Fazekas arra bíztat, vegyünk egy-két dinnyével többet

Új rendelkezések lépnek életbe a jövő héten a dinnyetermesztés és a -piac szabályozására, mivel értékesítési gondokkal küzdenek a magyar dinnyetermesztők - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vasárnap.

A probléma arra vezethető vissza, hogy csökkent Magyarországon a dinnyefogyasztás, ami évente fejenként mintegy 4 kilogramm - mondta a tárcavezető a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren újságíróknak, mielőtt Varsóba utazott volna az unió környezetvédelmi minisztereinek informális találkozójára.

A dinnyefogyasztás mértéke növelhető - tette hozzá Fazekas Sándor, arra biztatva a belföldi fogyasztókat, hogy egy-két dinnyével vásároljanak többet, mert ez a gyümölcs nagyon egészséges, és az élettani hatása is kedvező. Hangsúlyozta: a dinnye minőségére vonatkozó szabályozás célja, hogy a minőség szerint osztályozva két kategóriába legyen sorolható a gyümölcs. Az egyik kategóriába a teljesen kifogástalan, hibátlan áru sorolható, míg a másikba a hibás gyümölcsöket kell sorolni, akár apróbb hibákkal is. Erre azért van szükség, hogy a fogyasztók érdekeit megfelelő módon lehessen védeni. Emellett a termelők érdekeit is az szolgálja, hogy a gyenge minőségű dinnyék ne kerülhessenek a piacra.

Az árusításnál a tárca rendeletileg regisztrációhoz kívánja kötni a kereskedők tevékenységét, hogy átlátható viszonyok alakuljanak ki. De a legfontosabb cél az, hogy a belföldi fogyasztók minél több és minél jobb minőségű dinnyét vásárolhassanak.

A miniszter emlékeztetett: a dinnyetermesztőket segítő szabályozás csütörtökön lép életbe. Reményét fejezte ki, hogy a szakma képviselőivel és a termelőkkel folytatott egyeztetés után meghozott gyors intézkedések eredményesek lesznek. Újságírói kérdésre válaszolva kitért arra, hogy eddig a dél-európai dinnyetermesztési ciklus és a magyar egymást követték, ám most összecsúsztak. Ezért a miniszter úgy vélte: a termelőknek ismét a magyar dinnye természetes érési ciklusát kellene figyelembe venniük.

A népegészségügyi termékdíj bevezetésével kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Fazekas Sándor közölte: nem kíván elébe vágni ennek a döntéssorozatnak. Megjegyezte azonban, mindenképpen üdvös lenne, ha a szóban forgó adóból befolyó forrásokat az egészséges életmód ösztönzésére lehetne felhasználni. Az élelmiszerpiacon ugyanis az egészséges élelmiszerek kínálatát szükséges növelni - tette hozzá.

A vidékfejlesztési miniszter az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy az állam akciója a 2000 tonna cukor piacra dobásával, értékesítésével teljes mértékben teljesült. Elérte ugyanis a célját, azaz hogy a piaci árakat letörje. Példaként említette a miniszter, hogy már hallott 260-265 forintos kilogrammonkénti cukorárról is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.