Egy csillár maradt a hajdani Redoutból

"De jó lett volna farsangban maszkabálra járni a régi Redoutba, Patikáriussal muzsikáltatni..." - ábrándozott Krúdy Gyula az első világháború idején. Bizony, a régi Redoutot, a Vigadó elődjét már ő sem ismerhette, legfeljebb, ha nagyapja elbeszéléseiből, aki sokat forgolódott a szabadságharc előtti években a pesti hölgyek körül. A régi Redout legenda volt. Emlék a reformkori Pestről. Mesébe illő farsangi báljaival és koncertjeivel, amelyeken olyan nagyságok szórakoztatták a zenerajongó polgárokat, mint az idősebb Johann Strauss vagy Liszt Ferenc. A Redout mindössze tizenhat évig létezett. Éppen százhetven évvel ezelőtt, 1833. január 13-án nyitották meg, s 1849 májusáig állt: Buda ostromakor a várat védő Hentzi tábornok bosszúból szétlövette./p>

Redoutnak vagy Redutnak hívták Európa-szerte a városi vigadóépületeket. Pesten már 1802-ben felmerült egy színház- és vele egy telken egy báli- és koncertpalota építésének igénye. A mai, Vörösmarty téri "elizélt palota" helyén 1812-ben el is készült a Városi Színház (a későbbi Német Színház), s ezzel együtt kellett volna felépülnie a pesti Redoutnak, hátát a színház hátának vetve, homlokzatával pedig a Duna-partra nézve. De pénzhiány miatt csak az alapjai készültek el 1812-re. Első terveit a színházat is megálmodó Johann Aman építész vetette papírra, de az évek múltával egyre inkább Pollack Mihály új terve felé hajlott a Szépítési Bizottmány és József nádor választása. Így aztán 1828-ban Pollack tervei szerint kezdték építeni a város mulatóházát, és 1832-ben elkészült az új Duna-parti palota. Szimmetrikus, szép harmóniájú, klasszicista épület lett. Közepéből árkádlábakon álló erkély ugrott ki, s ezen hat karcsú oszlop sorakozott timpanonos tetőt tartva. A palota kerekített végű báltermi ablakai két emelet magasságúak voltak. A földszinten boltozatos menynyezetű kávéházat nyitottak. Az emeleten három jelentős méretű terem volt: középen a nagy, jobbra a kis bálterem, balra a cukrászda. Mindegyik igen tágas, több emelet belmagasságú. A báltermekben hatalmas, Bécsben készült csillárok ontották a fényt, amelyet falitükrök sokszoroztak. Régi báli illusztrációkon meg is számolhatjuk, hány csillár lógott a termekben: a nagyban kilenc, a kicsiben három, Clement List bécsi aranyozó munkái. S ha már elárultuk a csillár készítőjének nevét, mondjuk el, hogy a parkettát, melyen oly sok táncos láb csusszant, Gut Vince pesti asztalos készítette, a stukkók és szobrok pedig Uhrl Ferenc munkái. Tudjuk a termek színét is: a nagyterem sárgás színekben pompázott, a kisebb zöld és arany, a cukrászda pedig szürke volt, de a székei cseresznyevirág mintázatúak.

Vay Sándornak kellene lenni, hogy az itt lezajlott bálok hangulatát visszaadhassuk. A Redoutot már délelőtt kinyitották a kíváncsiskodók előtt, akik azonban csak a folyosókon sétálhattak, s legfeljebb az ajtókból nézhették meg a báli termeket. A megnyitást este természetesen bállal ünnepelték, mégpedig maszkabállal. Akkoriban az volt a szokás, hogy tánc előtt kis koncert keretében a zenekar előadta a táncolni való muzsikát, amelyet a közönség többnyire türelmetlenül hallgatott, mert alig várta, hogy elkezdődhessen végre a mulatság. A nyitóbált Tomala Ferdinánd pesti zeneműkereskedő, zeneszerző rendezte, s az ő Zampa című keringője volt az első szám, amely felhangzott. Ezután következett szintén Tomalától a "dudás-galopp", majd pedig az idősebb Strauss és Lanner keringői csendültek fel. Közben megérkeztek a táncolni vágyó álarcosok, akik eleve kihagyták a koncertet. A nők többnyire fehér ruhát viseltek, az volt akkoriban a divat, s a báli tudósítók szerint a boa éppen kimenőben volt a módiból. "Le a bálakon a boával!" - hangzott a jelszó.

A Hasznos Mulatságok című lap krónikása meglehetős iróniával tudósított a nyitóeseményről, s főleg a magyar szót, a nemzeti öltözetet és táncot hiányolta: "a magyarosan nem öltözött nem is kíván magyart ugrani" - írta. "A bál fényes volt; tündérek palotáiba vélted magadat álttéve annál inkább, minthogy nőink tündéreket vagy angyalokat akarva utánozni nagyrészt fejérben öltöztek valának... A magyar öltözet látatlan színű volt..." A magyar szó belefúlt a németbe, "de azért a bál magyar vala. Vagy kétszer szólamlott meg a nemzeti muzsika... és talán öt magyar ifjú is tánczolt rajta. (...) A dudás galopp Tomala Ferdinándtól nagy kedvességet nyere, s a bő ujjú ingben volt dudás büszkén emelé bagósüvegét a zajos taps alatt. Fő táncz a német vala; százan és százon kerengtek a sima, viaszos padlózaton. (...) Álarczások számosan jöttek, szépek, rútak, világiak, szerzetesek, vígak, szótalanok, spanyol, törökök, németek; svájczi hölgyek, halászlányok stb., magyar férjfiut nem láttam álarczásat (...) két nőcske mutatkozott bánáti magyar öltözetben arczát elálozva. És kivált ezért vala magyar a bál."

Strauss, a "bécsi Orpheus" még ebben az évben ellátogatott Pestre, mégpedig ősszel, üveghintón. Kétszer is fellépett a Redoutban harmincegy tagú zenekarával. A következő évben eljött a másik valcerfejedelem, az öreg Lanner is. De vendége volt a háznak Vieuxtemps, a belga hegedűzseni, Olle Bull, a norvég hegedűvirtuóz, Rubinstein Antal orosz származású zongoraművész, és természetesen a zongora magyar királya, Liszt Ferenc, aki 1839-ben és \'40-ben is adott itt koncertet a könnyekig meghatott, s egyre inkább nemzeti érzelmű közönség előtt.

Ugyanezekben az években a festők is igénybe vették a Redout adottságait. A kisteremben rendezték meg a Trefort Ágoston vezetésével létrejött Pesti Műegylet első kiállítását 1840-ben. A külföldi és hazai alkotók képei között legnagyobb sikere idős Markó Károly idilli tájfestményeinek volt.

A nemzeti érzület pedig egyre nagyobb teret nyert Pesten, ebben a német városban. A Redoutban is egyre többet járták a csárdást, amely ekkoriban jött divatba, többek közt Széchenyi István ösztönzésére, aki maga is szívesen táncolta. A magyar zene összecsendült a magyar politikai törekvésekkel, amelyek végül az 1848-as forradalomhoz vezettek. Ebből is kivette részét a Redout. Nagytermében nyitották meg ugyanis 1848. július 5-én az első népképviseleti országgyűlést, s itt mondta el néhány nappal később Kossuth Lajos ama hátborzongatóan gyönyörű beszédét a nemzeti őrsereg felállításának szükségéről, melynek végén a szónok jelképesen "leborult a nemzet nagysága előtt" - merthogy a képviselők megajánlották a szükséges összeget.

Egy évvel később az épület már nem állt. Amikor Görgey Budát ostromolta, a várat védő Hentzi tábornok 1849. május 15-én bosszúból, elrettentésül szétlövette a pesti Duna-sor palotáit. A Redout leégett.

A romokból megmentett részeket kiárusították. Így került a nagy bálterem egyik csillárja a Király utca és a Nagymező utca sarkán álló Szent Teréz-templomba, ahol ma is megcsodálható. Csak már nem viaszgyertyák égnek benne, hanem gyertya alakú villanyégők. Ennyi maradt a régi Vigadó fényéből.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.