Hol rejtegették a BKV-ügy bizonyítékait?

Egész nap tartott a házkutatást Mesterházy Ernő, Demszky Gábor előzetesben lévő politikai főtanácsadója és a szintén előzetesben lévő Lelovics Ottó, Hagyó Miklós (ő is előzetesben van) volt MSZP-s főpolgármester-helyettes kommunikációs vezetője Balaton-közeli ingatlanaiban.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint a házkutatáson számos a BKV-ügyben felhasználható bizonyítékra bukkantak. Fazekas nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, indulhatnak-e újabb eljárások a most lefoglalt iratok alapján.

A tervezettnél lényegesen hosszabbra nyúlt, gyakorlatilag huszonnégy órán át tartott házkutatást Mesterházy Ernö (Demszky Gábor politikai főtanácsadója) és Lelovics Ottó (Hagyó Miklós kommunikációs vezetője) szigligeti, illetve az Alsóörshöz közeli Lovason lévő birtokán.

Fazekas Géza, a Központi nyomozó Főügyészség szóvivője érdeklődésünkre azt mondta, Mesterházy esetében öt szigligeti ingatlant, és az azok között húzódó, több emeletnyi mély pincerendszer átkutatása rendkívül időigényes volt, de megérte. A BKV ügyben május vége óta eljáró Központi Nyomozó Főügyészség és az eljárást május végéig önállóan végző BRFK közös nyomozócsoportja fontos iratokat és különféle adathordozókat foglalt le.

Lelovics hétvégi házában a bizonyítékok egy részét különböző rejtekhelyekről emelték ki. Nyilvánvaló, mondta Fazekas, hogy azokat megpróbálták eltütnetni "az illetéktelen szemek elől".

Fazekas Géza rámutatott: számos jel utalt arra korábban is, hogy egyes gyanúsítottak, illetve az érdekükben eljáró más személyek fontos bizonyítékokat akarnak eltüntetni, megsemmisíteni. A Központi Nyomozó főügyészség szóvivője a kedden lefoglalt bizonyítékok értékelése előtt nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, hogy a most lefoglalt iratok és más bizonyítékok alapján várható-e, hogy Mesterházyt és Lelovicsot, vagy másokat, újabb bűncselekményekkel gyanúsítanak meg.

Papp Gábor ügyvéd, Mesterházy Ernő védője felháborodással közölte lapunkkal, hogy ő is csak a sajtóból értesült a házkutatásról, noha a Büntetőeljárásról szóló törvény értelmében jelen kellett volna lennie olyan valakinek az eseményen, aki mesterházy érdekeit képviselhette volna.Papp a szerinte elfogadhatlanul hosszú és Mesterházy érdekeit képviselő személy jelenléte nélkül lefolytatott házkutatást miatt panasszal él a Fővárosi főügyészségen.(Fazekas Géza kérdésünkre, az ileltő megnevezése nélkül, azt mondta, a házkutatáson jelen volt olyan személy, aki Mesterházy érdekeit képviselte.)

Papp Gábor elmondta: május végén a Fővárosi Főügyészség indítványt tett Mesterházy előzetes letartóztatásának megszüntetésére, és házi őrizetének elrnedelésére. Már kitűzték a bírói meghallgtás időpontját, amikor az ügyet átvette a Központi Nyomozó Főügyészség. Ők azonnal visszavonták a letartóztatás megszünetetését kezdeményező indítványt, majd május 28-án újabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg Mesterházyt.

Ki mit tud?

Fazekas Géza nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, hogy a Fővárosi Főügyészség miért szüntette volna meg Mesterházy letaróztatását. Mint mondta, ő azt sem tudja, hogy a BRFK nyomozói készültek-e meggyanúsítani Mesterházyt azzal a büncselekménnyel, amellyel végül a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsította meg. A balatoni ingtlanán most, négy hónappal a nyomozás kezdete után megtalált bizonyítékok azonban arra utalnak, hogy az ügy gyanúsítottjainak szabadlábra helyezése veszélyeztetné a nyomzoást, mivel a hatóságok előtt még ismeretlen dokumentumokat semmisíthetnek meg, rejthetnek el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.