Egyre keményebbek a holland bevándorláspártiak

A bevándorlási törvények szigorítását ellenző holland szervezetek egyre radikálisabb eszközöket alkalmaznak - írja az amszterdami napilap.

Harc a bevándorlókért

Kanada kihasználja az Egyesült Államok szigorú bevándorlási törvényeit, és elcsábítja az Amerikában vízumot nem kapó külföldi tehetségeket. A bevándorlók befogadása pedig jelentős gazdasági előnyt jelent Kanada számára.

Bevándorlók a politika kereszttüzében - 1. rész

A közkeletű vélekedés szerint a külföldiek elveszik a hazaiak elől a munkahelyeket.

Úgy, mint otthon

A Menedék Egyesület „Bevándorló Budapest” című programja keretében vasárnap délután rendezik meg az Avokado-partyt. Terítéken a Budapesten élő fekete-afrikai és latin-amerikai népek kultúrája.

Nem kedveljük a bevándorlókat: lehet kínai, ukrán és török

A bevándorlókat nem kedveljük, növekedett az ellenszenv a nem létező piréz népcsoporttal szemben, a határon túli magyarok kivételével pedig senkit nem látunk szívesen idehaza.

 

Európa sorsa a bevándorlókon múlik

Sok vagy kevés a bevándorló az Európai Unió országaiba? Másfél évvel ezelőtt, amikor az Európai Parlament elfogadta a kék kártyáról szóló Uniós irányelvet, melynek célja, hogy az amerikai zöld kártya mintájára az EU-ba vonzza a képzett munkaerőt, a hosszú távú szakmai megítélések az utóbbi véleményen voltak. A válság nyomán és főképpen az olaszországi zavargások után a közvélemény inkább a drasztikus korlátozásra hajlik.

A madridi El País című lapban Lluís Bassets és  a Wall Street Journal hasábjain Sandeep Gopalen nem egyformán látja a dilemmát.

Európa öngyilkossága

Az El País egyenest „Európa öngyilkosságáról" ír. Európa a vesztébe rohan, ha nem készül fel intézményesen és lélekben is arra, hogy nagyszámú bevándorlót fogadjon be. Ám nem úgy tűnik, hogy a kontinens erre kész lenne - írja kommentárjában a tekintélyes spanyol liberális lap hasábjain. Olaszország, mint mindig, jó barométernek bizonyult. Volt már az európai kultúra előfutára a reneszánsz idején, s ő volt az első akkor is, amikor a faizmusig fejlődő populizmusra volt kereslet a kontinensen. A bevándorlókkal szembeni fellépés is olasz specifikum még, de nem sokáig...

A calabriai események megmutatták, hogy hova vezet Silvio Berlusconi politikája, aki - cserébe azért, hogy támogassa saját zűrös ügyeinek eltusolását - az afféle ideológiai ügyeket, mint a bevándorlás, már korábban odadobta az Északi Ligának. Ez pedig megteremtette Európa leggyalázatosabb restriktív jogszabályát e téren. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy az események a calabriai Rosarnóban tettlegességig fajultak.

A szerző szerint azonban másutt sem sokkal jobb a helyzet. Franciaországban betiltják a csador viselését az iskolákban, Svájcban a minaretépítésre mondják ki a tilalmat, Németország és Franciaország hallani sem akar Törökország európai integrációjáról, miközben Gibraltártól Koppenhágáig xenofób, protofasiszta eszmék válnak szalonképessé s az ezek nyomán megszülető intézményi feltételek is kiépülnek.

Mindeközben Európa nem akar tudomást szerezni, hogy mennyire rá van utalva a bevándorlókra. A volt spanyol miniszterelnök, Felipe González nemrég közölt elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy ahhoz, hogy a kontinens megőrizhesse a jóléti állam kiváltságait, 2050-ig mintegy 70 millió munkaképes bevándorlóra van szüksége. És ehhez nem holnap kell megteremteni a feltételeket, de már tegnap el kellett volna kezdeni készülni a folyamatokra.

Erősödő idegenellenesség

Az olaszországi etnikai zavargások rámutattak, hogy milyen következményekkel járhat a bevándorlással kapcsolatos normák tisztázatlansága - írja Sandeep Gopalen amerikai jogász a konzervatív Wall Street Journal  véleményrovatában. Az illegális bevándorlás miatt erősödik az idegenellenesség és súlyos faji összecsapások törhetnek ki.

Az elmúlt évtizedek során ugrásszerűen nőtt az Európai Unió területére érkezett bevándorlók száma. Statisztikák szerint Európa 4,5 millió külföldit fogadott be. Az illegális bevándorlók számával kapcsolatban csak hozzávetőleges becslésekkel rendelkezünk. Szakértők az Olaszországban tartózkodó illegális bevándorlók számát félmillió és egymillió közé teszik.

A bevándorlók számának növekedésével párhuzamosan nő az idegenellenesség. Gopalen szerint ennek hátterében nem feltétlenül rasszista nézetek állnak: Olaszországban az elmúlt években bevezetett szigorú kitoloncolási törvények ellenére a bebörtönzöttek fele bevándorló. Az újonnan érkezettek körében ugyanis magas a munkanélküliek aránya, és ezért szükségszerű, hogy sokan bűnözésből kénytelenek megélni.

A folyamat ördögi körhöz hasonlít: a bevándorlók körében magas bűnözés miatt nő az idegenellenesség, ami tovább nehezíti az újonnan érkezettek integrációját, sőt, akár súlyos etnikai konfliktusokhoz is vezethet. Arról nem is beszélve, hogy az állami hatóságokkal elégedetlen polgárok előbb-utóbb a maguk kezébe vehetik a határőrizet és a rendvédelem kérdését, és félkatonai gárdákat hozhatnak létre.

Gopalan arra is felhívja a figyelmet, hogy az illegális bevándorlóknak felajánlott amnesztia is káros: ha a kormányok rendszeresen legálist státuszt adnak az ország területén illegálisan tartózkodó külföldieknek, akkor még többen fognak érkezni a letelepedés reményében.

Forrás: globusz.net

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.