Negyedszer is csődben az úttörő villanyautó-gyártó

Korát megelőzte, de méltatlanul kevés nyilvánosságot kapott eddig a norvég Think. Ha mégis, akkor inkább kudarcairól szóltak a hírek, ahogy most is.

Állandó feszültség alatt van a villanyautók világa, sorra jelennek meg az újdonságok, a Nissan Leaf elnyerte a Világ autója címet, miközben a legrégebbi gyártóról alig esik szó. Igaz, a Think-story nehezen indult, és a folyatás is inkább csődökkel, mint sikerekkel tarkított. Az 1990-ben alapított kis norvég cég meg akarta változtatni az emberek közlekedésről alkotott gondolkodását, ami nemes küldetés volt, de a kis vállalkozás nem bírta sokáig önállóan: 1999-ben a Ford tulajdonába került.

Több mint 2500 TH!NK készült a különböző gyárakban

Az amerikai cég azért kapott az ötleten, mert nem kellett saját erőből több száz millió dollárt befektetnie egy új villanyautó fejlesztésbe, ám így sem úszta meg olcsón, mert tőkeinjekciója csak átmeneti megoldást jelentett. Egy idő után a Ford sem győzte pénzzel a fejlesztéseket, ráadásul a tervezett többbezres darabszám helyett csak néhány száz Think, pontosabban TH!NK készült, amelytől 2003-ban megvált a Ford.

2006-ban csődöt jelentett a cég, de egy norvég befektetőcsoport segítségével megmenekült, sőt, új modellcsalád fejlesztésébe kezdett. A kétszemélyes háromajtós után elkészült a a 2+2-es, vagyis a négyszemélyes változat. A 3,1 méter hosszú, közel egy tonnás autó 60 kW-os teljesítményű villanymotorjával álló helyzetből 8,5 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, és egy töltéssel 160 kilométeres útra képes. Alapfelszerelése a két légzsák, a blokkolásgátló fékrendszer, a szervokormány, az elektromos ablakemelő, a központi zár és a légkondicionáló.

Nagyobb darabszámra csak 2007-ben kapott megrendelést cég, mely anyagi gondok miatt 2008 végétől egy évre kényszerpihenőt tartott, de aztán megint sikerült befektetőt találni.

A Think második generációs modellje a finn Valmet gyárában (Uusikaupunki város) készültek, ugyanott, ahol kis sorozatú sportkocsikat, például Porsche Boxstereket és Caymanokat szerelnek össze. 2010. májusban a Tesla Roadster és Mitsubishi i-MiEV után a Think Ox volt a harmadik nagy sorozatban gyártott villanyautó, mely sikeresen kiállta a nemzetközi szabványú töréspróbát. Biztonsági szempontból megfelelt az autó, és az ára sem volt roszz, mégsem bírta tartósan a versenyt, pedig egyre gyorsabban terjeszkedett. Az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Olaszországban és Norvégiában 30,7 ezer eurórét árulták. Tavaly decemberben visszatért az Egyesült Államokba, ahol európai alkatrészekből szerelték össze az észak-amerikai piacra szánt darabokat.

A gyár számítása szerint az eddig elkészült City modellek összesen hatvanmillió kilométert tettek meg károsanyag kibocsátás nélkül. A Think 2010. októberében ünnepelte 2500-ik elektromos autóját. A kereslet hatására a Think megkezdte egy észak-amerikai összeszerelő üzem beindítását: az Indiana állambeli Elkhartban (USA) 2010. decembertől készültek autók. A siker azonban most is elmaradt: fizetésképtelen lett a Think Global AS, ezért a finn Valmet üzemében június 22-én leálltak a villanyautó gyártással. Jelenleg több befektetővel tárgyalnak, a legfrissebb hírek szerint a török BD Otomotive a legkomolyabb érdeklődő, hogy negyedszer is feltámadjon a Think villanyautó projekt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.