Bajnaiék regisztrációra buzdítanak

„Hiába talál ki a kormány a szabad választások befolyásolására új és újabb adminisztratív trükköket, a változást akaró erők összefogása révén 2014-ben le fogjuk váltani” – ezt üzeni a hatalomnak az Együtt 2014 választói mozgalom.

A regisztrációtól csak úgy lehet megszabadulni, ha minél többen regisztráltatjuk magunkat – ezt állítják az Együtt 2014 választói mozgalom tagszervezetei. Amennyiben az országgyűlés kormánypárti többsége tényleg elfogadja az előzetes választási eljárásról szóló törvényt, a magyar demokrácia a bejegyzés alatt álló Haza és Haladás Egyesület, valamint a Milla Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom szerint megint gyengébb lesz, mint a rendszerváltozás utáni két évtizedben volt.

Bár elvi esélye még ezt követően is lesz annak, hogy e jogfosztás útjába áll a köztársaság elnöke vagy az Alkotmánybíróság, mégis fel kell készülnünk arra is, hogy ez a jogszabály hatályba lép – véli a közleményt jegyző Bajnai Gordon, Juhász Péter és Kónya Péter.

A regisztráció szerintük azt üzeni, hogy vannak olyan magyar polgárok, akikre nincs szükség a választási győzelemhez; akiknek az érdekeit nem kell figyelembe venni ahhoz, hogy valaki hatalomra juthasson.

„A regisztráció adminisztratív fekvőrendőr a szabad választásokhoz vezető úton: akadály, amelynek a szükségessége mellett nem szólnak érvek. Olyan eszköz, amely fájdalmasan sokakat tarthat vissza attól, hogy éljenek demokratikus alapjogukkal, a választójoggal” – hangoztatja a három szervezet.

„Egyetértünk azokkal, akik attól tartanak: a regisztráció hatására a választásokon kevesebb honfitársunk dönt majd az ország és a nemzet sorsáról, mint korábban” – vélik –, ez pedig egyetlen demokratának sem lehet érdeke. A regisztráció tehát szerintük botrány.

Minden változást akaró erőnek alapvető feladata, hogy elmondja a választóknak: a regisztráció elleni tiltakozás leghatékonyabb módja az, ha minél többen regisztrálnak, és a választásokon minél nagyobb arányban zavarják el az Orbán-kormányt – szögezik le.

Az Együtt 2014 nevében az aláírók felszólítják a kormányt, hogy „a regisztrációval kapcsolatos elvi és gyakorlati tudnivalókról indítson országos, minden választópolgárt elérni képes tájékoztató kampányt”. Úgy látják, hogy az állami hirdetési kampányokra tervezett források döntő részét erre kellene felhasználni 2013 folyamán. Szerintük „ha álkonzultációk során volt több milliárd forintja a kormánynak különböző kampányokra, akkor e fontos alapjog ügyében is kell lennie”.

Emellett felszólítják a magyar államot, hogy „azon honfitársaink számára, akiknek a területileg illetékes jegyzőhöz való eljutás nehezen legyőzhető problémát jelent, biztosítsa az egyszeri, ingyenes utazás lehetőségét – különös tekintettel a körjegyzőségek által összefogott településekre”.

Az illetékes települési önkormányzatokat arra szólítják fel, hogy meghosszabbított és/vagy rugalmas hivatali nyitva tartással és megnövelt kapacitással segítsék elő, hogy egyetlen választópolgár se maradjon le a regisztrációról adminisztratív okok miatt.

A kormányt arra hívják fel, hogy jogszabályban rögzítse a regisztrációs folyamat időszaki, hivatalos tájékoztatási eljárásának szabályait. Az aktív választói regisztráció elérése közös érdek – fogalmaznak –, és „ezt kiemelkedő mértékben szolgálhatja, ha egyéni választókerületi, települési és szavazóköri alapon nyilvánosan és ingyenesen hozzáférhetővé válnak a regisztrációs folyamat százalékos előrehaladásának statisztikai adatai”.

Kérik ugyanakkor a munkaadókat – legyen szó állami vagy magáncégről –, hogy munkavállalóik számára egyszeri alkalommal tegyék lehetővé a munkaidőben történő feliratkozást a regisztrációs időszakban.

Emellett a demokratikus elkötelezettségű, változást akaró pártokat és civil szervezeteket arra kérik, hogy ne buzdítsák szimpatizánsaikat a regisztráció megtagadására, az aktív szavazási jogról való lemondásra.

„Azt üzenjük Magyarország kormányának, hogy hiába talál ki a szabad választások befolyásolására új és újabb adminisztratív trükköket, a változást akaró erők összefogása révén 2014-ben le fogjuk váltani ezt – a nemzeti érdeket rosszul képviselő – kormányt. Egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk” – zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.