Matolcsy és a délelőtti mesedélután

Nagyon kellemetlenül érezte magát Matolcsy György az Ecofin ülésein, mert folyton rosszat mondtak Magyarországról. Eddig. A minisztert meghallgatta a gazdasági és informatikai bizottság.

Folytatta az örömünneplést Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, aki tegnap jókedvűen és kiegyensúlyozottan számolt be az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának az elmúlt időszak eredményeiről. Még az sem zökkentette ki, hogy rögtön az ülés elején kisebb szópárbaj alakult ki körülötte.

Matolcsy György a bizottság előtt
Matolcsy György, meghallgatás

– Egy óránk van Matolcsy György meghallgatására – mondta Rogán Antal (Fidesz), a bizottság elnöke, miután a miniszterrel együtt fél órát késett. – Az előző ciklusban volt olyan, hogy nyolc órán át hallgatták meg a pénzügyminisztert – csattant fel erre Kovács Tibor (MSZP) alelnök. Ha úgy gondolják, hogy mesedélutánt tartunk, és áhítattal hallgatjuk a minisztert, azon mi nem kívánunk részt venni – mondta. – Ez nem a képviselők, hanem a miniszter meghallgatása, ezért rövid, tárgyszerű kérdéseket várunk, ha valaki tartalom nélkül az időt húzza, akkor közbelépek – jelentette ki Rogán Antal, és átadta a szót Matolcsynak.

– Délelőtt nem lehet mesedélutánt tartani, ezért inkább számokat fogok mondani, hogy meggyőzzem önöket arról, jó irányba tett, jó lépések jellemzik a kormány első fél évét – mondta Matolcsy. A jó bizonyítványt a miniszter szerint az uniós pénzügyminiszterek állították ki, amikor azt mondták hogy Magyarország példamutatóan, sikeresen, gyors, hatékony, szokatlan eszközökkel, helyreállította a magyar állam pénzügyi háztartását. Ez azért is fontos, mert mint a miniszter mondta, sokszor kifejezetten riasztó volt az Ecofin ülésein, mert sorozatban azt hallotta, hogy Magyarország 2004 óta nem tartja be az EU gazdasági, pénzügyi, stabilizációs szabályait, hogy uniós tagságának kezdete óta túlzottdeficit-eljárás alatt áll. – Ebből jöttünk ki, ezek a hangok szűntek meg – jelentette ki.

Mint mondta, az örökölt hiányt 2010-ben példátlan intézkedésekkel csökkentették közel felére, 2011-ben pedig, igaz a magánnyugdíjpénztári vagyonnal, de többletet mutatott, ha pedig leszámítja az egyszeri tételt, akkor 2,43 százalékos volt tavaly a GDP arányos hiány, jövőre pedig szintén „mélyen” 3 százalék alatt lesz - az EU szerint 2,7, a kormány szerint 2,2 százalék.

- Két év alatt konszolidáltuk a magyar állam pénzügyeit, s részben konszolidáltuk a családok pénzügyeit is a reálkeresetek növekedésével és a devizahitelek végtörlesztésével – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter. „Mindenkinek köszönetet mondok, aki részt vett a folyamatban, s most vessük pillantásunkat a következő másfél év növekedési és foglalkoztatási terveire” – mondta. Merthogy a jövő iránya a növekedés és a munkahelyteremtés.

Rogán Antal nem a minisztertől kérdezett, hanem „elmúltnyolcévezett” egyet, amikor közölte, az volt különösen nehéz, hogy az előző kormánnyal szemben, ők megtartották amit az EU-nak ígértek. S felrótta, hogy a  2004-2010 közötti időszak költekezése nem látszott a polgárok életszínvonalán. – Ezért volt nagy kihívás, hogy az állam után a családokat is kisegítsük az adósságcsapdából. Minden lépésünkkor ez lebegett a szemünk előtt – mondta Rogán. Hozzátette, a frakciószövetség letett egy javaslatcsomagot a foglalkoztatás növelésére, s szerdán mennek tárgyalni a minisztériumba. Célzott munkavállalói kedvezményeket és egyszerűsítéseket gondoltak ki.

Az ellenzék szerint az inflációban vagyunk csúcstartók

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Burány Sándor (MSZP) megjegyezte, a költségvetés konszolidációja 2006-ban kezdődött, a válságkezelés sem a mostani, hanem a korábbi kormány indította el. Burány és egyébként több ellenzéki képviselő is a következő tényeket és megállapításokat hozta fel: a kohéziós pénzek felfüggesztése az Orbán kormány alatt történt, ami a bizonytalan gazdaságpolitikának szólt, a versenyszférában 27 ezer fővel dolgoznak kevesebben, mit tavaly ilyenkor, ami az irreálisan megemelt minimálbérnek tulajdonítható. A gyermekkedvezmény nélküli nettó keresetek áprilsiban 1,1 százalékkal nőttek egy év alatt, ám hozzátéve az öt százalék feletti inflációt, a reálbérek több mint négy százalékkal csökkentek. Magyarország két dologban rekorder az EU-ban mondta Burány, a gazdasági visszaesésében, amely 1,5 százalék volt az első negyedévben és az öt százalék feletti inflációban.

Eddig 2350 milliárdba került a kormány gazdaságpolitikája

Scheiring Gábor (LMP) szerint a kormány gazdaságpolitikája 2359 milliárd forintjába került az embereknek, miközben  a fiatalok több mint 40 százaléka el akarja hagyni az országot, nőtt a létminimum alatt élők száma,  a kisvállalkozások havonta 20-30 ezer forinttal több terhet fizetnek, a nemfizető adósok száma pedig tartósan magas. Sem makrogazdasági sem hétköznapi szinten nem rózsás a helyzet – mondta Scheiring Gábor.
A képviselő a több mint kétezer milliárd forint tételei között említette a Közgép nyereségét, a vasútfejlesztést, a mezőgazdasági támogatásokat, a látvány beruházásokat, a Kossuth-tér rekonstrukcióját, a Mol részvényeken elszenvedett veszteséget, az állami mobilszolgáltatót, a kamatfelárat, a nyugdíjvagyont ért veszteséget.

Matolcsy György erre azt mondta: fegyelmezetten fogadom a számát és azt mondom 3 ezer milliárdba került rendbe tenni az államháztartást. Ennyit terheltünk a pénzügyi szektorra, a kereskedőkre, a távközlési cégekre és a lakosságra. Tehermegosztás, és érdekeket sértő gazdaságpolitika folyt - mondta.

A második félévben beindul a gazdaság

De volt válasza más kérdésekre is. Az infláció valóban magas, de meg kell nézni a szerkezetét: a benzin, az árfolyamkülönbözet és az áfa nyomta fel. Az első negyedévben valóban visszaesett a gazdaság, de majd második félévben beindul. A kohéziós pénzek felfüggesztését merész dolog az Orbán-kormány nyakába varrni, mert mint mondta, olyan ez, mint egy szállodában lakni, reggelizni, ebédelni, vacsorázni, aztán majd később benyújtják a számlát. „És volt ott minden, pezsgős vacsora, malac” - aminek fizetjük az árát.

Baja Ferenc (MSZP) megjegyezte, hogy a kormánypárti közgazdászok Chikántól Melláron át Járaiig is elégedetlenségének adott hangot. Matolcsy úgy reagált, hogy van, aki szereti vagy érti a nem hagyományos, kreatív, innovatív eszközöket, és van, aki nem. Különben meg nincsenek jobb- és baloldali gazdaságpolitikusok.
Az IMF-hez fordulást úgy kommentálta: november 17-én délután négy órakor állítottuk el az S&P támadását. Az országot azért támadta az S&P és mások, mert 3000 milliárdos érdeksérelmet okoztunk pénzügyi érdekeltségeknek, csoportoknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.