Ajándékok egy város születésnapjára
Hogy mi minden létesült abban az évben, annak még ma is sok tucat emléktábla őrzi emlékét városszerte. Óvodákon és iskolákon, hidakon és gyárfalakon olvasható, hogy felújították vagy építették Pest, Buda és Óbuda egyesülésének századik évfordulóján, 1973-ban. Ekkor készült el a Déli pályaudvar várócsarnoka, a kelenföldi rendelőintézet és a Szervita (akkor még Martinelli) téri parkolóház. Épült a kőbányai vásárváros és a budavári Hilton szálló, készült a Flórián és a Sugár, letették a budai Skála alapkövét. Már megkezdődött a lakótelep felhúzása Békásmegyeren, Kőbánya-Újhegyen és Őrmezőn, úgynevezett Centenáriumi lakótelep épült Mátyásföldön, Újpalotán pedig átadták a tízezredik lakást. A József Attila lakótelepen mozit avattak: az lett a neve, hogy Pest-Buda.
Budapest azonban nem csak önmagát ünnepelte ebben az esztendőben: eljött az ideje annak is, hogy betemetődjék végre az árok, amely a fővárost és a vidéket oly régen elválasztotta egymástól. A Budapest című folyóirat 1973. novemberi száma két teljes oldalon át sorolta, mi mindent kapott ajándékba a város a megyéktől, s mi mindennel viszonozta azt. Sok ezer fa és cserje került például ekkor a főváros utcáira és parkjaiba: Újpestre éppenséggel Hevesből, Terézvárosba Békésből, Józsefvárosba Bács-Kiskun megyéből, Angyalföldre pedig Hajdú-Biharból érkeztek csemeték - némelyikük tán még most is itt kapaszkodik az aszfalttenger közepén.
De kivette a részét a vidék a rohamosan növekvő város köznapibb szükségleteinek kielégítéséből is. Kalocsa függönyökkel és terítőkkel díszítette Józsefváros új, Tolnai Lajos utcai óvodáját, Dombóvár játszóteret épített a Dráva utcában, a borsodiak Palota száz férőhelyes új óvodájának tető alá hozását segítették. A kerületek és a melléjük rendelt megyék közös táborokat, kulturális seregszemléket szerveztek; csongrádi festők állítottak ki a Fészek Klubban, míg a Mikroszkóp Színpad művészei a viharsarki falvakban léptek fel, a könyvhétre pedig Vas megyébe látogatott Lágymányosról Garai Gábor, Karinthy Ferenc és Moldova György.
Ám ha lehet, ennél is nagyobb volt a sikerük a közvetlen termékcseréknek. Szabolcs és Szatmár terményeit a Váci utcában árusították, a Heves megyei Rákóczi Tsz az újpesti piacon nyitott árudát, az Állami Áruházban meg szinte elkapkodták a hevesi szőtteseket és a parádsasvári ólomkristályt; cserébe Egerbe is bőven került az újpesti gyárak termékeiből. A kispestiek ezenközben a zalai húsnak és sörnek örülhettek, míg a csepeliek annak az új élelmiszer-áruháznak, amelyet Fejér megye épített a papírgyár mellett, hálából a helyi piacon kapott standokért.
Mai szemmel nézve persze úgy is tűnhet, hogy az intézményesült áruhiányt igyekezett ilyen körmönfont módon, a direkt csere ösztönzésével enyhíteni a gazdasági reformba belefáradt hatalom. De menten a jubileumi év ünnepélyesebbik oldala domborodik ki, amikor az évforduló legnagyobb attrakciójára, a Centenáriumi Parkra kerül a szó. Tizenkilenc megye összefogásával jött létre ugyanis ez a mintegy harmincezer négyzetméteres parkrész a pesti Népligetben: a terveket egyesítő mérnök, Krizsán Zoltánné elképzelése szerint egy afféle kis vázlatos Magyarországot voltak hivatva kirajzolni a gondosan megválogatott fák és cserjék, valamint a köztük elhelyezett változatos tereptárgyak. Pár nappal az 1973. október elsejei megnyitó után a Budapest folyóirat lelkesen számolt be arról, hogy a Fővárosi Kertészeti Vállalat dolgozói gyönyörű miniparkot varázsoltak például siklósi márványból, s hogy még a Fertő tó is felismerhető az odatelepített nád és sás között. Került a parkba fenyves, tölgyes, láperdő és szikes, a Hármas-Köröst egy csobogó jelképezte, a Balaton-felvidék tanúhegyeit pedig a bazaltkockákból emelt kúpok.
A Népliget térképein még most, jó három és fél évtizeddel később is gondosan feltüntetik a Centenáriumi Park nevét. A Könyves Kálmán körút és a Vajda Péter utca találkozásánál egykor elhelyezett emléktáblának azonban már nyoma sincs. A csobogó betonmedencéje üresen tátong, Bócz Gyula siklósi márvány obeliszkjének hófehérjén ott az elmaradhatatlan graffiti. Növendékfák gyökere lazítja a bazaltkockával kirakott kúpokat, a keményfa lapok közét felverte a gyom. Itt is, ott is rejtélyes funkciójú betonelemek: a nemesebb burkolatot és a feliratokat rég lerágta róluk az idő, ahogy nyoma veszett a Borsod-Abaúj-Zemplén megye nevezetességeit ábrázoló színes műanyag domborműnek is. Ám ha az ember tudja, mit keressen, talál ezt-azt, ami a hajdani ajándékot idézi. Az idő nem tudott kifogni például a Fejér megyeiek mészkőoszlopán, rajta a centenáriumra utaló felirattal és egy kohómunkással. És bár láthatólag sokan és sokat dolgoztak rajta, még mindig nem tudták teljesen lerombolni a zalaiak ajándékát sem. Németh János hatalmas, Göcsej című domborműve ma is áll: ám a foglalat csupasz betonjában immár töredezetten, lyukasan árválkodik a kerámia.
Aligha hihető, hogy a Centenáriumi Park valaha helyreállítható - ideje volna tán a térképekről is törölni a nevét. De bármilyen furcsa is, Budapesten föllelhető még néhány megyei ajándék, mégpedig a népligetinél sokkal jobb állapotban. A budai Várban például a Tóth Árpád sétányon áll egy díszkút, minden turista ismeri: az eozinmázas Zsolnay-kerámia egy török turbánt formáz. Baranya megye ajándékozta 1973-ban a testvéréül kijelölt I. kerületnek. Kőbányán is megvan még R. Kiss Lenke Munkás-paraszt összefogás című, bronzból és bazaltból készített térplasztikája, srégen szemben a Szent László Gimnáziummal. A több mint ötméteres kőoszloppáron háborítatlanul szüretelnek a földművelők és serénykednek az ipari munkások, sőt még a felirat is a régi: Kőbánya munkásainak Veszprém megye parasztsága. És aki keresi, az újpalotai lakótelepen is felleli Miskolc ajándékát, Varga Miklós csaknem nyolcméteres acélkompozícióját. A három város egyesülését szimbolizáló mű talapzatát már erősen benőtte ugyan a rekettye, de ha átlábal rajta az ember, elolvashatja a táblát, miszerint a Lenin Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár segítette Miskolc lakosait e meglepetés elkészítésében. És ha hiszik, ha nem, a felismerhetetlenségig megújuló Középső-Ferencvárosban is ott van még Weéber Klára Barátság emlékoszlopa: igaz, a tulipános mintát mutató mészkőszobor minden magyarázat nélkül álldogál a Ferenc tér szélén.
Így, ha jól számolom, harminchat év múltán csak egyetlen megyei ajándékkal nem tud elszámolni a főváros. Végvári Gyula kerámia díszítőszobra az Erzsébetvárosban, a Városligeti (Gorkij) fasor 15. alatti üres telken állt. Habár a művész honlapja még mindig ott mutatja, az Evangélikus Gimnázium oldalában lévő telek ma már ráccsal óvott, gondozott park. Közepén egy évvel ezelőtt felavatott szobor magasodik: a reformációnak állít emléket.
