Elnök úr, mai lemondása után egyvalami tisztán látható (csodálkozom is nagyon, hogy Elnök úr nem látja): nagy a baj. 

A helyzetből az Elnök úr, akitől ennél azért némelyest szenvedélyesebb hangot szoktam meg eddig, szóval a fennálló helyzetből az Elnök úr téves konzekvenciákat vont le. Mondhatni: ez egyszer talán túlzó következtetésekkel tisztelte meg a nemzet egységét és az államszervezet demokratikus működését – amely felett olyan szépen őrködött eddig –, amikor nem sokkal ezelőtt a parlamentben bejelentette, hogy lemond az elnökségről. Engedje meg: ezzel van a legnagyobb baj, Elnök úr, ezzel a lemondással.

Legelőször is azért van baj ezzel, mert most az ország kitartó kétharmada, amelynek Ön, ahogy mondta is korábban egy interjúban, eddig s ezután is megfelelő elnöknek, továbbá az egyharmada, amelynek viszont nyilvánvalóan nem, szóval a komplett nemzet most bután néz maga elé, mert nem érti, hogyan lett a pénteken és vasárnap még határozott és önbizalommal teli Elnök úrból kicsivel több, mint egy nap alatt egzaltált tinédzser, aki nem tudja, mit is akar igazából. A jóindulatú találgatások szerint pénteken meg vasárnap a maradódressz volt elöl, ma viszont a lemondóöltöny – mindenesetre sok fejtöréstől megkímélte volna az egységes magyar nemzetet, ha gardróbkezelése némileg gondosabb lett volna, mint a tudományos forráskezelése, és ezzel be is fejeztem a régmúlton való rágódást, mert érzem, sőt hiszem, amit Lázár János jelentett ki az Ön lemondása után nem sokkal az Országgyűlésben, hogy ugyanis senki nem gondolhatja, hogy Elnök úr ne tudott volna megírni egy rendes dolgozatot. 

Nagy kár, hogy akkoriban mégsem írta meg, most kicsit azért beljebb lennénk. 

De tényleg, hagyjuk azt a nyomorult plágiumügyet, nem arról van szó most már. Kis időt ugyan hagyhatott volna még magának a mérlegelésre, a személyes praktikumot akkor talán felülírhatta volna az országért érzett felelősség, ám sajnos nem így történt, Elnök úr, ami nekem nagyon fáj. És ezt a nagyon fáj-t én most Obersovszky Péter, Szijjártó Péter, Selmeczi Gabriella, Bencsik András, Kerényi Imre s a többiek, tehát a nemzet jobbik felének nevében is mondom, akiknek ki- és távolságtartó, a tényeket mindig tisztelettel kezelő, a szervilizmustól abszolúte mentes munkáját tetszett most néhány perc alatt hazavágni istenesen.

Tudományos szempontból persze teljesen indokolható a döntése, Elnök úr, hiszen egy PhD-programban való részvétel alkalmasint valóban egész embert kíván. Olyan nincs, hogy kedden üzbég méltóságokkal kvaterkázunk, szerdán bilaterális tárgyalásokat folytatunk Karachi-külsőn, szerdán iskolásokat figyelmeztetünk  az „ly” és a biztonságos szex fontosságára, csütörtökön pedig kutat az ember kicsit, meg publikál, meg miegyéb. 

Amiről beszélnünk kell, az a jövő, hiszen bízvást felelőtlennek nevezhető lemondásával Ön további bajokba sodorta nemcsak saját magát, de hazánkat is, úgy emberileg, mint szakmailag, engedelmet. Mai napirend előtti felszólalásában Ön azt találta mondani, hogy egy „névtelen blogger” január elején azzal a váddal élt, hogy az Ön doktorijával valami nincs rendben. Ön szerint viszont rendben van, sőt a két hónapig dolgozó tényfeltáró bizottság is az Ön igazát támasztja alá Ön szerint. (Ami egyébként nem mindennapi értelmezési bravúr, de ez csak azokat lepi meg, akik eddig nem követték figyelemmel az Ön, és az Önt pozícióba emelő politikai erők e tekintetben mutatott virtuozitását.) Ráadásul a lelkiismerete is tiszta. Ennek fényében viszont, a lehető legfelelőtlenebb lépésre szánta el magát. 

Lemondásával magára hagyta Magyarországot, hazánkat átengedte „a névtelen bloggerek” ármánykodásának. Lemondásával Ön azt üzeni, Elnök úr, hogy Magyarországon a névtelen bloggerek az urak, s kétsége ne legyen, ez idő tájt az összes belvárosi menő szórakozóhelyen pezsgőt bont az összes névtelen blogger annak örömére, hogy egy társuk megbuktatta Magyarország köztársasági elnökét, „miénk a haza”, üvölt egyszerre több száz névtelen blogger, s hozzáteszi még: kisangyalom.

Ez megengedhetetlen. Most arra kérem, jusson eszébe mindez, amikor az Önt még ezek után is, sőt most éppen legújabb döntése miatt a Körúton ünneplő jobboldali tömegből egyszer csak kiválik az Ön lemondása után oly meleg hangon kondoleáló Lázár János és Harrach Péter, mindketten az Önt szállító elnöki szekér elnöki lovai helyére állnak, aztán egy piros lámpánál versenyt isznak a cipőjéből, Hungária Extra Dry – szóval hogy mélázzon el a fent említetteken. 

És vonja vissza lemondását, Elnök úr, mert baj van.