Orbán: szamárság, hogy Magyarországon hitelellenesség lenne

Van jövője a biztosítási szektornak Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) konferenciáján.

Fütty és taps az Új Színháznál - Videó

Az Új Színház előtt a Laboratorium Animae Színházi Társulat és a Színház Alternatív Facebook-közösség szervezett tűntetést, ahol a résztvevők Dörner György igazgatói és Csurka István intendánsi kinevezése ellen tiltakoztak.

Blokkolják a fél országot - Így demonstrálnak a Ligások

Budapest fő útvonalain és több vidéki helyszínen is félpályás útlezárással tiltakoznak az új munka törvénykönyve és a nyugdíjrendszer átalakítása miatt a Liga Szakszervezetek.

Megtiszteltetés volt vele minden pillanat – barátai emlékeztek Albert Flóriánra

Az ország minden pontjáról érkeztek a gyászolók, hogy leróják tiszteletüket az október 31-én elhunyt futball-legenda emléke előtt, akit vasárnap helyeznek örök nyugalomra az Óbudai temetőben.

Kövér, Hoffmann, és Chicago a Parlamentben

A plenáris ülés kezdetén Kövér László házelnök arra kérte a képviselőket, hogy néma felállással emlékezzenek az egyiptomi buszbaleset áldozataira.

 

Az utca embere az eva mellett

Orbán Viktor miniszterelnök határozott és kemény volt a Fidesz-KDNP hétfői frakcióülésén abban, hogy meg kell szüntetni az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát. Az érintett vállalkozók azonban ragaszkodnak az egyszerű adónemhez.

A kormánypárti frakció arra kéri a kabinetet, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy jövőre emeljék meg az eva kulcsát 35 százalékra, és csak 2013-tól szűnjön meg - közölte Lázár János. Rogán Antal hozzátette: a frakció az ülésen támogatta a kamatplafon-szabályozási javaslatot. Kifejtette: a 2012. január 1-jétől hatályos szabályozás egy általános, 30 százalékos thm-korlátozást vezetne be a hitelezések esetében. A megkérdezettek üdvözlik a thm-plafon bevezetését.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.