok csak alig 8 százalékát támogatta - fűzik hozzá.

A Republikon úgy látja, a Jobbik már vegyesebb képet mutat, mivel egyfelől az ellenzéki pártok közül a legnagyobb arányban szavazzák meg a kormánypárti törvényjavaslatokat (nagyjából a harmadukat), másfelől az interpellációs szavazásokkor az MSZP-hez hasonlóan túlnyomó többségben elutasították a kormány képviselőjének válaszát.

A más pártok által elutasított kormányzati válasz az LMP frakcióját győzte meg legtöbbször, a frakció képviselői kétszer annyiszor szavazták meg a miniszterek, államtitkárok válaszait, mint a másik két ellenzéki párt együttesen; de a Republikon szerint még ez is roppant alacsony arány, a szavazások túlnyomó többségében az LMP is a kormánnyal szemben foglalt állást. Az elemzés készítői kiemelik: a legújabban az LMP által szorgalmazott széles ellenzéki összefogás, a Jobbikkal kevéssé működik a parlamenti gyakorlatban, az LMP ugyanis többször inkább a Fidesz mellé állt a jobbikos interpellálókkal szemben.

Hasonlóan fontosnak tartják, hogy az LMP által leszavazott MSZP-s interpellációk között elsősorban a Fidesz-kormány politikáját támadó kérdéseket találunk. Hozzáteszik: a legkisebb párttal szinte minden esetben szolidárisak voltak az ellenzéki társak: a tizennyolc LMP-s interpellációt követő szavazáson az MSZP 16, a Jobbik pedig 15 esetben szavazta le a kormány válaszát.

A Republikon megjegyzi továbbá, hogy a Fidesz támogatottsága többéves mélyponton van a teljes népesség körében, a kormánypártokban csalódott szavazók azonban egyelőre a bizonytalanok táborát erősítik. Az ellenzéki pártok ebben a versenyben egymás ellenzékei is: mindhárman szeretnék megszólítani a kiábrándult választókat, de továbbra sem látni, melyikük lesz képes erre. A szavazások adatai pedig megkérdőjelezik, hogy lehetséges-e összefogás e három párt között - fejtik ki az intézet munkatársai.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.