Nem akarnak vidékre menni a Sukoró-ügy vádlottai

Nyílt levelet írt Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal elnökének a Sukoró-ügy három vádlottja, Császy Zsolt, Markó Andrea és Tátrai Miklós.

A vádlottak azért keresték meg az elnököt, mert a Fővárosi Törvényszék elnökétől kapott tájékoztatás szerint a Központi Nyomozó Főügyészség benyújtotta a vádiratot az ügyükben. Ugyanezen tájékoztatás szerint a Fővárosi Törvényszék elnöke kezdeményezte Handó Tündénél, hogy a büntetőügy tárgyalására más törvényszéket jelöljön ki túlterheltség miatt.

A vádlottak levelük szerint ezt a kezdeményezést "elhamarkodottnak és megalapozatlannak" látják."Nem tartjuk lehetségesnek, hogy a saját álláspontja szerint túlzott terhekkel küszködő Fővárosi Törvényszéknek a nyári ítélkezési szünet és a vezetői szabadságolások ellenére 24 órára sem volt ahhoz szüksége, hogy a 41 oldalas vádiratot, valamint a 40000 oldalnyi iratanyagot megismerje, értékelje s ennek alapján Önnek megalapozott javaslatot tegyen. Rossz érzéseinket erősíti, hogy a kezdeményezésről szóló törvényszéki közleményben még a vádlottak számát sem sikerült helyesen megállapítani" – írják Handó Tündének.

A vádlottak többek között azzal érvelnek a vidéki tárgyalás ellen, hogy ez rendkívüli módon megnehezítené mind egzisztenciájuk, mind családi kapcsolataik fenntartását és a gondoskodásuk alatt álló gyermekek nevelését. Emellett azt írják, hogy védőik még a szakmai-etikai szabályok megtartása mellett is mérlegelési helyzetbe kerülnek. "Reális esélyét látjuk annak, hogy egy új, kijelölt tárgyalási helyszín az eljárásban kezdettől fogva részt vevő, az ügyet ismerő ügyvédeinket annak megfontolására fogja késztetni, hogy ellássák-e továbbra is védelmünket" – írják. Hozzáteszik, hogy a nyomozási iratokból megállapítható, hogy a tanúk szinte kivétel nélkül Budapesten és vonzáskörzetében élnek, mint ahogy a védelem által indítványozni kívánt tanúk többsége is. A levélírók véleménye szerint azzal, hogy a bírósági szak esetlegesen Budapesten kívülre kerül, a tárgyalás nyilvánossága is jelentős mértékben sérül, hiszen egy vidéki ügyről kisebb mértékben tudósít a média.

"Ezért kérjük Önt, hogy a Fővárosi Törvényszék túlterheltségét más módon próbálja csökkenteni, s jelen ügyben a kijelölési indítványnak ne adjon helyt" – zárul a Handó Tündének ma átadott levél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.