(Szigliget, aug. 29., éjfél és hajnali 5 között)

Dajdajoznak a holnapi vének, dobgép

rázza a kastély teraszát, női kacaj

és férfi kurjongatás repeszti az égbolt

alacsony mennyezetét. Fölnéznek

a szigorú tekintetű ítészek, s látják,

a csillagok sorra lefutnak, akár a szem

Vágó Márta harisnyáján. Tizenhét

éve, hogy jártam itt. Akkor már

halott volt Pilinszky, Nemes Nagy,

Kálnoky. Talán mi - éltünk. Feküdtünk

a tárt ablakok mellett, ki a csillagos

ég alá, a cigarettafüst bodor felhői

között, és ítélkeztünk. Füst kétségbeesett

levelét idéztük, hogy nem tetszik

Osvátnak a "régi fájdalom gyermeke",

a Catullus. Tetszeni? "Egyelőre

a végsőkig vagyok." Görgette felhőit,

sötét gondolatait az augusztusi éjjel.

Elnémul, majd lábra kap a gépzene,

mint föltápászkodó részeg.

Takács Zsuzsa (1938) Kossuth-díjas.

Legutóbbi könyve A megtévesztő külsejű vendég

címmel 2007-ben jelent meg a Magvetőnél.