Egyoldalú tegeződés csak felnőtt-gyerek vagy tanár-diák viszonylatban elfogadott és természetes. Ugyancsak természetes, sőt megtisztelő lehet egy nagyon tekintélyes ember, idős tudós, művész vagy vezető részéről. A legtöbb esetben azonban az egyoldalú tegezés megalázó.

A fiatalok ma többnyire könnyen tegezik egymást. Ez kedves, közvetlen stílus, új szokás, de ha például egy bolti eladó tegezi le a hasonló korú ismeretlen vásárlót (sajnos, ma ez plazadivat) - nos, ez már igazán nem a jólneveltséget jelzi.

Tévhit, hogy csak pertuivással illő összetegeződni. A szeszes ital nem feltétlenül kötelező kellék. Következésképpen tehát koccintani sem muszáj, sőt: asztalon át például egyenesen illetlenség. Nem illik - nálunk - továbbá sörrel koccintani, vízzel vagy üdítővel pedig még nevetséges is. Koccintás közben azonban illik a partner szemébe nézni!

Nemcsak a tegezés bonyolult dolog, nem egyszerű feladat a magázás sem. A felnőtteknek sokszor igen nehéz eltalálniuk, mikortól, hány éves koruktól kezdjék magázni a szemük láttára felcseperedő, addig egyoldalúan tegezett fiatalokat. Egyik pillanatról a másikra átváltani igen nehéz, s legtöbbször nem is az idősebb, hanem a tizenéves érzi kellemetlenül magát, akit az a megtiszteltetés ér, hogy e pillanattól felnőttszámba veszik.

Szükséges-e valamilyen megszólítás a személynév mellett vagy helyett? Nos, helyette szükséges akkor, ha nem ismerjük a megszólított nevét (pl. utcán: Uram, legyen szíves megmondani, merre van a Bécsi út?). Kiegészítésként akkor használjuk, ha az a foglalkozás megjelölésével jár (pl. Tanár úr, Doktor úr stb.).

Vezetéknevet önmagában használni legfeljebb tanárok szoktak az iskolában: Varga, hozza ki az ellenőrzőjét!