bo-56 | 2009. március 10. | 14:31:46
Akkor most szép lassan olvasd el újra az utolsó bekezdésemet, miskun! Utána gondold meg jól, hol itt az egyoldalúság?
Nem arról van szó, hogy vannak-e bűnözők vagy összeférhetelenek a romák közt, persze hogy vannak. Sőt, valószínűleg a hatvanas évek amerikai gettóihoz, vagy a mai párizsi külvároshoz hasonló módon vannak arányaiban többen a romák a bűnelkövetők közt, akárcsak a feketék vagy az arabok a másik két példában. Mindhárom esetben a jelentős társadalmi leszakadás, a munkanélküliség, a szegregáció és az idegengyűlölet "hozza" ezt a termést, beleértve a rossz válaszokat is. Bizony sok aprómunka, rengeteg (jól irányzott) pénz és egy-két generáció kell ahhoz, hogy a problémák enyhüljenek, majd megszűnjenek és ezt nem helyettesítheti semmiféle rendpárti megoldás.
Az nyilvánvaló, hogy senki sem menthető fel a körülményei miatt, aki bűnt követ el. De ugyanúgy nyilvánvalónak kell lennie annak is, hogy nem lehet az egyén bűneit kiterjeszteni egy egész közösség elleni izgatás céljából.
miskun | 2009. március 10. | 13:04:17
bo-56-nak
A gárdaszimpatizánsokat nem érdeklik az ideológiájuknak ellentmondó tények, úgyhogy ezen a vonalon kár elindulni.
Viszont az álláspontod cseppet egyoldalú.
Pontosan azért tud ez a nyilas horda egyre több szimpatizánst maga köré gyűjteni, mert van a cigányságnak egy eléggé nem elhanyagolható része, amelyik képtelen a legelemibb normális együttélésre (még más romákkal is!).
Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy a társadalmi többség hajlamos a kisebbségekkel szembeni általánosításokra, vagyis ha lát két züllött cigány családot, akkor azt mondja, hogy minden cigány ilyen.
Nos, Miskolcon - sajnos - nagyon sok olyan cigány él, akinek lételem a törvénytelenség, kosz, nihil. Csodálkozom, hogy sok értelmiségi nem gondolkodik el azon a jelenségen, miszerint Miskolcon ennyire széleskörű összefogást váltott ki a rendőrkapitány lemondatása. S a szimpátia tüntetés meghirdetésekor szóba sem kerültek a szélsőséges csoportosulások. Az már a jelenlegi magyar társadalmi helyzet fonáksága, hogy ahol egy jót lehet cigányozni, ott kéretlenül is megjelennek honunk náci bagázsai.
Egyébként a cigánybűnözés kifejezést már Moldova is alkalmazta a Bűn az élet könyvében.
bo-56 | 2009. március 10. | 11:21:41
Radikálpatrióta, azt hiszem hiába értelek, megérteni nem tudlak.
Igen, a Magyar Gárda valóban egy tünet: annak a tünete, hogy kis hazánk történelme megint zsákutcába visz bennünket. Hogy tovább szaporítsam az aranyos analógiákat: hiába fertőtlenít a tűz, a lángolt kolbászon kívül mégse használjuk ilyen célra, pl. nem gyujtogatunk cigánysor-végi házakat. Tudom, persze, semmi köze a gárdához, mondod majd te. Meg mondja a bíróság, hogy nincs összefüggés a mára hétköznapivá vált cigánygyűlölet és a merő véletlenségből fellobbanó házak és kivégzett lakóik között. Ugyanezen logika szerint nem lehetett összefüggés a beidézett szöveg és a zsidók Dunába lövetése között sem: hiszen csak határozottságot hirdetett a nemzetvezető, igaz, vasököllel.
Ugyanez a baj azzal is, ahogy az egyébként jogos és érthető kiábrándultság Magyar Gárdában és ilyesfajta utálkozásban, megbélyegzésben, bűnbak-képzésben csapódik le. Hogy van-e Gárda-probléma? jozsipapa60 találóan mutatott rá, mennyire nem őszinte az általad felhozott érv. Kérdeném, hogyan akarod elhitetni, hogy nincs mitől félni, mikor egy szuszra azt is mondod, több száz fegyvert gyűjtötök? Komolyan gondolod, hogy ez növeli a hitelességét a fenti videón elhangzó alamuszi dumának, hogy csak a zsidók akarják összeugrasztani a magyart és a cigányt?
Azt sem értem, hogy a te analógiáddal élve miért lenne több köze Mumbainak vagy Delhinek a hazai cigánysághoz, mint nekünk, akikkel/akik mellett évszázadok óta élnek? Marosvásárhelyre talán nem a cigányság vonult 1990-ben megvédeni a magyarokat? Többek között ezért nem lehet magyarokról ÉS cigányokról beszélni, legfeljebb roma és gádzsó, cigány és nem cigány magyarokról. Mint ahogy 44-45-ben sem szimplán zsidókat hajtottak vagonokba és koncentrációs táborokba, munkaszolgálatba, Dunába lövetésre, hanem zsidó magyarokat. Vagy Rejtő Jenő Piszkos Freddel együtt nem része a magyarságnak?
Azt mondod, létbizonytalanságban élünk és tele van a hócipőnk. Ez igaz, csak az a kérdés, mit lehet vele kezdeni? Először is, ha tetszik, ha nem a létbizonytalanság végleg része lett életünknek, mert a világ változékonysága ma már nem hagy stabil szigeteket csak ott, ahol az elmaradottság konzerválódik. Vannak ilyen zárványok, kontinensnyi méretben is, de nem hiszem, hogy az Afrikai Únióba kellene tartanunk. Ha szeretjük, ha nem az alkalmazkodás az egyedüli megoldás, aminek próbálkozás, küzdelem, tanulás, nyitott szem az útja és nem a legkiszolgáltatobbakba való belerúgás. Kétségtelen, rögösebb út, mint a hőbörgés, de sokkal eredméynesebb.
Azt sem értem, hogy lehet nem érteni, hogy a cigánybűnözés, mint immár Orbán, sőt a miskolci népfront által is átvett Gárda-lelemény nem tabu, hanem hamis tétel súlyos politikai hátsószándékokkal és aljas megalkuvással. Nem az a baj vele, hogy leír egy jelenséget, hanem hogy hazug magyarázatokkal rájátszik a meglévő előítéletekre, hogy megalapozzon a Gárda-féle rend kívánásának. Az összefüggés ugyanis egyfelől a mélyszegénység és a kirekesztettség, másfelől pedig a valóban magasabb bűnelkövetési gyakoriság között áll fenn. Ha az előbbiek helyett a cigányságot állítom be, ugyanazt a fals magyarázatot adom, mint a nap felkeltét a kakasra toló. Ha ugyanis a cigányság helyébe más hasonló helyzetbe került csoportot állítunk, az eredmény ugyanaz lesz: ez nem etnikai kérdés. A megoldás módjában meg az egyik esetben csupán rendészeti kérdést, az erős kéz politikáját látjuk, míg a másik esetben be kell látnunk, hogy (nem úgy, ahogy eddig történt, de) nem kevesebbet, hanem többet kell áldozni a romák integrálására, hogy a problémák megoldódjanak. Megjegyzem, velük együtt sok százezer képzetlen, munkából kiszorult gádzsó magyaréra is.
Borszívóügynök | 2009. március 10. | 08:39:13
Radikálpatrióta | 2009. március 10. | 01:15:34
"Csak csináljátok. Hamarosan majd mi megvédjük magunkat."
Kitől? Ki akarná az efféléket bántani? Az orvosi kezeléstől pedig - a gárdátok sem véd meg...
Borszívóügynök | 2009. március 10. | 08:36:30
Vajon Krisztián | 2009. március 10. | 00:34:31
"Egy kicsit vicces néhány kijelentése, de az is vicces, hogy néhányan fasisztának és nyilasnak gondolják a gárdát."
Van egy amerikai, újságíró körökben elterjedt szólásmondás: "Ami úgy úszik, mint egy kcsa, úgy hápog mint egy kacsa, úgy néz ki, mint egy kacsa, az valószínűleg - egy kacsa!
miskun | 2009. március 10. | 08:02:41
Amikor korábban több fórumon náci-nyilas hordának minősítettem ezt a bohócgárdát, akkor több gárdaszimpatizáns kikérte ezt magának.
Ez a felvétel - azt gondolom - messzemenően igazol mind engem, mind azokat, akik M.o. legújabb kori történelmének egyik legsötétebb, legveszélyesebb bűnszövetkezetét látják bennük.
Ennek a gárdás elmekórtani esetnek a szavaihoz nem kell semmilyen kommentár.
A hozzászólásokból kitűnik, hogy mennyi náci érzelmű honfitársunk akad, de az is lehet, hogy kevés, csak több néven szólnak hozzá.
Szomorú, hogy ennyi seggfejjel kell együtt élnünk.
jozsipapa60 | 2009. március 10. | 07:33:48
Radikálpatriótának igaza van!A nyilaskeresztes rendezvényeken sem volt soha balhé!
Radikálpatrióta | 2009. március 10. | 05:59:39
Én rosszabbnak élem meg a mait, ahol hallgatólagos állami supporttal gyilkolják az én népemet - talán észrevennéd, ha kibújnál a csigaházadból - mint egy olyan eseményt, ami stabil 40 évvel a születésem előtt történt. Ha a hírportálok nem hazudnak, akkor bizony Izraelben egy gyertyát sem gyújtanak a Kun Béla vagy a Rákosi féle terror áldozataiért...én sem érzem kötelességemnek; mielőtt belemagyarázod: nem, nem értek egyet vele, hovatovább nem tartom megoldásnak. Csak azt írhatom, amit látok a fővárosban, vidéken, hogy az embereknek létbizonytalanságban élnek, kezd tele lenni a tökük tarkóig, és hogy erre páran - elismerem, mindkét oldalon - alaposan rájátszanak. Az egyiken tüzelik a népet, kihegyezve a tények bizonyos jellemzőit, ami rossz. A másikon eltagadják, és már azt is támadják, aki a tényeket kimondja.
Az analógiád aranyos, de hadd fordítsam meg, hogy a cikknél maradjunk: szerinted a Magyar Gárda nem egy tünet? Ha a demoralizált, alulfizetett, létszámhiányos és politikailag félreirányított rendőrségünk képes lenne vidéken (és főleg ott!) fenntartani a rendet, ha a jogrendszerünk a gyakorlatban nem az elkövetőt védené a sértettel szemben: akkor lenne Gárda probléma?
Egyáltalán: van Gárda-probléma? Mert ahogy én látom, eddig a Gárdarendezvény az egyetlen olyan megmozdulás, amin sosincs balhé...
bo-56 | 2009. március 10. | 05:33:55
Nézd, Radikálpatrióta! Ha neked a Dohány utcai zsinagógánál járva kétségeid támadnak afelől, hogy volt fasizmus Magyarországon és én egy illusztrációval bemutatom, hogy volt, te pedig erre azt válaszolod, hogy az se volt rosszabb, mint ma, akkor nem tudom, ki az, aki érvek nélkül szállt be a diskurzusba. Ettől én még nem leszek okos, de te se látszol okosabbnak attól, hogy azt mondod böfögök, holott valójában hánynom kell tőle és a fenyegetőzéseid se az érveidet erősítik. Tudod, az akkori meg a mostani állapotokat épp csak egy apróság választja el egymástól: sok százezer halott és egy ténylegesen letarolt orzság.
bo-56 | 2009. március 10. | 05:16:43
Nem ti termelitek véletlenül az ilyen "Balogh" urakat, bagoly33? Még ha feltételeznénk is, hogy nem, miért gondolod, hogy ez a fenti nagyszerű produkció, agyament szövegre egy másik teljesen agyatlan a megfelelő válasz?
Tudod, olyan ez a cigánybűnözés, mintha abból az úgyszintén régi tapasztalatból kiindulva, hogy a kakas hajnalban kukorékol, arra következtetnénk, hogy a kakas kelti fel a napot. Ha meg valaki a kakast vágná le, mert bosszantja, hogy nem tud aludni, ott valami már tényleg nem stimmel. Ezen az se változtat semmit, ha akad egy őrült szomszéd, aki maga kukorékol, hogy felkeltse. Okos paraszt időben megy aludni és időben ébred, a szomszédjával meg borozgatás közben ápolja a jó kapcsolatot.
Radikálpatrióta | 2009. március 10. | 05:15:29
Tévedésben vagy, bár okosnak hiszed magad, mert Th. Herzl és a Marx összes után valami más is a kezedbe került:) Nem vágyom vissza azt az időt, bár nem érzem rosszabbnak, mint a mai kort, amikor hozzád hasonló agyatlan gyíkgyurkák böfögik az előre megírt liberálszöveget, természetesen indoklás nélkül; mert ebből van hiány: releváns tényekből. Ezért inkább fröcsögtök, náciztok, uszítotok, de már nem sokáig...
bo-56 | 2009. március 10. | 04:33:56
Nincs nekem bajom a neveddel, Radikálpatrióta. Erről is elég jól felismerni, hogy pont azt a néhány hónapot sírod vissza. No meg a szövegedről. Ugyanannyi benne a patriotizmus, mint a becsület, hogy másik szép szavatokat használjam. Tiszta newspeak, orwelli újbeszél, ami olyan régi, hogy már szaga van. Attól, hogy kedélyeskedő fenyegetésekkel tarkítod, mai újgagyival, a lényeg még ugyanaz marad. Hülye az, aki ennek bedől és meg akarja ismételni azt a "pár hónapot", ami épp csak úgy tette tönkre az országot, ahogy azt még az utána jövő 60 év se. Persze, aki jobban szeretne a füstölgő romokon tort ülni, az csak gyűjtögesse a fegyvereket!
Radikálpatrióta | 2009. március 10. | 03:50:14
Bo-56.
Nem választottam túl nehéz nevet, de látom ezzel is gondod van.
De legyen igazad. Ezek szerint egy alig pár hónapig létező rendszer miatt szívunk 60 éve, és fizetjük a súlyos milliárdokat, meg viseljük el ezt a parazitanépséget?:) Egy olyan rendszer miatt, amit a III. Birodalom emelt hatalomra? Igen, kérdésedre válaszolva: szerintem tényleg hülyék vagytok:)
Igen, ez az, amit belinkeltem a másik hírbe...na persze, neki szabad, mi csak fasisztoproneohexanácisztikus hungaroidrasszisták vagyunk...velünk mindent lehet...
Hamarosan jön a meglepi:p
bagoly33 | 2009. március 10. | 02:41:34
ja, iwiw, persze..
bagoly33 | 2009. március 10. | 02:39:40
"Tulajdonképpen a cigányokat nincs jogotok megbüntetni.
A cigány származású magyar állampolgár büntethetetlen akkor amikor a családja, önmaga létfenntartása érdekében eltulajdonítja mások, vagy a többség javait.
A cigány jogosan lop.
Mivel az alkotmány szerinti cigányokra vonatkozó tételt a többség , az országgyűlés nem foganatosítja ezért minden ami az alkotmányba van minden kötelesség a cigányokra jogilag nem vonatkozhat.
Mivel minden törvény az alkotmányból ered ami nem érvényes a cigányságra, Így semmilyen törvény szerint nem büntethető a cigány származású magyar állampolgár.
Jelen pillanatban a cigányoknak csak kötelességét hangoztatja a Náci propaganda de Az alapvető jogairól a Náci hagyományokhoz híven hallgat.
Az a Náci propaganda, amely a proli nép körében rendkívül hatékony.
Úgy ,hogy a szűk látókörű többségnek üzenem, hogy először tegyék meg az ő kötelességüket azután kérjék számon a cigányokon.
A Magyar Gárda meg ha meg akarja oldani a cigányokkal kapcsolatos problémákat akkor nem Tatárszengyörgyön kell gyilkosságra buzdítani a jó népet, hanem azért kellene masírozni, hogy a cigányokkal kapcsolatos alkotmányos jogokat a Tisztelt Ház tartsa be!
Árja Bayer Zsoltinak meg nem a Náci fajelméletet kéne terjesztenie hanem a demokráciát .
A múltkor már tartottam Árja Bayer Zsoltnak előadást a demokráciáról négyszem közt , Úgy látszik nehéz szegénykém felfogása.
Úgy látom a többség, a Magyar Gárdával és Árja Bayer Zsolttal együtt nem lesz képes hatályba léptetni a cigányok jogos követelését ezért azt ajánlom , hogy tűrjétek el a megélhetési bűnözést a cigányság részéről !
Lendvai Ildikónak meg az MSZP nek meg nem , egy több millióba kerülő öt mondatból álló mégis egész oldalas , kampány szöveggel kell reagálnia Orbán Viktor pénteki ország értékelésére .
Hanem ebből a sok sok millióból erkölcsösebb lett volna ha a meggyilkolt négy éves cigánykisfiú és a szintén lemészárolt édesapjának megmaradt csonka családját segítik ki anyagilag, és talán meg kellett volna jelenni a temetésen.
Ha már az Ő általuk vezetett minisztériumok hibáztak a tettesek elfogásában, a felderítésben, a bűncselekmény megállapításában.
Visszatérve a cigányok megélhetési önsegélyezésére, ami egyáltalán nem lopás, Nos ezzel kapcsolatban a Kuruc . Infonak arról kellene harsognia , hogy a cigányok jól teszik ha önsegélyeznek mivel az állam nem tartja be velük szembe a kötelezettségét.
Cigánybűnözés helyett jó lenne ha cigányönsegélyezés szóösszetételt használnának ha már annyira becsületes lovagok."
Balogh úr..
no comment
bo-56 | 2009. március 10. | 01:58:20
Redux patrióta!
"— Tegyünk fogadalmat a munkásság nevében, hogy új vezetőinkkel kíméletlenül végigharcoljuk ezt a háborút a bolsevista-plutokrata és judaista háromság ellen, mert ha ezt elmulasztjuk, nemcsak a munkásság, hanem egész Nemzetünk ügye elbukott. Szocialisták és nacionalisták fogjanak most össze, a nemzetiszocialista hivatás a kötelességteljesítésből áll. Öklünk legyen kemény, hogy szétzúzzuk az elpusztításunkra összefogott nemzetközi szövetséget. Fogjunk össze mindnyájan magyarok ebben a küzdelemben és járjuk fáradhatatlanul Szálasi Ferenc áldozatos útját."
Ja, hogy ez nem volt fasizmus? Na ne röhögtess! A legdíszesebbjét a végére hagytam:
A beszéd után szűnni nem akaró éljenzés közben Szálasi Ferenc emelkedett szólásra:
„Európa első két munkása: Hitler és Mussolini”
— Néhány nappal ezelőtt — kezdte meg beszédét — Kassa városa öt esztendős évfordulóját ülte meg annak a nagyszerű ténynek, hogy felszabadult egy idegen rendszer minden béklyója alól és levethetett magáról minden rákényszerített idegen szellemiséget. Sok évvel ezelőtt ugyancsak novemberben egy nyugalmazott vezérkari őrnagy szintén megszabadult egy idegen rendszer minden gátlásától, szövőmunkássá változott és ma a munkásság nevében ő is megbecsülést, jogot és munkát követel mindenki számára. A szent vérrel beállított munka jogát meg kell becsülni. Emlékezzünk meg tehát Európa első két munkásáról, a Führerről és Dúcéról, mert ezt követeli tőlünk minden munkások becsülete."
Hogy virtigli fasiszta szöveg, amit virtigli fasiszta népirtás kísért egy percig sem kétséges. A kérdés inkább az, hogy csak a köreiteken kívül állókat nézitek ilyen hülyének hülyének, hogy kellő ismétléssel ezt el is hiszik, netán magatok is hiszitek ezt is, meg azt is hogy ez nem fasizmus volt és ma sem az, vagy abban bíztok, hogy majd erőböl lemegy, ha máshogy nem?
Radikálpatrióta | 2009. március 10. | 01:15:34
Csak egy apróság: a West Point katonai akadémián tananyag a 907. évi pozsonyi csata. A cím elég pejoratív, de hát mit várunk egy ilyen majomtól...
A napokban jártam a Dohány utcai zsinagógánál, ami szerint "itt húzódott a fasizmus alatt a budapesti gettó fala, amit ekkor és ekkor szabadított fel a szovjet hds."
A mi alatt? :D
Nah ez az igazi baromság amivel töltelékelik a sok agymosott libsiszoci fejét...
De én nem aggódok. Járjatok csak csukott szemmel. Rikoltozzatok, fussatok a bíróságokra. Addig Pécsen - arrafelé lakom - százával vesszük a fegyvert, mert a saját hazánk, a MAGYAR ÁLLAM nem véd meg minket...
Csak csináljátok. Hamarosan majd mi megvédjük magunkat.
Vajon Krisztián | 2009. március 10. | 00:34:31
Egy kicsit vicces néhány kijelentése, de az is vicces, hogy néhányan fasisztának és nyilasnak gondolják a gárdát.
Csukott szemmel is lehet élni ebben az országban.
cerberus | 2009. március 10. | 00:06:10
a "kapitány" mellett ülő úriemberről senki sem beszél! Pedig nehéz szó nélkül hagyni azt a páratlan kitartást, amivel perceken keresztül ellenáll annak az egyre erősödő késztetésnek, hogy belezabáljon a pogácsába...
Piti Palkó | 2009. március 9. | 23:44:19
Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje ha nem hogy alacsony a kerítés.
szocifidiszabadkőmű | 2009. március 9. | 22:49:51
Öhön!De jó lenne eljátszani a gondolattal..
szocifidiszabadkőmű | 2009. március 9. | 22:47:58
Giorgo.Én nem azt mondom hogy kiskorusítani kéne őket,mert nem tudják mit beszélnek,de a szavazók többsége nem úgy ítél( demokrácia),ennek a levét isszuk....Ez olyan mint a megkövezés,az én kezemben is volt kő de nem én dobtam, én csak akartam,de a mellettem álló dobta.
öhön | 2009. március 9. | 22:47:31
Moderálási alapelvek- komment törölve -
giorgio | 2009. március 9. | 22:36:42
szocifidiszabadkőmű | 2009. március 9. | 22:16:05
Azzal akarsz vitázni,aki semmit se olvasott?
Ha ez nekem szólt, akkor a válaszom: igen. Mégpedig azért, mert ők vannak többen (mármint, akik nem olvasnak semmi lényegeset), és demokráciában élünk, ami annyit tesz, hogy az ő szavazatuk is pont annyit ér, mint azé, akit mindent elolvasott.
giorgio | 2009. március 9. | 22:24:47
Kedbe FF, miről beszélsz? Egy politikai mozgalmat nem lehet politikai ideológiákkal leírni? Miért is nem? Ez olyan, mint ha azt mondod az MSZP-re, hogy komcsik (ők is tagadnák). Azt viszont, hogy egy etnikumot valami negatívval azonosítanak, azt, és csak azt nevezik fajgyűlöleletnek. Tényleg nem érted?
Lehet, hogy a gárda magát nem neonyilasként határozza meg, de attól még őket egy közös politikai gondolkodás kapcsolja össze, és nem a közös faj. Amiről lehet ítéletet alkotni. Ez egy politikai meghatározás. Az, hogy ha valaki a zsidókat avval azonosítja, hogy négymiliárd (vagy mennyi) embert akarnak kiirtani, és a többit rabszolgává tenni, vagy esetleg a cigányokat a bűnözökkel, az egy fajhoz (tudod, rassz!) tartozást kapcsol össze valami (nagyon-nagyon) negatív ítélettel. Ez a különbség a politikai vélemény és a rasszizmus között. Ez ugye nem túl bonyolult?
szocifidiszabadkőmű | 2009. március 9. | 22:16:05
Azzal akarsz vitázni,aki semmit se olvasott?
Franz Ferdinand | 2009. március 9. | 22:13:29
giorgio,
ha szerinted fasiszta és nyilas a Gárda akkor te semmivel sem vagy jobb, mint azok a nácik, akik a zsidókat tették meg felelősként mindenért. Ugyanúgy érvelsz és ideologizálsz.
eht451 ,
és tiéd a legnagyobb ketrec.
giorgio | 2009. március 9. | 22:04:11
A szólásszabadág kapcsán, én nem hiszem, hogy az ilyen szöveg tiltása bármit is segítene. (ez mellesleg ráadásul egy viszonylag árnyaltan fogalmazó fasiszta volt - ennél durvább szövegek vannak a NOL kommentjei között).
Éppen, hogy meg kell hallgatni, és vitába kell szállni velük, mert ha csak tiltod, akkor az illegalitás mítosza csak erősíti a dolog bukéját Nekem egy nagyon közismerten antifasiszta történész adta a kezembe a Mein Kapmf-ot, és megérte elolvasni: könnyebb vitázni, mint ha csak azt mondanánk azonnal, hogy mindenki, aki cigányozik/zsidózik nyilvánosan, börtönben a helye.
Jó, persze, a gárda más eset, az egy nyílt provokáció, a nyilas múlt kellékeivel és ideológiájával direkt játszik rá erre, de ettől még alapvetően szólásszabadság- és vitapárti vagyok.
szocifidiszabadkőmű | 2009. március 9. | 21:56:34
Giorgo,ezt annyira komolyan gondolta,hogy" vizsgázott "is belőle.Ő szereti a cigányokat...... Ismer is rendes cigányokat, meg zsidókat is ,de azok a sajátjai.Tudod , mindekinek van saját külön bejáratú aki bezzeg..
eht451 | 2009. március 9. | 21:53:34
Kapitány? Inkább egy szerencsétlen idióta. Csak az a szörnyű, hogy mennyien isszák a szavait. Hiába, az emberi hülyeségnek tényleg nincs határa.
szocifidiszabadkőmű | 2009. március 9. | 21:51:31
Joachim!most má monnyá le.
giorgio | 2009. március 9. | 21:50:57
Amúgy én is kiváncsi lennék, hogy mi olyat tudtak mondani a kommentelők, ami durvább volna az egyéb - főleg cigány témájú - cikkekhez fűzött igen durván rasszista, és meghagyott kommenteknél. Gondolkoztam, miközben néztem, hogy provokátor lehet-e ez a fickó, vagy tényleg elhiszi, amit mond de azt hiszem tényleg komolyan gondolja. Ilyen eszelős tekintetet nem tud produkálni egy provokátor. Kiváncsi lennék, mikori a felvétel, és mennyire tudatosan vett vissza a gárda a cigány-ellenes uszításból - ami korábban a fő téma volt - és tért vissza a zsidó-témára, ami inkább a csurkáék kedvenc vesszőparipája volt korábban...
szocifidiszabadkőmű | 2009. március 9. | 21:46:22
Kedves maxwell!Mit tudsz te a cigányokról és a zsidókról?(leszámítva azt hogy valószínüleg gárda délutánokon tájékozodsz).Valószinüleg valaki mást utálnál, mert az olyan jó.Kínában is terjed zsidózás, pedig ott nem sokat vizet zavartak( de lehet hogy Mao jól álcázta magát).
100% tolerancia | 2009. március 9. | 21:22:39
- komment törölve -
:)
szocifidiszabadkőmű | 2009. március 9. | 21:06:20
A hülyeség örök,és határtalan.Csókoltatom a westpointos fiukat ( azért Barkhobát is tanulmányozhatnák...)
lelkiismeret | 2009. március 9. | 20:56:51
Fél évszázad múltán nem az a lényegesebb, hogy volt holokauszt, hanem az, hogy ha az ilyenek nem kerülnek sürgősen rács mögé, akkor biztos, hogy lesz. Akik az ilyen uszítást a szólásszabadság részeként kezelik, maguk is passzív részesei annak, ami történni fog. Az ítéletüket az általuk védett társaság fogja rajtuk végrehajtani.
Ébredjetek már fel, nehéz felfogású ultraliberálisok!
Ezek a beszédek nem "közvetlenül" idéznek elő erőszakot, hanem közvetve, viszont olyan biztosan, mint ahogy a tehénlepény lapjára esik.
adalbert1977 | 2009. március 9. | 20:45:48
Moderálási alapelvek- komment törölve -
adalbert1977 | 2009. március 9. | 20:42:29
Moderálási alapelvek- komment törölve -
adalbert1977 | 2009. március 9. | 20:35:32
Moderálási alapelvek- komment törölve -
shiny zebra | 2009. március 9. | 20:20:39
a nemet tarsadalom donto tobbsege elesen szembefordul az ilyen nezettekkel,es azokat akik ezeket terjesztik jogi uton felelosegre is vonjak. A nemet kancellar szinte havonta jelenti ki, hogy a holokauszt teny. Gondolom a nemet jog es mentalitas kovetkezmenyekeppen, ha a fenti video tortenetesen nemetorszagban jatszodott volna le, a nezeteit eloado ferfi, es az altala reprezentalt szervezet mar reg racsok mogott ulne.
Magyarorszagon ezt szolasszabadsagnak hivjak, es lehet hogy holnap es holnap utan is van egy egy haknija az urgenek. Addig is a rendorseg a birosagok, es a politika egymasra varnak. Igazi impotens kontraszelekcios rendszer. Mi pedig idiota modra huledezunk. Mit is tehetnenk??? Talan tenni kene valamit. Talan ra kellene szoritani a politikat hogy mocskolodas helyett az orszaggal fonos bel- kulugyeivel foglalkozzon.
A helyzet elkeserito, es veszelyes. Ma a vilagban hazankat az erosodo neonacikrol, es a porno iparrol ismerik. Amig a gulyas el a vilag koztudataban meg nem keso.
Egy jo tipp a NOL-nak, egy ket hatekonyabb moderacio rafer a blogra, pl immoral (momment torolve) sajnos volt epp idom meg vegig olvasni amit irt mielott levettetek.
nemistudom | 2009. március 9. | 20:14:06
kedves adalbert: nem, s ennek megvan a maga történeti értelme, amelyet vagy megért vagy sem. S összekeverni sem lehet mással, bármennyire is szeretnék. Ez egyszeri volt és mással összehasonlíthatatlan.
statusquo: ez egy pillanatig sem volt kétséges, igaz magyar hozzászólásait olvasva. Higgyen, hátha jobb lesz.
Franz Ferdinand | 2009. március 9. | 20:11:09
navigator,
a holokauszttagadás nem bűncselekmény Magyarországon. Aki pedig kitalálta, hogy ezért börtön járjon az "Vagy elmebeteg, s akkor pszichiátrián a helye, ha meg nem, vonja felelősségre bíróság".
"tatárszentgyörgyi borzalom után"?!?!?
Ezt már végképp nem lehet érteni.
Ha van valami információd arról, hogy kik öltek és milyen indítékból, kérlek - a többi magyar polgártársam nevében is - jelentkezz személyesen a rendőrségen és adj tájékoztatást róla. Ha nincs, akkor ez pedig rasszista kijelentés volt.
Addig meg érdemes elolvasni Szilvásy György nyilatkozatát, aki kifejtette hogy semmilyen nyom nem utal etnikai indíttatásra.
A videó 90%-a igaz. Mindenki tudja.
Aki ellentmond, az meg azért, mert érdekében áll, vagy csak mély álmát alussza.
Az Auschwitz részével nem teljesen értek egyet, de biztos, hogy az sem teljesen igaz, amit belénk súlykolnak.
Aki érvelni és tájékozódni akar, annak kötelező darab:
http://hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=17527
adalbert1977 | 2009. március 9. | 20:10:34
Moderálási alapelvek- komment törölve -
navigator | 2009. március 9. | 19:57:21
Vagy elmebeteg, s akkor pszichiátrián a helye, ha meg nem, vonja felelősségre bíróság - holokauszttagadáért, népcsoportok elleni uszításért.
Nem elég, hogy kifigurázzuk. Különösen a tatárszentgyörgyi borzalom után.
adalbert1977 | 2009. március 9. | 19:53:37
Moderálási alapelvek- komment törölve -
immortal | 2009. március 9. | 19:19:49
Moderálási alapelvek- komment törölve -
medve1942 | 2009. március 9. | 19:07:28
Kedves statusquo, ha valóban volna zsidó világösszeesküvés, nem tudnánk róla.
medve1942 | 2009. március 9. | 19:05:16
Moderálási alapelvek- komment törölve -
stacio | 2009. március 9. | 18:52:11
Én meg a magyar nyelv szépségében,a helyesírásban is hiszek.Továbbá nem gyűlölködöm,szánok,nem hárítok.
catoo | 2009. március 9. | 18:43:35
Beteg!
Egy szerencsetlen ember, aki a falujan kivul meg nem jart meg. Fogalma sincsen a vilagrol.
Minden butasagot elhisz es azt szajkozza.
apollo | 2009. március 9. | 18:28:09
Ez gáz! Mondjuk, hogy ennyi fusztrált, szerencsétlen Magyar Gárdához menekülő ember van, abban nagy szerepet játszanak a Népszabadság írásai. Walahol kiegyensúlyozódik ez a részrehajlás, ellenzkező előjellel.
silenthill | 2009. március 9. | 18:27:24
höhö. :) ez jó. mindenki a szent korona tant tanulmányozza. :)
statusquo | 2009. március 9. | 18:21:50
Én hiszek a zsidó világösszeesküvésben.
Ennek megfelelően állok hozzájuk. Nem szégyellem, sőt.
|