Belefojtották a szót a szocialistákba nyugdíj-ügyben

Megvonták a szót a szocialista képviselőktől az alkotmányügyi bizottság mai ülésén. Az MSZP-s politikusok a nyugdíjak korlátozásával kapcsolatos alkotmánymódosításról vitatkoztak volna, de erre nem kaptak lehetőséget. Mesterházy Attila az államfőben bízik.

Vérlázítónak nevezte Lamperth Mónika, az MSZP közjogi kabinetvezetője, hogy belefojtották a szót a szocialistákba az alkotmányügyi bizottság mai ülésén, amelyen a nyugdíjak korlátásáról szóló módosítójavaslat is napirendre került. A baloldali politikus sajtótájékoztatón jelentette be: azért vonultak ki az ülésről, mert nem elég, hogy csak reggel tudták meg a bizottsági napirend kibővülését és a kormánypártiak szándékát, de sem érdemi egyeztetés, sem tájékoztatás nem történt előzetesen.

Lamperth tarthatatlannak nevezte, hogy hiába jelentkeztek hozzászólásra az ülésen, a fideszes vezetés megvonta tőlük a szót, így nem mondhatták el álláspontjukat az ügyben. „Tudjuk, hogy ellenzék nélkül is működik a Parlament, de ez tarthatatlan” - fogalmazott Lamperth, utalva Orbán Viktor korábbi, azóta elhíresült kijelentésére.

Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető a sajtótájékoztatón agresszív és nyílt támadásnak nevezte a Fidesz-KDNP alkotmánymódosító elképzelését a nyugdíjak korlátozásával kapcsolatban. Szerinte ezzel nemcsak sokak életet lehetetlenítik el, de támadást intéztek a jogállam ellen is. „Politikai érdektől vezérelve a bizalmi viszonyt az állam felrúgta. Azt kérjük a Fidesztől, hogy vonják vissza ezt az alkotmánymódosítást” - fogalmazott Mesterházy, rámutatva: az Orbán által bejelentett szociális konzultáció egyik kérdése épp a védett kor bevezetésére vonatkozik, amely jelen módosítás értelmében feleslegessé válik. „Vagy nem olvasták saját kérdőívüket, vagy ennyire veszik komolyan” - tette hozzá az MSZP első embere.

Mesterházy Attila ismertette Schmitt Pál, még EP-képviselőként kiküldött levelét is, amelyben a nyugdíjasoknak – kormányzásuk esetén - garanciát vállalt arra, hogy „aki ma nyugdíjat kap, hiánytalanul meg is kapja azt”. Az MSZP ezért az azóta államfővé választott Schmitt Pálhoz fordul az ügyben, kérve az elnököt, hogy bírja rá a fideszes politikusokat arra: ne szavazzák meg a módosítást. Vagy ha ez mégis megtörténik, Schmitt ne írja alá azt.

Mesterházy közölte még, hogy a mai frakcióülésen döntés született arról: a szocialisták konzultációkat kezdenek a nyugdíj, a munkatörvénykönyve, illetve az önkormányzati törvény tervezett módosításaival kapcsolatban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.