Az áldatlan helyzet már jó ideje tart. Több tízezer nő távozott a nagyvárosokba, Belgrádba és Újvidékre, különböző megfontolásból, vagy továbbtanulás, vagy munkalehetőség címén, ahonnan aztán nem jönnek vissza. A kis, isten háta mögötti települések családi birtokain maradnak a nőtlen férfiak.

A tényfeltáró riportsorozat az érintettek találékonyságáról szól. Felismerve a tarthatatlan helyzetet, össznépi összefogásra volt szükség. Akadtak ugyanis vállalkozó kedvű kerítők, akik Albániában találtak külföldi férj után sóvárgó fehérnépet. Nekik hála: csoda történt Szerbiában. Az albán nők egy szálig elkeltek. Az újdonsült férjek a tévékamerák előtt nem titkolt megelégedettséggel nyilatkoztak az új asszonyról: mármint hogy háziasak, szorgalmasak, jól alkalmazkodtak az új környezethez, és már szerbül is ki tudnak ejteni egy-egy szót. Az interjúalanyok többsége boldogan újságolta, hogy már az utód is útban van. A riporterek helyeslően bólogattak. Összegzésképp pedig hangsúlyozták, hogy megoldódni látszik Szerbia népszaporulati problémája.

A hír hallatán a szélsőséges nacionalisták felkapták a fejüket.

Hogyan lehetséges ez? Közel száz éven át az albán nép volt a legnagyobb ellenség, most pedig majd éppen az albán nők mentik meg Szerbiát? Megdöbbentek és - elhallgattak. A nemzeti elkötelezettségű politikusok, értelmiségiek, írók dohogtak, füstölögtek, de nyíltan nem szálltak szembe az egyre csak terjedő jelenséggel, hiszen önmagukkal kerültek volna ellentmondásba. Ők voltak ugyanis azok, akik a modern élet mindenféle romlottságával szembeállították a falusi élet tisztaságát, és nem győzték hangsúlyozni, hogy a szerb vidék őrzi a hiteles nemzeti identitást. Alig akadt nemzeti elkötelezettségű politikus, aki beszédeiben ne idézte volna a szerb paraszt, a falusi gazda bölcs mondásait. A nemzeti elkötelezettségű írók mélyen hallgattak, nem merték bírálni a jelenséget, tiszteletben tartották az alapvető doktrínát, miszerint az avantgárd és a modern irodalom káros kozmopolitizmusa ellen fellépő nép-nemzeti irodalom hőse, a szerb paraszt őrzi a nemzeti identitást.

A minap azonban nyilatkozott Zeljko Vasziljevics, a szerb kormány munka- és szociális ügyi minisztériumának szocialista államtitkára, és ezzel állami szintre került a kérdés. Az államtitkár apokaliptikus képet festett a jelenlegi szerbiai demográfiai állapotokról. Tényekkel támasztotta alá, hogy a médiának igaza van. Szerbia déli és keleti részén vagy 250 000 agglegény nincs abban a helyzetben, hogy családot alapítson, mert a nők elmenekültek a falvakból, minek következtében öt éven belül vagy 120 település lakatlanná válik. Tízéves távlatban ne is merjünk gondolkodni! Az államtitkár az egyik belgrádi újságnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy ezen csak úgy lehetne segíteni, ha Szerbia sürgősen mátkák után nézne. Tapintatból nem említette az albán nőket, ami érthető, hiszen a politikus annak a pártnak a tagja, amely tíz évvel ezelőtt kiüldözte volna az albánokat Szerbiából, 1999-ben pedig tömegsírokba vetette őket. Az albán származású nőket is.

Zeljko Vasziljevics hű hazafiként a fehérnép importjáért szállt síkra.

Mint kiderült, az államtitkár urat régóta kínozta a kérdés, mivel igen részletes tervvel rukkolt elő. Elsősorban az ortodox vallású országok: Moldávia, Ukrajna, Oroszország és Fehéroroszország asszonynépére lehetne számítani, mivelhogy, azonos vallásúak lévén, könnyebben integrálódnak a szerb társadalomba. De ha a helyzet megköveteli, s ez minden kétséget kizáróan bekövetkezik, akkor Laoszból, Burmából, Vietnamból és Kambodzsából is szükséges lesz nőket importálni, főképp azokról a területekről, ahol a buddhizmus dominál, mert, mint ahogy az EU-ba csatlakozni akaró szerbiai kormány tisztségviselője állítja, a buddhizmus ugyanolyan szelíd vallás, mint az ortodox, ami szintén könnyíti a nők integrációját.

Számítása szerint a szerbiai égető demográfiai gondok megoldása végett szám szerint legalább százezer asszonyra lesz szükség. A helyzet drámai, hangsúlyozta az államtitkár, ami azt jelenti, hogy Szerbiában le kell számolni néhány előítélettel is. Többé nem a bőrszín a fontos, nem is az, hogy egy kicsit ferde a szem, sokkal fontosabb, hogy sok gyerek szülessen, és a gyerekek szerbek legyenek.

A nyilatkozatnak nagy visszhangja támadt, úgyhogy Raszim Ljajics munka- és szociális ügyi miniszter kénytelen volt nyilvános vitába szállni saját államtitkárával. - Az államtitkárom - mondta a miniszter - ezzel a kijelentésével kárt okozott az államnak. A világ azt gondolhatja, hogy a szerb kormány emberkereskedelemmel foglalkozik. - Még csak ez hiányzik! Ljajics miniszternek bizonyára a hágai háborús bűnökkel megvádolt személyek kiadása járt az eszében. Épp elég hosszú ideje és épp eleget fő a feje emiatt, még csak az emberkereskedelem vádja hiányzik. De az sem kizárt, hogy a parlamenti átkok kerülnek napirendre. A minap ugyanis a szerbiai képviselőházban a legnagyobb szerbiai párt tagjai elátkozták az államelnököt. A parlament szószékéről azért fohászkodtak, hogy "haljon el az államelnök magja, és sohase süssön rá a nap, érje utol Isten büntetése!" Mindezt a gyalázatot azért érdemelte ki, mert kiszolgáltatta a hágai bíróságnak Radovan Karadzsicsot. Mindent összevetve, tengernyi gondja van a miniszternek, még csak a nőimport hiányzik.

Az államtitkár azonban eltökélt, emiatt nem hagyta szó nélkül a bírálatot. A következő napon az újvidéki Dnevnik című napilapban kifejtette, hogy félremagyarázták szavait: biztosította miniszterét, hogy javaslata semmiféle rossz szándékot nem tartalmaz, ellenkezőleg: Szerbia ügyét szolgálja. Még egyszer leszögezte: más megoldás nincs, a pravoszláv országokból esetleg még távolabbról, Ázsiából kell importálni fehérnépet; a szerbségnek pedig meg kell értenie, hogy a szerb csemeték fontosabbak a szerbség bölcsőjének számító Koszovónál is, de még a boszniai Szerb Köztársaságnál is. Mert ha nem lesznek kis bébik, akkor bekövetkezik a nemzethalál, s nem lesz, aki majd Koszovó gondját viselje.

A nőkkel szembeni diszkrimináció, valamint a felháborító és sértő magatartás miatt, marad-e az államtitkár a posztján, az természetesen a szerbiai társadalom jelenlegi emberjogi kultúrájának a szintjétől függ. Viszont érdekes változás történt a nőimport függvényében a nacionalizmus megítélésében. Tíz évvel ezelőtt Zeljko Vasziljevics nyilatkozatát bizonyára nem a nőket sértő és gyalázó mondatai, hanem nemzetgyalázás miatt érte volna bírálat. Mert: hogyan is merészel olyasmit javasolni, ami a nemzeti identitás tisztaságát vonja kétségbe? Az aktuális nemzetmentő vállalkozás ötletéből azonban az világlik ki, hogy mégiscsak változik a világ, a nacionalizmus sem a régi.

Vagy-vagy helyzet született: nemzethalál vagy multikulti?

Akkor inkább a mutikulti!