A matolcsyzmus elbukott

A tét nem csak a gazdasági kurzusnak nevet adó miniszter széke.

Matolcsy csak ma közli az IMF-fel

Orbán szerint Matolcsy találta ki, hogy tárgyaljanak, mert a pénzügyi stabilitás már megvalósult, most a növekedés a cél.

IMF-tárgyalások: már csak meg kell magyarázni

Most nem lehet könnyű a kormánynak: szembesülnie kell azzal, hogy egész eddigi (gazdaság)politikáját fel kell adnia, ráadásul ebből a lehető legkisebb presztízsveszteséggel kell kijönnie.

'Ehhez Matolcsynak kell az arcát adnia'

A korábbinál lényegesen kedvezőbb feltételekkel, de kell új megállapodás az IMF-fel - ez Rogán Antalnak, a parlament gazdasági bizottsági elnökének a véleménye.

Fideszesek szereztek bébiszittert az IMF itteni képviselőjének

A magyar kormány elővigyázatossági hitelkeretről folytat tárgyalásokat az IMF-fel – erősítették meg lapunknak. A levelet Orbán Viktor fogja jegyezni.

 

'Én ezeknek soha nem hittem' - Vélemények Orbánékról és az IMF-tárgyalásokról

Csütörtökön jelentette be a kormány, hogy új típusú megállapodást szeretne a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ma pedig már meg is kezdődtek a tárgyalások a két fél között. Stábunk az embereket kérdezte meg, mit szólnak a Matolcsy György gazdasági miniszter által még hétfőn is elképzelhetetlennek minősített megállapodás tervéhez.

Volt, aki Hofit idézte, volt, aki már korábban is látta ezt előre, volt, aki szerint a csőd szélére vitték Magyarországot, és volt, aki szerint a kormány ki van szolgáltatva, és nincs alkupozíciója. A megszólalók szerint megbukott a gazdasági szabadságharc, a kormány hiteltelenné vált.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.