Aki kicsi korától arra nevelte a lányát, hogy bármit is csinál, abban igyekezzen a lehető legjobb lenni. És a lányát sem akármilyen fából faragták, különleges akaraterővel áldotta meg a sors. Mire leérettségizett, már négy nyelven beszélt. Magyarul és németül anyanyelvi szinten, románul és angolul folyékonyan - annak ellenére, hogy a gimnázium magyar nyelvű tagozatán végzett. Andrea úgy emlékszik vissza erre az időszakra, hogy korán megtapasztalta a kisebbségi lét hátrányait s hozzá az akkori Románia nyomasztó ellátási nehézségeit.

A "hogyan tovább?"-ot Magyarország kínálta számára. Méghozzá ösztöndíj-lehetőség formájában. A kérdés csak az volt: a magyar vagy az angol nyelvű képzést válassza-e az addigra Corvinusra átkeresztelt Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem világgazdasági és európai tanulmányok szakán? Az utóbbi mellett döntött. Nyelvi szempontból jól, a színvonal tekintetében nem annyira. Merthogy az angol nyelvű fakultáson jórészt külföldiek tanultak, jól eleresztett szülők nem túlzottan motivált csemetéi, akik a nagy nyugati egyetemekre nem jutottak be, s itt csupán kellemesen próbáltak eltölteni egy-két évet. Andrea egyetlen hozzá hasonló lánnyal találkozott, a török Beryllel: legjobb barátnők lettek, ők voltak az évfolyam stréberei. A négyéves alapképzést mindketten kitűnő eredménynyel abszolválták. Csak az volt a kérdés, melyikük mondja a búcsúbeszédet az évfolyam nevében, ugyanis angolszász szokás szerint ez mindig az évfolyamelső kitüntető feladata. Egyetlen picinyke pontocskával Beryl nyert, Andrea boldogan gratulált neki. A török lánnyal ellentétben ő végigdolgozta az egyetemi éveket: matematikából korrepetált főiskolai diákokat, mellette fordított, tolmácsolt, az ebből kapott pénzből fedezte többek között a spanyolnyelv-órák költségeit, s összegyűjtött egy kis pénzt, amivel kiegészíthette a 2006-ban elnyert Erasmus-ösztöndíjat. A Mannheimi Egyetemen aztán valódi versenytársakra talált: az ottani igencsak szorgalmas diákok között nemcsak angol, hanem német nyelven is helyt kellett állnia. S kiderült, a "hozott hátrányok" szerzett előnyökké is válhatnak. Az a küzdeni tudás, amivel Andrea kiverekedte magát a kisebbségi létből, itt, a jóléti társadalom kissé kényelmes fiataljai között egyértelműen a javára vált. Csak egy példa: az egyetem nyári szakmai gyakorlatot szervezett, méghozzá nem is akárhová: New Yorkba, az ENSZ főhadiszállására. Egyetlen bökkenő volt, a pályázatot egyetlen nap alatt kellett elkészíteni és elküldeni. Erre csak Andrea volt képes, a többiek csak a vállukat vonogatták, mondván, ezt lehetetlen megcsinálni.

New York újabb izgalmas tapasztalati terep volt számára. Makroszinten is megismerkedhetett mindazzal, amit mikroszinten, a saját bőrén tapasztalt meg. A mindennapokban is megtapasztalta az amerikai "olvasztókohót", a különféle bőrszínű, különféle etnikumú fiatalok egymás mellett élését. Brooklynban találkozott fekete drogdílerrel, latin-amerikai kokaintermesztővel, "alvó" arab terroristaszervezet szinte gyerekkorú tagjával, megpróbálta megérteni az indítékaikat. Nem volt könnyű. New Yorkban döntötte el, hogy összehasonlító politikai tudományokkal fog foglalkozni, s - hazatérte után - ebből a témából írta mesterkurzusi diplomamunkáját is. Természetesen kitűnő eredménynyel.

S azzal a jó tanáccsal, hogy a témát mindenképpen folytatni kell, doktori képzés keretében. A kérdés csak az volt, hogy hol. Vagy húsz egyetemre küldte el önéletrajzát szerte a világban, majdnem mindenhonnan válaszoltak neki. Négy intézmény az ösztöndíj mellé kutatói munkát is ajánlott. Egy hét gondolkodás után Ottawát választotta. Kanada tisztább, egészségesebb, nem annyira kommercializált, mint az Egyesült Államok. És lehet egy újabb nyelvet, franciát tanulni.

Wágner Andrea