Ha nem is vár vendéget, akármikor becsöngethet egy szomszéd, nem mindegy, hogy mit vesz magára, hogy milyen állapotban van a frizurája. Kell egy kis festék is, csak szerényen, a rúzs legyen halovány, semmi közönséges.

Aztán nincs megállás. Elő kell készíteni az ebédhezvalót, a szennyest be kell pakolni a mosógépbe, végig kell szaladni porszívóval, portörlővel, felmosóval a lakáson, meg ne egye az embert a kosz. Ha már kész az ebéd, a rántott leves pirított zsemlekockákkal, a sűrű szaftú paprikás krumpli kovászos uborkával, akkor illik rendesen megteríteni, szalvétát simítani az evőeszköz alá, metszett poharat állítani a vizeskancsó mellé. Meg kell adni a módját.

Képzeletben mindig ül valaki az asztalnál. Legtöbbször két elmosódott arcú férfi, egymás mellett, az egyik fiatalabb.

Aztán sütni kell, omlós kekszet a délutáni teázáshoz, kortyolgatás közben el kell rendezni a képeket az albumokban. Utána ellenőrizni a maradék kis ékszert, a végső mentséget, amit legutóbb a befőttek mögé dugott, de most nincs ott, de ki, mikor, hogyan vihette el, kiveri a víz, aztán eszébe jut, hogy talált annak jobb helyet, a könyvek mögött a polcon. Vagy az ágyneműtartóban? Ha végül megtalálja, és a leltár stimmel, keres neki jobb helyet.

Egyszóval talpon kell lenni reggeltől estig. Lehetne feküdni is, ki kéri számon, de nem tud, szigorú főnöke van, ő maga. Aki elhagyja magát, annak vége. Csak ez az életben maradás ne lenne ennyire fárasztó. Ki számított rá, hogy nemsokára jönnek a kerületi úttörők, felköszönteni a századik születésnapján. Jobban mondva a cserkészek. Ha az eszükbe jut egyáltalán.

A tévéhangot fel kell tekerni, nem maradhat le a legfrissebb hírekről, nehogy felkészületlenül érje a világpolitika mozgása. Itt van ez a bolond tőzsde. Huszonkilencben, a világválság idején a papa földönfutó lett, akkor megeskette, hogy ő sohasem vásárol részvényeket. Ezt be is tartotta, de most a bankok is nyavalyognak. Van egy kis pénze a takarékban, az árfolyam-ingadozás érzékenyen érinti.

Olvasni kell. Ezek az új regények nem mindig szórakoztatóak, sokszor vissza kell lapozni, de lépést kell tartani, ha jön az unokahúg Kanadából és megkérdezi, mi a helyzet a kortárs irodalomban, hát ne álljon, mint egy kuka. Ezért jön rosszul most a szemműtét, két napot is elvesz az életéből, izgalommal jár és utána napokig nem szabad megerőltetnie magát. Segítségre szorul. Ami utálatos, veszélyes, kiszolgáltatott helyzet. Akárkit nem enged a lakásba, akárkire nem bízza a pénzét.

Akárkinek nem meséli el az életét.

Pont jókor csörög a telefon, néhai barátnője lánya ajánl a figyelmébe egy fiatal nőt, Ágikát, még hetven sincs, friss özvegy, gyerektelen, egész nap a gyászban ázik, szívesen jönne, bevásárolna, cipekedne, megfőzne a kényes időszakban.

Most őt várja.

A kaputelefon már több mint tíz perce szólt, és még mindig sehol. Kissé elővigyázatlanul kinyitja a bejárati ajtót, kifülel a lépcsőházba. Csoszogást, köhögést, sípoló hangokat hall, aztán feltűnik Ágika, kapaszkodik a korlátba, az utolsó lépéseket alig tudja megtenni, eltámolyog az ajtóig, Klárika elkapja, átkarolja, bevonszolja, lefekteti a díványra. Cukros vizet itat vele, ablakot nyit rá, nedves zsebkendőt tesz a homlokára. Tapintja a pulzusát, felpolcolja a lábát, kioldja a cipőjét, kigombolja a gallérját.

Ágika köhög, ősz tincsei csapzottak, nikotintól sárga ujjai remegnek, kapkodva veszi a levegőt. Klári néni leül a zöld bársonnyal bevont puffra, dörzsöli a kezét, a lábát, beindítja vérkeringését, csendes szóval csitítgatja.

Ágika lassan megnyugszik. Behunyja a szemét. Talán egy percre el is alszik.

Aztán feltekint, mosolyog.

Megírta a listát, Klári néni?