Különösen azért, mert ezek szerkesztői gátlástalanul élnek a tekintélyátutalás módszerével. Arra hivatkoznak, mennyi népszerű színész, zseniális író, lángelméjű tudós adta kézjegyét a felhíváshoz. Csakhogy az említett területeken nyújtott kiemelkedő teljesítmény nem garantálja a politikai éleslátást. Tapasztaltuk már sokszor, hogy a közélet sűrűjébe tévedt kiváló irodalmárok, agysebészek, rendezők, ökológusok aktuálpolitikai kérdésekben hihetetlen naivak tudnak lenni.

Olvasom, hogy "több mint 300 törvényhozó és szervezet levélben szólította fel George W. Bush amerikai elnököt és más országok vezetőit, hogy álljanak el az Irak elleni háború tervétől. Békeaktivisták, környezetvédők, antinukleáris szervezetek, politikusok - köztük a brit Munkáspárt tagjai - és vallási személyiségek, így az anglikán egyház vezetői írták alá az ENSZ újabb iraki fegyverzet-ellenőrzésének kezdete előtt a tiltakozó küldeményt, amelynek címzettjei Bush és Tony Blair brit kormányfő mellett az orosz, francia, német, kanadai és ausztrál vezetők." Tudom, hogy ilyen kiáltványokat imádja az utca embere, pláne, ha ismert személyiségek - s nemcsak politikusok - írják alá. Tökéletesen érthető, hogy az átlagember minden háborút ellenez - gyakran a minden szempontból igazságosat, a védekezőt is, hisz nincs jó háború. De bármennyire fáj is, el kell fogadni, hogy néha elkerülhetetlen. Öngyilkos naivitást tükröznek azok a - felelős politikusok, egyházi méltóságok által is aláírt - mondatok, hogy "az atomfegyverrel rendelkező országoknak, különösen az Egyesült Államoknak először saját készleteiket kellene megsemmisíteniük, mielőtt mások tömegpusztító fegyvereivel foglalkoznának. Az atomfegyvereknek akár Irak, akár az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, az Egyesült Királyság, Franciaország, India, Pakisztán és Izrael általi birtoklása egyaránt elfogadhatatlan. Amíg ezeknek az országoknak van atomfegyverük, addig mások is igyekeznek majd szert tenni ilyenekre." Felháborító, hogy magukat demokratának valló emberek nem tesznek különbséget egy polgári demokrácia civil kontroll alá helyezett honvédelme és a véres diktatúrák ellenőrizetlen fegyverkezése között. Ki gondolhatja komolyan, hogy ha a nyugati demokráciák megsemmisítenék atomfegyvereiket, akkor Szaddámnak, Kim Dzsong Ilnek se kellenének többet? Hogy nem zsarolnák a védtelenebbé váló demokratikus államokat? Az aláírók logikája szerint ha a második világháború alatt az USA nem kezdte volna el a Manhattan-tervet, akkor Hitler és Sztálin se akarta volna elkészíteni saját atombombáját. A történelem azt bizonyítja, hogy tömeggyilkos despotákat nem lehet filantróp gesztusokkal meghatni.

Az is komolytalan érv, hogy Irak megtámadása erkölcstelen, mert úgymond nem az emberi jogokért, hanem csak az "olajért" zajlik. Nincs így, de akár lehetne is. Egy demokrata számára már önmagában az sem megnyugtató, ha a világ olajtartalékainak nagy részét egy pszichotikus diktátor ellenőrzi.

A háború ellenzői szerint a preventív csapás összeegyeztethetetlen a nemzetközi joggal. E szerint a megelőzés eleve elítélendő módszer. Ha egy kegyetlen diktatúra tömegpusztító arzenált halmoz föl, várni kell tétlenül, míg beveti. Milosevics albánok elleni irtóhadjárata során is a nemzetközi joggal revolverezték a "pacifisták" a nyugati kormányokat. Mondván, ha egy diktátor nem egy másik országot támad meg, "csupán" saját népét irtja, akkor törvénytelen a beavatkozás. Ez az okoskodás antihumánus, embertelen doktrinerség. Pedig a fundamentalista pacifisták érvelése látszólag nagyon emberi: "ha háború lesz, emberek szenvednek és halnak meg". Ezzel tiltakoztak a koszovói népirtás megállítása ellen. Mintha a támadás elmaradásába senki se halna bele.

Tény, hogy az iraki rendszer szükségszerű megdöntésének hosszú előkészületei alkalmat adnak Bush számára a belpolitikai diskurzus háttérbe szorítására és bizonyos orwelli intézkedések bevezetésére. Általában tapasztalható szeptember 11-e óta, nemcsak az USA-ban, de világszerte, hogy az emberi jogokat és az azokkal kapcsolatos vitákat még az eddigieknél is inkább háttérbe szorítja a harci készülődés és a "nemzeti egység" demonstrációja. Putyin Oroszországban épp most készül a sajtószabadságot - antiterrorista érvekkel - a cári-bolsevik időkbe visszavetni. Persze messze van ettől, de ilyen irányba tart az Egyesült Államok is. A terrorizmus elleni küzdelem immár a privacy korábban oly féltve őrzött határait ostromolja. Az FBI gyakorlatilag nyilvános indoklás mellőzésével őrizetbe vehet bárkit, aki gyanús. A telefonhálózatokat, levélpostát, üzenetküldő-levelező programokat minden további nélkül figyelhetik. Antidemokratikus rezsimek ezentúl erre hivatkozhatnak: miért kellene tisztelnünk azokat a jogokat, amelyeket már a szabadság hazája sem respektál?! De mindezt nem a háború miatt. Csak annak ürügyén. Amíg van hivatkozási alap, addig lehetetlen ezeket a valóban ijesztő intézkedéseket hatásosan kritizálni. A fenyegetettség légkörében az USA polgárai önként és dalolva mondanak le alapvető szabadságjogaikról. Ezen csak úgy lehet változtatni, hogy megszüntetjük a félelem okát, eltapossuk a terrorizmust.

Szaddám hasznos idiótáit erősítette az is, ahogy a demokratikus európai államok közössége Irak felszabadításának tervét fogadta. A békeharcos propagandában ez úgy jelenik meg, mintha az unió tagállamai ugyanolyan ideológiai alapról elleneznék a háborút, mint a pacifisták. Pedig nem erről van szó, hanem arról, hogy az EU és az USA mainstream értékrendje eltér egymástól olyan kérdésekben, mint az emberi jogok, a halálbüntetés, az ökológiai szempontok vagy a háborús bűnök megítélése. Amerikai politikusok legfeljebb "hazafias túlkapásnak" tartják a tálib foglyok kínzását, lemészárlását, éheztetését, az FBI rendőrállami módszereit. Az USA bizonyos államaiban természetes, hogy kamaszokat a 18. születésnapjukon kivégezzenek. Kevesen nehezményezik, hogy "az amerikai munkahelyek védelmében" nem ratifikálják a kiotói egyezményt, hogy kivonják magukat a háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Bíróság hatálya alól. Az uniót már régóta irritálja mindez. Háborúzzanak veled azok, akiknek nem rongálod az ózonpajzsát, elismered a bíróságát, és tiszteletben tartod az élethez, a méltósághoz való jogát - ez is benne van a kontinens üzenetében. Ott kell visszavágni ennek a texasi tahónak, ahol fáj neki, gondolhatták néhányan öreg földrészünk politikusai közül.

Az üzenet morális tartalma helyes, de szankcióként való alkalmazása helytelen. Nem szabad összekeverni az unió értékrendjének védelmét és a terrorizmus elleni harcot. Azt kell mondani, hogy nem értünk veled egyet, de az ellenségünk közös. Bizonyos lépéseidet elfogadhatatlannak tartjuk, és azok ellenére támogatunk. A tisztelt európai szövetségesek Blair kivételével csak azt nézték, hogyan tudnának kihátrálni a háborús részvételből. Szaddám hasznos idiótáinak komoly érve az USA immoralitásának bizonyítására, hogy Washington maga is támogatott és támogat diktatúrákat. Való igaz. Bagdad amerikai támogatással folytatta Irán elleni háborúját 1980-1988 között. A szovjetellenes afgán felkelők között a tálibok elődjeit is segítette a CIA és a Pentagon. Kiképzőkkel, tanácsadókkal, modern fegyverekkel, kedvezményes hitelekkel, élelmiszersegéllyel, titkos információkkal. Ma már közismert tény, hogy az USA diktátorok sokaságát juttatta hatalomra (vagy buktatta meg) a hátsó udvarának tekintett Latin-Amerikában. A Pentagon titkos kiképzőközpontjaiban - ilyen volt Fort Benning és Fort Gulick - latin-amerikai tisztek ezreit képezték ki terrorizmusra, diverzióra, puccsszervezésre, kínvallatásra. Valószínű - bár az ezt dokumentáló CIA-akták trezorok mélyén pihennek -, hogy más eldugott katonai táborokban iraki tábornokokat és afgán gerillaparancsnokokat is okítottak. A békeharcosok ezt elfogadhatatlannak tartják. Az is. Morálisan mindenképpen. De a világpolitika legtöbbször sajnos nem a jó és a rossz, hanem a nagyobb és a kisebb rossz közötti választás művészete. A Szovjetunió gyilkos diktatúra volt 1941-ben is. Elítélhetőek-e a nyugati demokráciák azért, mert támogatták Sztálint az akkori nagyobb rossz, a náci agresszió ellenében? Elítélhető-e a szabad világ, mert a második világháború után elfogadta volt nácik segítségét a szovjet expanzióval szemben? Szomorú, de a nemzetközi politika arról szól, hogy az épp kevésbé veszélyes gazemberekkel szövetkezünk a legveszélyesebb ellen. A náci veszedelem idején a szociáldemokraták azt mondták, támogatnunk kell a reakciós Hindenburgot Hitler, a véreskezű Horthyt Szálasi ellenében, mert ők a kisebbik rossz. A kommunisták ezt megalkuvó, kapituláns politikának tartották. Nem vitás, kinek volt igaza. A pacifista morálbolsevikok a délszláv válság idején azt az álláspontot képviselték, hogy mivel az USA más diktatúrákat is támogat, nincs joga Koszovóban beavatkozni. Holott a morálisan (is) elfogadható álláspont az: örüljünk, hogy legalább ott beavatkozik, ahol. Mennyivel lenne jobb a világ, ha nem harcolna senki legalább szelektíve a népirtás és a tömegpusztító fenyegetés ellen, hanem mindenki mindenhol megtűrné? Az unió tehetetlen politikusainak inkább azon kellene gondolkodniuk, miért van az, hogy tíz év alatt képtelenek voltak önálló, amerikai támogatás nélkül is bevethető európai haderőt kiépíteni. Akik nem hajlandók támogatni az Egyesült Államok antiterrorista harcát, azoknak semmilyen morális alapjuk nincs elítélni bárkit a diktatúrák támogatásáért. Hiszen de facto ők is a diktatúrák fennmaradását támogatják. Az unió tagállamainak pedig még közvetve sem lenne szabad támogatniuk Szaddám hasznos idiótáit, akik között ott ballaghatnak a fundamentalista McDzsihád ötödik hadoszlopának ügynökei.