Le akarta fűrészelni jótevője lábát egy hajléktalan férfi

Fél holta verte, és fűrésszel és baltával meg is próbálta levágni szállásadója lábát egy 28 éves hajléktalan férfi a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján. Az agresszív természetű alkoholista férfi azért gurult be, mert jótevője megette a vacsoráját

A nyomozás eddigi adatai szerint a testvérével együtt élő 52 éves jánossomorjai férfi, nagyjából két hónapja fogadta magához a 28 éves hajléktalant és annak élettársát – áll a rendőrség hivatalos oldalán található közleményben.

A rendőrség úgy tudja, az agresszív természetű, alkohol problémákkal küszködő férfi több alkalommal is bántalmazta már szállásadóját és annak testvérét. Október 14-én, péntek este egy vitájuk aztán odáig fajult, hogy a P. Károly súlyosan bántalmazta, egészen pontosan félholtra verte jótevőjét, amiért az megette előle a vacsorát.

A kocsmából hazatérő férfi annyira begurult, hogy ököllel ütlegelni kezdte, és meg is rugdosta a sértettet, miközben mindvégig szidalmazta őt az elfogyasztott étel miatt. P. Károly egyre jobban felhergelte magát, és előbb egy bicikli villával esett neki szállásadója fejének, majd egy törött fűrésszel nekiesett a férfi lábának. Dühe még ekkor sem csitult. Félredobva a fűrészt, a fejszét vette magához, mellyel a férfi bokájára jó párszor lesújtott.

A tehetetlen sértett fejéből, orrából és lábából ekkor már ömlött a vér, levegőt is alig kapott. A támadó ezt követően, mint aki jól végezte dolgát, kivonszolta a férfit az udvarra, és leült vacsorázni. Étkezését követően, a hideg éjszakára való tekintettel, a félig agyonvert férfit a szobába visszahúzva kabátokból tákolt ágyára – saját fekhelyét vendégei számára már korábban átengedte - visszafektette.

Másnap a támadó még elment dolgozni, és magára hagyta a fájdalomtól jajgató, mozgásképtelenné vált házigazdát, akihez csak szombat este hívott mentőt a hajléktalan férfi élettársa.

A sértettet koponyazúzódással, sorozat bordatöréssel, lábujj és lábszártöréssel, test szerte zúzódásokkal és vágott sérülésekkel szállították be a mosonmagyaróvári Karolina Kórházba – áll a közleményben.

A 28 éves hajléktalan férfi először tagadta, majd beismerte tettét, de a részletekre magyarázatot adni nem tudott.
A bíróság emberölési kísérlet gyanúja miatt elrendelte P. Károly előzetes letartóztatását, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság pedig emberölés kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.