BPI-194 | 2010. február 4. | 23:04:02
Látom, ismét beindult a Vitézy elleni lejáratókampány... Biztos egyre égetőbb a bilincs a sok volt BKV-vezető karján, akiket az ő feljelentései küldtek rács mögé - lásd Szalainé, Regőczi.
Íme a mai 168 Órából egy részlet, Barát Józseftől:
"Később azonban Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője olyan elektronikus levelet ismertetett, amelyet Regőczi írt Horváth Évának. Ebben azt fejti ki, hogyan lehetne a Fideszre, azaz Tarlósra és Vitézy Dávidra, a BKV ellenőrző bizottságának tagjára tolni a felelősséget a sztrájkért. Regőczi – aki az igazmondás bajnokaként lépett fel, így igazgatósága a BKV-nál vagy 130 sajtó-helyreigazítási pert indított, több tízmilliós állami költséggel – előbb hamisnak nyilvánította a levelet, majd ezt feledve, feljelentéssel is nyomatékosítva terjesztette, hogy a dokumentumot a BKV elektronikus rendszerébe való betöréssel szerezték meg.
Erről azonban szó sem volt: ehhez az e-mailhez Vitézy ellenőrző bizottsági tagként az AAM Informatikai Tanácsadó Zrt. BKV-s dokumentációjából jutott hozzá. A vállalkozással Antal Attila 2,5 milliárdos (negyven új busz ára!) szerződést kötött. Hasznos tanácsokat az AAM-től a BKV nem kapott, ám az dokumentálta a cég összes értekezletének és teljes belső kommunikációjának anyagát. Mint a botrányból kiderült, még a vezetői e-mailek forgalmát is. Cui prodest? Vajon kinek állt ez érdekében? Csak olyan ember jöhet szóba, aki a BKV vezetőinek minden lépéséről tudni akart. Aki utasítást adhatott a szerződés m
BPI-194 | 2010. február 4. | 19:24:19
Ezért hány piros pontot kaptok az ifjúszoci klubban?
Ezt írja a Klubrádió:
"Családjával együtt egy szegedi társasházban lakott és a gyerekét is ide járatta bölcsödében. Vesztegetés gyanújával már tavaly december óta körözték. "
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=1 6&cid=102940
Az egész sztorid abszurditásán túl nem zavar, hogy Fuzik a rendőrségi közlemény szerint A FELESÉGÉVEL ÉS A BÖLCSÖDÉS GYEREKÉVEL együtt bújkált? Jobb sztorit nem tudtatok kitalálni a pártházban?
Komolyan mi lesz a következő? Tarlós szeretője volt Szalainé?
weiner | 2010. február 4. | 15:59:37
kipcsak | 2010. február 4. | 13:36:06
Mint mástól is olvasható, nekem is feltünt a hetekkel korábban a BKV honlapra feltett szerződések között, hogy a Helyi Théma is szép pénzt markolt fel. Miért is?
Baltazár | 2010. február 4. | 14:37:32
Na, most már csak az a kérdés hogyan lehetne ezt az egész BKV-MÁV-kitudjamégmikerül elő - balhét áprilisig valahogy rákenni Orbán Viktorra?
Mert igény azért lenne rá...
protonmozes | 2010. február 4. | 14:15:54
+n.. no de mind1
A dajkáról tudtam..... de, hogy a unokahúg is benne lett volna...
statez | 2010. február 4. | 14:10:04
protomozes
Ez mind semmi, de az Orbán nagyanyjának a nagyapja a Fuzik sógorának az unokahúga, aki Mesterházy dédapjának a dajkája. A kör bezárult.
elektronjudas | 2010. február 4. | 14:04:49
Vitézy fúzionál a Fuzikkal?! De szép! BKV én így szeretlek!
protonmozes | 2010. február 4. | 14:02:18
És még mi fog itt kiderülni... Fuzik Zsolt annak a fideszes BKV FEB delegáltnak, Vitézy Dávidnak a homoszexuális szeretője, akinek a nagybátyja a Helyi Témás "sajátjával elnézőbb az ember" Vitézy Tamás. Mint tudjuk, a BKV nagy összegű szerződéseket kötött a Témával is... De a szálak másfelé is mutatnak. A meleg fideszes Dávid apjának első felesége Orbán Viktor anyjának a testvére volt, a kapcsolat máig gyümölcsöző. Az említett első feleség másik házasságából született Vitézy Zsófia, aki a Reform c. lapot vitte csődbe, ma pedig a HírTV műsorvezetője és a Magyar Nemzet rovatvezetője. Összeér ami összetartozik... Szép kis család!
leszbicica | 2010. február 4. | 13:45:11
Moderálási alapelvek- komment törölve -
statez | 2010. február 4. | 13:36:16
Ma már egyértelmű, hogy amikor a szoci-szadi koalíciónak a választók meghosszabitották a mandátumát, ezek minden gátlásukat levetették, úgy érezték bármit megtehetnek következmények nélkül, és sokáig úgy is tűnt, hogy igazuk van. De az egyre gátlástalanabb lopás olyan méreteket öltött, amit mára már még sem lehet a a szőnyeg alá söpörni. Persze a főbünösöket továbbra sem az igazságszolgáltatás fogja büntetni, hanem a választok. Ha az egyáltalán bűntetésnek számít az eltűnt milliárdokhoz képest.
kipcsak | 2010. február 4. | 13:36:06
Moderálási alapelvek- komment törölve -
weiner | 2010. február 4. | 13:27:24
hansregenkurt41 | 2010. február 4. | 13:10:28
Igaz, én is várom, hogy a rendőrök a szekfűk szagolgatása után a narancsba is beleharapnak. A szerződések között magam is felfedezni véltem Fidesz közeli vállalkozásokat. Mondjuk, a Fidesz tett feljelentést, de csak a végkielégítési botrány kirobbanása után. Tarlós pedig szemmel láthatóan óvatosabban nyilatkozik az ügyről, mint a sokkal tájékozatlanabb Balsay. A két nagy pártnak van néhány közös biznisze, hogy mást ne mondjak, mint a gépkocsik eredetvizsgálatának év végi bűvös töreténete.
weiner | 2010. február 4. | 13:19:22
Idő kérdése volt, hogy a reptéri rendőrök elkapják Fuzikot. A jogi igazgató bravuros tettenérése után ez már rutinmunka lehetett. Felteszem, egy ideje már a nyomában lehettek, csak még leszedtek róla információkat. Ha a BRFK elmúlt két-három napban tett előállításait (Mesterházy és a többiek) nézem, akkor a fővárosi szociknak nagyon kevés ideje volt Hagyó visszaléptetésére. Burány udvariaskodása („felkérjük”) inkább kommunikációs fogás lehetett, tudhatták, hogy az események felpörögnek. De hol állnak meg?
hansregenkurt41 | 2010. február 4. | 13:10:28
Mind ehhez a hírhez csak annyit kéne még hozzátenni, hogy fent nevezett "urat" gyengéd szálak fűzik Vitézy Dávid "úrhoz", aki a BKV-ról szóló információit valószínűleg szerelmes suttogások közepette szerezte meg Fuzik Zsolttól. Remélem, hogy ezzel az elfogással kiderül, hogy nem csak a komcsik, hanem a narancsosok is mangáltak a bérletpénzemből!
kipcsak | 2010. február 4. | 12:35:00
Moderálási alapelvek- komment törölve -
passwold | 2010. február 4. | 12:14:12
Népbiróság kellene ide,nem tartana 4-5 évig ezeknek fickónak felelőségre
vonása és jóval kevesebb mutyis ügy lenne.
héron | 2010. február 4. | 11:07:03
Szavatok se lehet, legalább van humoruk. Bár kicsit sokat fizetünk ezeknek a vicces fiúknak egy poenért.
HNB9JSK041 | 2010. február 4. | 10:48:13
Szegénynek lehet, hogy nincs mobil telefonja és így nem tudták értesíteni, hogy szeretettel várja öt a rendőrség.
Ettől gyermetegebb kifogást aligha találhatott volna ki. A rendőrség remélhetőleg megfelelően értékeli a kifogásait!
kibekkelő | 2010. február 4. | 10:09:31
Ilyesmit az általános alsó tagozatán mondanak, amikor a házi feladatot nem készítették el. És ez egy igazgató? Milyen humán politikai szakértő választotta ki? volt assessment vagy csak azt mondta, hogy arra járt és igazgató akar lenni. És lőn.
No persze a politikai magyarázkodás sem semmi!
kobak | 2010. február 4. | 09:36:08
Sztrájk idején busszal akart menekülni .
nablaquadrat | 2010. február 4. | 06:31:07
Kedves MSZP-SZDSZ "Igen"-gomb nyomogatók, emlékezték még a
"Z avagy egy politikai gyilkosság anatómiája" c. réges-régi filmre?
No és ebben a filmben az IBM gömbfejes írógépre, és annak gömbfejére?
Mifelénk is, mostanában egyre követhetetlenebbül, sőt lavinaszerűbben sürög-forog ez a már csak képzeletbeli igazságtevő IBM-gömbfej.
A filmben a folyamat egy katonai hatalomátvétellel ért véget.
Ugye kedves koalíciós partnerek, nektek ez meg sem fordúl a fejetekben?
nablaquadrat | 2010. február 4. | 06:18:35
Ismét lebukott egy ártatlan ember.
Győzi még a Bárándy család ?
Tud még Gyurcsány és Lendvai aludni?
kocsobur | 2010. február 4. | 06:02:33
Volt nála DVD?:P
emilke | 2010. február 4. | 05:11:28
Moderálási alapelvek- komment törölve -
agadou | 2010. február 4. | 05:04:22
Éppen siklott le a Szegedi Dóm tetejéről, amikor elkapta az influenzát.
|