YU-HU-RAP a MU Színházban

Domonkos Domi István sok év után újra nagylélegzetű verset írt, a Kormányeltörésben 'folytatását'.

Startol a Goldenblog 2009!

A hvg.hu 2005-ben indította el először a Goldenblogot. Azóta a verseny célja nem változott: a hazai blogélet fellendítése és a legjobb blogok szélesebb körben való megismertetése a fő szempont. Előre rögzített kategóriákban zajlik a verseny, és a közönségnek is komoly szerep jut.

Az internetes magyar nyelvről

Sürgető szükségét látom vonzó, karikatúrákkal, képekkel, illusztrációkkal ékes, agresszíven szellemes, a nagyközönségnek szóló nyelvművelő, szinte „bulvárlapnak”, amelynek legyen televíziós változata is, és név szerint pécézi ki mindazokat, akik nyilvánosság előtt vétenek a magyar nyelv szelleme és szabályai ellen. NolBlog

A nyolcvanas évek az éjszakai életet sem kíméli

Ha egyediek akarunk lenni, akkor a fedetlen részeken a folpack mutat csak igazán - mit nekünk hatalmas karperec, vagy feltűnő nyaklánc. NolBlog

A boldog nyugdíjaskor titka: tervezés és kapcsolatok

Az időskori elégedettség alapja Erik Erikson szerint az, hogy életükre visszatekintve azt eredményesnek látják-e: van családjuk, unokáik, a munkájukban sikeresek voltak, „elértek valamit".

 

A csimpánzkutató Goodall ismét Budapesten

Dr. Jane Goodall világhírű főemlőskutató, az ENSZ békenagykövete és a környezeti nevelés elkötelezett híve világkörüli turnéjának európai állomásaként május 16-17-én hazánkba látogat. Tanzániában több mint 20 éven keresztül tanulmányozta vad csimpánzok viselkedését, majd 1977-ben létrehozta a Jane Goodall Intézetet, amely mára a világ több mint 20 országában működik. 1991-ben létrehozta a Rügyek és Gyökerek (Roots & Shoots) hálózatot, amely intézetének gyerekeket és fiatalokat összefogó nevelési programja. A hálózat Magyarországi tagja, a Rügyek és Gyökerek Egyesület 2006 óta működik aktívan.

Dr. Goodall évi 300 napot utazik a világon, ebből most két napot tölt Magyarországon. Látogatásának célja, hogy élettörténetét elmesélve a magyar érdeklődőkkel is megossza üzenetét, bemutassa, hogy minden cselekedetünk számít, és bátorítson bennünket, hogy mindennapi tevékenységeinkkel tegyünk Földünk jövőjéért.

Kétnapos látogatására a Rügyek és Gyökerek Egyesület gazdag programot állított össze. Május 16-án, szombaton 16:00 órai kezdettel Magyarországon egyszeri alkalommal mutatja be a Cinema City IMAX a Jane Goodall's Wild Chimpanzees című filmet. A vetítés előtt Dr. Goodall személyesen mesél történetéről.

Május 17-én, délután három órától a Millenárisban az érdeklődők megismerhetik a Rügyek és Gyökerek Egyesület munkáját, majd 17 órától Jane Goodall másfél órás előadást tart.

 

Részletes program

Május 16.

Jane Goodall gyerekekkel

9:00-12:00: Rendezvény az egyesület rajzpályázatán nyertes gyerekekkel. (Dr. Goodall 10:00-kor érkezik a helyszínre és egy órát tölt a gyerekekkel.)
Helyszín: Szöcskevár Játszóház (1037 Budapest, Kalap u. 14.)
16:00-16:30: Jane Goodall előadása (angolul)

Filmvetítés
16:30-17:45: Jane Goodall's Wild Chimpanzees (angolul, jegyek a www.cinemacity.hu oldalon rendelhetők)
Helyszín: IMAX Cinema City Aréna (1087 Budapest, Kerepesi út 9.)

Május 17.

Jane Goodal előadása a Millenárison

15:00 - 17:00 A Jane Goodall Intézet programjainak bemutatása
16:00 - 16:30: Kapunyitás
17:00 - 18:30: A Rügyek és Gyökerek Egyesület bemutatása és Dr. Jane Goodall előadása
18:30 - 21:00: Jane Goodall könyveit dedikálja (Lehetőség lesz környezettudatos ajándéktárgyak vásárlására és ezzel a szervezet támogatására.)
Helyszín: Millenáris - Teátrum (1024 Budapest, Kis Rókus  u. 16-20.)

Minden, amit Jane Goodallról tudni kell >>

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.