Hibás motorvonatok: milliárdos fékper a vasútnál

Egymás torkának ugrott a MÁV és a Bombardier a Talent motorvonatok típushibája miatt. Hogy a szerelvényekkel gondok vannak, azt az állami vasút és a járműgyártó is elismeri, de abban nem tudtak megállapodni, ki fizesse a javítások költségét. Ebben a bíróság dönthet majd: a számla alkalmanként több százmillió forint, a végösszeg pedig kilencmilliárd forintra rúg.

Olcsó húsnak híg a leve - tartja a népi bölcselet, de a Bombardier tíz Talent motorvonatának megvásárlásával a MÁV-nak azt is sikerült bebizonyítania, hogy rosszat főzni drága alapanyagokból is lehet. Az egyenként 4,3 millió euróért négy éve beszerzett szerelvények ugyanis a magyar közlekedési hatóság vizsgáin csak a sokadik nekifutásra mentek át.

Ráadásul a pótvizsgák óta is rosszul szerepelnek, berendezéseik a tervezettnél gyorsabban használódnak el. A Talent motorvonatok hibáit hoszszasan lehet sorolni. Gombás Vilmos, a MÁV járműprojektközpontjának igazgatója több mint egy éve megírta a szerelvények sorozatos meghibásodásait felsoroló levelét a Bombardier- nek.

A Paul Krott projektigazgatónak címzett küldeményben kitért arra is, hogy a kanadai-német járműgyártó adós a korábban feltárt műszaki problémák orvoslásával is. Az utasoknak is érdemes tehát tudniuk,milyen szerelvényeken utaznak. A konstrukciós módosításokat kérő állami vasúttársaságnak a legtöbb gondot a Talentek féktárcsáinak és fékbetéteinek „rendellenes gyors kopása" okozta.

A vonatok megállítására használt fékek a várt 600-700 ezer megtett kilométer helyett már 350-400 ezer kilométer után cserére szorulnak. A Bombardier járműveinek balesetveszélyessé válását a vasút a karbantartások gyakoriságának növelésével el tudja kerülni, ez azonban alaposan megdrágítja a szerelvények üzemeltetését.

Az eredeti karbantartási tervben nem szereplő - tavaly végrehajtott - első fékjavítás önmagában mintegy 250 millió forintos pluszköltséget okozott. Arra egyelőre nincs válasz, hogy ki fizeti a révészt. A MÁV és a Bombardier ugyanis egymásra mutogat. Mindkét cégnél úgy gondolják: a javításokat elvégző Bombardier-MÁV Kft. költségeit a másiknak kell kifizetnie.

A parttalan vitában a MÁV-nál szakadt el előbb a cérna, a társaság bírósághoz fordult. Egyelőre legfeljebb találgatni lehet, hogy a Talentek szállítási szerződésében megjelölt választott bíróság végül kinek ad igazat. A tét mindenesetre nem csekély.

A számítások szerint évenként esedékes, eredetileg nem tervezett javítások, féktárcsa- és betétcserék költsége alkalmanként mintegy 300 millió forint. Vagyis a járművek élettartamának első harminc évében a javításokra fordított kiadások elérhetik a kilencmilliárd forintot.

A MÁV-nál összeállított hibalistán ráadásul az üzemi fékek elhasználódásának váratlan tempója csak az első pont. A vasút szakértői kifogásolják azt is, hogy a fékbetétek ferdén kopnak, ami újabb műszaki problémára utal. Ennél nagyobb gond azonban, hogy a Talentek vészfékezésére szolgáló sínfékek is hibásak. Ezek a berendezések esetenként zárlatosak, és levegős,mechanikus rendszerük sem megfelelően működik.

Ami azzal járhat, hogy a tetszetős motorvonatok éppen akkor nem tudnak gyorsan megállni, amikor erre egyegy kritikus helyzetben szükség lenne. Márpedig a csak üzemi fékeivel lassító vonat biztosan nagyobb sebességgel ütközik össze a vasúti átjáróban esetlegesen szabálytalanul áthaladó iskolabusszal, mint a vészfékező szerelvény.

A Talenteknek nem csak a megállással lehetnek gondjaik - a MÁV szakértői szerint. Esőben, ónos esőben előfordulhat, hogy már a szerelvények elindulása is nehézkessé válhat. A vonatkerekek és a sín közötti súrlódás fokozására használt anyagot szóró „homokolóberendezések" fűtése ugyanis nem működik megfelelően. A tartályokban lévő homok akár a levegő magas páratartalma miatt is összetapadhat, megfagyhat. Így kiszórása éppenúgy lehetetlenné válhat, mint a vonat mozgásba hozása.

Bíróságra citálná saját járműjavítója a vasutat

Beperelné a MÁV-ot a Talent motorvonatok karbantartását végző Bombardier-MÁV Kft. A kanadai-német járműgyártó többségi és az állami vasút kisebbségi tulajdonában lévő cég régóta hiába várja a motorvonatok 2009-es javítása után neki járó mintegy 250 millió forintot. Úgy tudjuk: a társaság soron következő taggyűlésén tárgyalja a bírósági kereset beadásának lehetőségét. Bármilyen döntés is születik itt, annyi biztos: a Dunakeszin működő kft. kinnlevőségei behajtása nélkül komoly nehézségek elé néz.

A cég ugyanis a Talentek javítására tavaly tekintélyes, a hírek szerint 300 millió forintos céltartalékot képzett. Így a MÁV tíz vonatának javítása egyetlen év alatt félmilliárd forintjába került.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.