Nem találtak kapcsolatot a bonyhádi ötök és a Magyarok Nyilai között

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azoknak a felvételeknek a hitelességét bizonygatta, amelyekről Draskovics Tibor rendészeti miniszter úgy fogalmazott, mintha egy politikusok házainál tervezett robbantásokhoz készített pokolgép "tesztjéről" készült volna. A Fidesz menesztené Draskovicsot, de Bajnai kitart mellette.

Hétfőn sajtónyilvános eseményen bizonygatta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azoknak a felvételeknek a hitelességét, amelyekről pénteken Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter úgy fogalmazott, mintha egy politikusok házainál tervezett robbantásokhoz készített pokolgép "tesztjéről" készült volna. Csécsi Soma, az NNI helyettes szóvivője hétfőn többször leszögezte: nem sajtótájékoztatón vesznek részt az újságírók és azok a politikusok, akiknek kétségeik voltak, vannak a felvétel hitelességét illetően, hanem "nyilvános eseményen". Mint ahogy a pénteki rendezvény, ahol Draskovics Tibor a vitatott felvételt bemutatta - nem mellesleg pedig bejelentette, hogy a jövőben több pénz jut a terrorizmus elleni küzdelemre - sem sajtótájékoztató volt, hanem sajtónyilvános esemény.

Miközben Csécsi az emelvényen bizonygatta, amit korábban senki nem vitatott, jelesül azt, hogy a felvételt "a terrorszervezet egyik tagjának számítógépén találták meg a szakértők", az NNI két igazgató-helyettese, Krajnyák Péter és Zsombók György az újságírók mögött kedélyesen beszélgetett, nevetgélt, olykor szorgosan jegyzetelte saját helyettes szóvivőjük szavait. Majd mielőtt még kérdéseket tehettek volna fel nekik, sietve távoztak. Nem segítették az ügy megértését.

Zavaros magyarázatok

Pedig nem egyszerű a helyzet. Az NNI sajtó részére készített kommunikéjéból még az sem derült ki, hogy mely terrorszervezet egyik tagjának a számítógépén találták a kérdéses felvételt. Csak feltételezni lehet, hogy a Magyarok Nyilairól van szó. Csécsi Soma azt mondta, s ez áll a kommunikében is, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz a terrorszervezet ügyében, ezért az NNI nem nyilatkozhat az ügyben. Azt azonban elmondták, hogy az "elkövetők próbarobbantásokat hajtottak végre különböző helyszíneken". Később hozzátették, hogy a terrorszervezet tagjai, illetve a robbantás végrehajtói közti kapcsolat mibenlétének tisztázása a nyomozás későbbi feladata lesz. Annak a nyomozásnak a feladata, amelyet - mint leszögezték - nem az NNI végez, s amelyről épp ezért nem nyilatkoznak.

Csakhogy pénteken Draskovics nyilatkozata akarva-akaratlanul egyenlőségjelet tett a robbantók és a terrorszervezet tagjai között. Fazekas Géza, az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője ugyanakkor lapunknak azt mondta: a nyomozás eddigi adatai szerint nem mutatható ki semmiféle kapcsolat a robbantók és a Magyarok Nyilai néven elhíresült szervezet között.

Megsemmisítették a bonyhádi felvételt

A robbantásról, amelyről a Draskovics által közreadott felvétel készült, már régen kiderült, hogy két éve Bonyhádon öt fiatal hajtotta végre. A helyiek egy hatalmas krátert találtak a település közelében, később a rendőrség szakértői állapították meg, hogy egy házi készítésű bomba ütött lyukat a földbe. Két hétre rá elfogtak öt fiatalt. Ők azt állították, a robbantásról készült felvételeiket a nagy médiafelhajtás és a rendőrségi nyomozás miatt megsemmisítették. Arról egyelőre nem lehet tudni, hogy mielőtt megsemmisítették volna a felvételeket, kiknek küldték el, hány Web-oldalon helyezték el, és akik például az Interneten rátaláltak, kiknek és hová továbbították.

Illusztrációnak szánták?

Tény, hogy a felvétel egy, a Magyarok Nyilaihoz tartozónak mondott gyanúsított számítógépéről került az ügyészséghez, az NNI pedig - Draskovics pénzteki sajtóeseménye előtt - illusztrációnak kérte el tőlük. A meg nem nevezett gyanúsított 2009. április 8-án, két perccel este kilenc óra, vagyis kevéssel a számítógép lefoglalása előtt mentette el utoljára a felvételt, amelyről Csécsi azt állította, korábban soha nem volt a rendőrség birtokában.

Az NNI bemutatta, hogyan készítettek hiteles másolatot a gyanúsított számítógépéről. Persze, nem mutattak meg mindent, mert mint mondták, a gép merevlemezén olyan könyvtárak is találhatók, amelyeknek már az elnevezése is túl sokat elárulna az elkövetőkről.

Az NNI sajtónyilvános eseményén megjelent Nyakó István, az MSZP szóvivője és Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke. A Fidesz vezető politikusai, mint azt kevéssel az NNI rendezvénye előtt az MTI-nek elmondták, csak akkor vettek volna részt az eseményen, ha Draskovics Tibor is elmegy. Ő viszont - mint megtudtuk - annyira bízott az NNI felvételeinek hitelességében, hogy nem tartotta szükségesnek személyes részvételét az eseményen.

'Most már nagyon terhes'

A Fidesz Draskovics azonnali menesztését követelte Bajnai Gordon miniszterelnöktől. Balsai István úgy fogalmazott: a kormányfő "szabaduljon meg" az igazságügyi és rendészeti minisztertől, aki "most már nagyon terhes a kormánynak". Az ellenzéki politikus szerint Draskovics Tibor bizonyítékot hamisított, hogy a szélsőjobbal riogathasson.

Töretlen a bizalom

Szollár Domokos kormányszóvivő erre reagálva azt közölte: töretlen a kormányfő bizalma. Szollár szerint az ügyben szét kell választani az "ocsút a búzától, a lényegest a lényegtelentől". Az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere volt, hogy a nyomozó hatóság lebuktatott egy terrorszervezetet. Kilencen vannak előzetes letartóztatásban.

Ecsődi tapasztalatból tudja

- Tapasztalatból tudom, hogy a politikai terrorizmus valós veszély - mondta Ecsődi László, országgyűlési képviselő az MSZP hétfői, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Ecsődi ellen a Magyarok Nyilai Molotov-koktélos támadást követett el, és neki szánták azt a labdába rejtett házi készítésű bombát is, amelyet a rendőrség a Magyarok Nyilai több tagjának elfogásakor foglalt le a tavasszal. - Balsai Istvánék politikai haszonszerzésből bagatellizálni próbálják a történteket, és ezzel összejátszanak a szélsőjobboldallal - mondta Ecsődi.

PyroMaster megmondta

"A két évvel ezelőtti bonyhádi robbantás képeit mutatta be a sajtónak a rendészeti miniszter", állítja egy, a hvg.hu-n hétfőn megjelent cikk szerint a magát a csoport egyik tagjának mondó fórumbejegyző. "Azt nem tudom, ki és hogyan szerezte meg a felvételeket és a képeket, de megszerezte" - írja a magát PyroMasternek nevező bejegyző az állítólag általuk készített felvételekről, majd így folytatja: "Az sem világos, hogy pontosan mi történt. A felvételek tényleg eljutottak az egyik tag számítógépére és ott találták a nyomozók. Vagy szándékosan használták fel a felvételeket". A bejegyző megjegyzi: "egyik robbantó tag sem olyan hülye, hogy kiszivárogtassa, senki nem akarja maga alatt vágni a fát", és azt valószínűsíti, hogy az ügyük két évvel ezelőtti kipattanását megelőzően egymás között körbeküldött felvételhez jutott hozzá valaki.

NNI - sajtótájékoztató
NNI - sajtótájékoztató, Kovács Bence felvétele, 2009-07-27,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.