Azért késsel végezte ki áldozatát, mert elfogyott a tölténye

A tanúk legyilkolása volt a célja a tetten ért mozsgói orvvadásznak, állítják a bestiális bűncselekményt vizsgáló baranyai rendőrök. Az áldozata torkát elvágó férfit tényleges életfogytiglan fenyegeti.

A Magyarlukafa határában történt megdöbbentő gyilkosságról hétfőn sajtótájékoztatót tartottak a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon. Az ott hallottak azt erősítették, amit már a lapunknak nyilatkozó környékbeli vadászok is elmondtak. Mint arról írtunk, a somogyhárságyi vadásztársaság vadőre, L. Zoltán és annak barátja, B. László péntek délelőtt tetten érte a mozsgói P. Máriót, amint a vadászati engedéllyel nem rendelkező, 36 éves férfi két lelőtt szarvast darabolt a szántóföldön. Az orvvadász autóval menekülni próbált, ám pár száz méter után megállt. Amikor a vadőr és társa kiszállt a kocsiból, P. Márió egy pisztollyal azonnal hasba lőtte B. Lászlót. A puskáját a kocsiban hagyó vadőr futni kezdett, mire P. Márió utána lőtt, s eltalálta őt a hátán. A vadőrnek így is sikerült elbújnia a közeli bozótosban, s amikor P. Márió meglátta, hogy a meglőtt B. László a földön ülve telefonál, akkor visszaszaladt hozzá, és késével elvágta a torkát. A 44 éves szigetvári férfi pár másodperc alatt meghalt.

Ekkor azonban P. Márió már ráébredt, hogy nem menekülhet, s nem kereste tovább a vadőrt. A telefon nyomán egy órával későbben megtalálták és elfogták őt a kommandósok. A rapsic ellenállás nélkül megadta magát. A tüdőlövést szenvedett vadőrt is megtalálták, s még idejében vitték kórházba, így van arra esély, hogy az életveszélyesen megsebesített 22 esztendős férfi maradéktalanul felépül. Minderről Fellegi Norbert, a főkapitányság osztályvezetője beszélt a sajtótájékoztatón.

A több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsított P. Márió nem tagadja a terhére rótt bűncselekményt, ám a letartóztatásban lévő férfi nem tud magyarázatot adni tettére. A gyanúsított a pisztolyát átadta a rendőröknek, azt viszont, hogy hol van a puskája, amivel a szarvast lelőtte, nem árulja el a nyomozóknak. Ezért Fellegi feltételezi, hogy társa lehetett a férfinak a szarvasok kilövésekor, s P. Márió őt fedezi. A gyilkosságnál viszont biztosan nem volt társa a férfinak, állítja a főkapitányság osztályvezetője. Egyébként úgy tűnik, hogy P. Márió azért késsel vágta el áldozata torkát, mert pisztolyában már nem volt több töltény.

A mozsgóiak és a környékbeli vadászok közül sokan úgy vélik, hogy P. Márió már hosszú évek óta bűncselekményekből, elsősorban orvvadászatból és falopásból él, s ez ellen a szigetvári kapitányság rendőrei semmit se tettek. Néhányan még azt is feltételezik, hogy a gyanúsítottnak „védelmezője” volt a kapitányságon, hisz – állítólag – többször is feljelentették P. Máriót, ám ő minden esetben megúszta a felelősségre vonást.

Ezt a hipotézist Harmati Béla, a szigetvári kapitányság vezetője cáfolta, s nem látta annak szükségességét, hogy belső vizsgálat induljon P. Márió esetleges rendőrségi kapcsolatának felderítésére. Harmati elmondta, hogy P. Máriót mindössze egyszer jelentették fel a falubelijei, ezzel szemben a rendőrség többször is próbálta őt megfogni kétes üzelmeiben. Nyomozás indult ellene lőfegyverrel történt visszaélésért és lopásért, ám a gyanút egyik esetben sem sikerült rábizonyítani. Közokirat-hamisításért viszont elmarasztalták őt 2010-ben, igaz, ezért csak egy év próbára bocsájtást kapott. Amíg ez az ügy ki nem robbant, P. Máriónak volt fegyvertartási engedélye, a hamisítás miatt viszont le kellett adnia öt lőfegyverét. Mivel letelt a büntetés hatálya, februárban kérvényezte fegyverei visszaszerzését. Valószínűleg vissza is kapta volna, hisz nem volt már priusza. Amúgy a mostani bűntény után házkutatást tartottak abban a házban, ahol P. Márió élt a feleségével és 11 éves fiával, s találtak 50 kiló rapsickodásból származó vadhúst.

A sajtótájékoztatón megtudtuk azt is, hogy P. Márió, amikor belátta, hogy lebukott, és várta a rendőröket, sorra felhívta barátait, s elmondta nekik, hogy embert ölt, ezért sokáig nem látják őt. Fellegi Norbert szerint esély van arra, hogy a börtönön kívül már soha. Az eddigi adatok alapján ugyanis egyértelmű, hogy az emberölést védekezésképtelen személy ellen és aljas indokkal követte el, már pedig ezek a minősítések azt jelentik, hogy P. Márióra kimérhető a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.