Orbán Viktor magára eszmélésének több állomása van: 1. a fehérvári baráti "önképzőkör" (1979-1981), 2. a katonaság (1981-1982), 3. az egyetemi - inkább szakkollégiumi - évek, beleértve a Századvég szerkesztőségében eltöltött esztendőket (1982-1988). Az Orbán szocializációjával foglalkozó első írásunk (2000. május 13.) az egyetem előtti egyéves katonasággal zárult. Itt folytatjuk.

Ő is úgy vonult be katonának, hogy rossz helyre tart. Konoksága, deviáns magatartása miatt állandóan konfliktusokba keveredett; nem volt kedve baromságokat csinálni. Súlyosbította a helyzetet, hogy szétszórták őket az öregbakák között, akik utálták a csak egy évig szolgáló "úri gyerekeket". De őt nem szívathatták, hisz nem hitványabb senkinél: "ha kapok egy pofont, kettőt adok vissza" - mondta Richter Annának. A laktanyafogságokat nem tudta visszaadni, de ez sem rettentette meg. Levelei arról szóltak, hogy egy évig ne keressék, nem ír. Próbálta levetkőzni a normális viselkedés szabályait.

- Viktor a második zászlóalj aknavetőütegénél szolgált Zalaegerszegen, ahol egy században 42 előfelvételis volt - mondta Németh Szilárd. - Először mi kerültünk harcoló csapatokhoz, és a néphadsereg mindent elkövetett, hogy problémáink legyenek. Hamar rájöttünk: vannak ők és vagyunk mi. De negyven embert csak nem lehet lecsukni! Amikor Fodor Gábor két boroskannával mászott be a kerítésen, elmulasztottam riasztólövést leadni. Az őszi táborban a tábornoki látogatás előtt saját pokrócban hordtuk a leveleket a szemétre. Majd kiderült, hogy a tábornok elvtárs szereti a természetet, és akkor vissza akarták hordatni a leveleket, de azt mondtuk: az érkezésig még sok levél lehull, és a pokrócos "levelezés" nem része a védelmi politikának.

- Hihetetlen erővel akartak betörni bennünket - állítja Fodor Gábor. - A politikai foglalkozásokon állandóan kiemelték: ez mintalaktanya, 1968-ban ők lépték át először a csehszlovák határt, ez kötelez!

Sokszor adtak alegységügyeletes-helyettesi szolgálatot, és mivel a hosszú éjszakán át csak a szolgálati szabályzatot lehetett olvasni, a leendő jogászok rájöttek, nem a szabályzattal, hanem annak betartásával van a baj: a szívatások többsége tiltott. Mondogatták is: erre nem kötelezhetnek. Ez nem kellemes, különösen, ha a tiszt vagy a tiszthelyettes kijelenti a gyakorlótéren: az a szabályzat, amit ő mond, náluk pedig nem volt ott a piros könyv, hogy megmutassák, mi áll benne.

1981. december 11-én éles volt a helyzet: kivonultak a készültségi körletbe... Két nap után kiderült, hogy Lengyelországban kihirdették a szükségállapotot: a bevonulásra álltak készenlétben. Ez megrázta őket. Orbán azt nyilatkozta Kéri Lászlónak: ez volt élete első igazi politikai eseménye, ami ki is zökkentette a gondolkodását a mindennapi kerékvágásból. És a hideg télben Orbánnal együtt négyen-öten tüntetően kopaszra borotválták a fejüket.

- A lengyel riadó idején 42 fokos lázam volt, és közölték, ha vonulni kell, engem is visznek - folytatja Németh Szilárd. - A legfőbb érték az ember, mondták, de arra nem gondoltak, mi lesz velem útközben. Azt mondták, a sebesültről először a fegyvert kellett levenni - a teli tártáska többet ért, mint akin volt. Elegem lett az egészből: túl kell élni! Az egerszegi tisztikar délutánra többnyire ittas volt. Különösen a politikai tisztek voltak csapnivalók, kivéve a Moszkvában végzett Pusztai főhadnagyot, aki noha keményvonalas kommunista volt, használta a fejét, és emberi tartása, meg a katonák iránti együttérzése miatt is kirítt a sorból.

Szükségállapot

Mesélik, hogy Orbán parancsnoka egy kisebbrendűségi érzéssel megvert cigány hadnagy volt, akivel 1982 áprilisában kis híján összeverekedtek. Egyszer majdnem rátolták Orbánra az aknavetőt. Pofonvágta az őrvezetőt, amiért tíz napot kapott. Megtörtént, hogy négy hónapig ki sem húzhatta a lábát a laktanyából: egy év alatt két eltávot kapott. Tavaszra elkönyvelték: semmit sem várhatnak tőle, és semmi kedvezményt nem érdemel. Büszke volt rá, hogy pofozkodásai ebben a regulázott életben is döntetlenül végződtek. Élvezte a testi megpróbáltatást, például egy húsz kilométeres gyaloglást. Tudták, hogy beszervezik az embereket, azt is, kinél sikerült. (Susogják, hogy Orbán Viktort is beszervezték, tartótisztje nevét és telefonszámát is közölték velem. A Mécs-bizottság listája előtt sem kerestem őt, hisz a leírt körülmények között kinek kellett volna, és mit vállalt volna el a katonaságnál épp ő?)

"A katonaságtól kezdve tekintem felnőttnek magam, amikor kijöttem onnan, nem az voltam, aki oda bement" - mondta Richter Annának. Azzal a meggyőződéssel szerelt le, hogy ő ebbe a rendszerbe nem akar "csavarként beilleszkedni". (A vele egy srófra járó Kövér László még radikálisabban fogalmaz 1990-ben a saját "katonai" tapasztalatairól. Azt mondta: ott "a társadalom minden szörnyűsége hatványozva zajlik". Kollégiumi szobatársa, Gyekiczki András említette: - Meglepett, hogy a katonaságnál szerzett rossz élmények menynyire nem ingatták meg a rendszer iránti mély elkötelezettségét. - Ő egy időre csavar lett a gépezetben, igaz, véletlen, hogy nem lett Orbán Viktor is az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének munkatársa, Aczél György beosztottja.)

Ha a katonaság ennyire meghatározta Orbán nézeteit és társadalomszemléletét, a pofozkodós, ki kit győz le vetélkedés hasonlóan formálhatta a mentalitását is. Névtelenséget kérő osztálytársa szerint: - Néha a gimnáziumban is kibukott belőle a konfliktuskereső, falusi mentalitás. A katonaságnál viszont elvadult, már azt nézte, hogyan lehet először ütni.

Talán nem is csupán "falusi mentalitás" ez. Életrajzírójától, Debreczeni Józseftől, de magától Orbán édesapjától is tudjuk, fia gyerekkorának természetes része a testi erő alkalmazása, annak elszenvedése is otthon és az iskolában. Értékrendjében megkérdőjelezhetetlen presztízse van a kemény munkának, a kitartásnak, a küzdőképességnek, a bátorságnak: az erőnek. A katonaság csak megszilárdította a gyerekkori tapasztalatot, hogy ki lehet, és ki kell verekedni a dolgokat. A nagyság az erő. Kérinek mondta: "Az igazi vezérek mindig magas, erős fiúk." Vagyis még erősebbnek kell lennie.

Anti-KISZ: AKISZ

Az öt kopaszra borotvált fej azt (is) hirdette, ez a gárda másképp áll a rendszerhez. A Fehérváron 1982 augusztusában lerészegedésbe, verekedésbe fulladó leszerelési buli tivornyája folytatódott a Budaörsi úti kollégiumban is. Az elsősök - "Viktorék" - a hatodik emeletre kerültek. Ez a hely "a deviáns, néha meglehetősen drasztikus megnyilvánulások fészke volt" - írta egy évfolyamtársuk. "Én az időt nem sajnálom" - mondta a sláger. Ezt nyomatták. Ok mindig akadt az ivásra. Nem tudni, hogy a katonaság miatt iszákosabbak voltak-e az elődöknél. A kollégiumban három kar hallgatói éltek együtt. A jogászoknak nem kellett olyan szigorúan bejárniuk az előadásokra, mint a bölcsészeknek. Későn fekvők, későn kelők, mulatósok voltak, elég volt december elejétől február elejéig tanulni.

Az ELTE jogi karának 1982-es évfolyama mintegy másfél száz hallgatóval indult, aztán az első év végén estiről átmentekkel meg a "lebukottakkal" együtt 1987-ben majdnem kétszázan végeztek. Az első csalódás, hogy a katonaságnál összeszokott gárdát tizennégy tanulócsoportba robbantották szét, pedig a dékáni hivatalba leadták, kik szeretnének együtt maradni. Az évfolyamnak csak a hatoda újította meg a KISZ-tagságát.

- Szerencsés korosztály a miénk, a szocializmus már nem hagyott mély nyomot rajtunk - véli Neumann Márta -, és egyetemi éveink alatt már nyugodtan szembe lehetett helyezkedni a hatalommal, retorzióval már nemigen találkoztunk. Annyira nem volt kötelező KISZ-tagnak lenni, hogy mi megalapítottuk az AKISZ-t, az Anti-KISZ-t, de hasonlóan a KISZ-hez, ez is teljesen sikertelen volt.

- Jött az évfolyam-vezetőségválasztás, ahol a szabályzat szerint a KISZ véleménye az irányadó, de jól néznénk ki, ha huszonvalahány KISZ-es döntene a képviselőnkről, akinek azt hiszem, szava volt az ösztöndíjak odaítélésénél, talán még az útlevélkérelmek jóváhagyásában is - idézi fel Németh Szilárd.

- A KISZ évfolyamfelelős-jelöltje Mezei Virág volt, mi pedig Mosonyi Richárdot, a volt pannonhalmi diákot akartunk megválasztani - mondja Domonkos Péter. - Így kezdődött a hallgatói képviseleti rendszer (HKR) vitája. Arra ment ki az egész, hogy a KISZ-től független diák-érdekképviseletet hozzunk létre. 1983 áprilisában Simicska, Orbán, Gémes Balázs, Nagy Andor, Máthé János és jómagam írtunk is egy javaslatot a hallgatói képviselet megreformálására, és megkaptuk hozzá az évfolyam támogatását. A tervezetet a hivatalok elsülylyesztették, és az évfolyamfelelőssé választott Mosonyi Richárd sem működhetett, a tiltakozás tiltakozás maradt.

Orbánék közül páran úgy vélték, azért bukott el az első kísérlet a KISZ-től független hallgatói szervezet létrehozására, mert a fiatal, részben már párttag oktatók túl radikálisnak tartották a követelést, és nem mertek melléállni. Nem kívánták veszélyeztetni az egyetem, a tanszékük picinyke oktatási szabadságát. De rajtuk semmi sem múlott: más karokon, más egyetemeken is próbálkoztak a KISZ monopóliumának megtörésével, de 1983-ban ennek még nem volt itt az ideje.

- A HKR-ügy jó buli volt - folytatja Németh Szilárd. - Orbán Viktor ekkor még egy volt a harminc aktív ember között. Bár kívülről mintha észrevették volna, hogy vezéregyéniség. Legalábbis a leszerelés éjszakáján, amikor az étteremben elkezdtük teli torokból énekelni: "Őrizd a békét és dalolj velünk...", mire berontott Lencse őrnagy, és Orbán Viktort meg egy másik társunkat kiszúrva azt mondta, lecsukatja őket, ha nem hagyjuk abba. Elhallgattunk, majd elkezdtük az egyik Queen-számot dobolni, mire Lencse őrnagy kirohant.

- Első évben elég sokszor eljöttek a mi albérletünkbe - mondja Hermann Róbert. - Vastagon politizáltak, ami engem baromian nem érdekelt, ők meg a mi lakásunkban folytatták a vitát éjjel is. Reggel egy cetlit hagytam nekik: "Jó lenne, ha a HKR-összejövetelt nem itt tartanátok." Ettől kicsit lehűlt a viszonyunk. Nem könnyű vele másról beszélni.

- Mivel Varga Tamás és Hermann együtt éltek albérletben, 1983-ban felvetődött, hogy felélesztjük a fehérvári önképzőkört - idézi fel Incze Zsolt. - Orbán ekkor már sokkal határozottabb volt. Felvetődött, hogy megvizsgáljuk, hol hazudik a rendszer, például az inflációval kapcsolatban. Viktor azt mondta, ha kell, a cipőboltokat is végigjárja, hogy mi, mennyi.

- Az első években Viktor alig mosolygott, zárkózott volt - mondja Neumann Márta. - Talán a kisebbségi érzés is közrejátszott ebben.

Nem jött vele a gimiből a Viko becenév. "Én például a budaörsi kollégium és a Felszabadulás tér között fél éven keresztül ugyanazzal a busszal és átszállással jártam az egyetemre. Hiába mondták, hogy van rövidebb járat is, nem mertem a másikkal menni. Ez megviseli az embert. Ahogy az is, amikor azt hallja, hogy a többiek a divatos könyvekről, képzőművészetről, öltözködésről, az élet számukra fontos, mármint Budapesten fontos dolgairól beszélgetnek. Ezekről azelőtt az ember vagy sohase hallott, vagy nem igazán értette őket. Először tehát az ember úgy érzi, hogy nagy hátránnyal indul, de aztán ledolgozza ezt." (Szabad Föld, 2000. szeptember 12.)

Mártír vagy kormányfő?

- Helyes vidéki fiú, de nem volt egy bonviván: még nem kulcsfigura - összegez Honecz Ágnes. - De Laci bácsi, a hajdani smasszer, aki nekiment a 47-es villamosnak, szóval ez a félsüket portás, amikor az egyik barátnőnk kiütötte magát, és elkeseredve megkérdezte tőle, van-e itt egy felnőtt ember, azt mondta neki: Orbán Viktor az!

- Jól tudom - és ez tulajdonképpen a történetfilozófia alaptétele -, hogy a dolgok utóélete befolyásolja az előéletükre vetett pillantást. Például, amit most mondani fogok, nem tartottam volna igazságosnak 1990-ben. Egy évfolyamtársunk, Tama István szerint 1982-ben kijelentettem, hogy Orbán Viktor vagy mártír lesz, vagy miniszterelnök - mondja Domonkos Péter. - Ha ez így volt, nem tekinthető egyértelműen dicséretnek, hiszen akkor nem is reméltem, hogy megérjük a szocialista rendszer végét. Vagyis el tudtam képzelni, hogy kommunista miniszterelnök lesz, holott akkoriban határozottan ellenzéki nézeteket képviselt. Talán azt éreztem (amit azóta sokszor érzek), hogy kétféle Orbán Viktor van, az egyik képes tűzbe menni az igazságért, a másikban akkora az ambíció, mint Balzac hőseiben, akik, ha a szükség úgy hozza, gátlástalanok az érvényesülés érdekében. Tehetséges ember volt, és csodálatra méltóan bátor. Az egyetemes jogtörténeti szemináriumon tűnt fel nekem először. A tanárnő egy alkalommal megkérdőjelezte az amerikai demokráciát, mivel egy színész (tudniillik Reagan) lehet az elnök. Orbán Viktor közbeszólt: miért, egy műszerész (tudniillik Kádár János) jobb? A professzornő annyira elképedt, hogy véget vetett az órának. Aztán Viktor előttem vizsgázott nála. Ez nem könnyű tárgy, és nem számíthatott a vizsgáztató jóindulatára. Mégis elismerést tudott kiváltani a professzornőből. Láttam, hogy kiváló képességű, jó svádájú, gyors eszű, remek memóriájú, magabiztos, jó fellépésű ember. De csak a társadalomtudományok foglalkoztatták. Közönyös és érzéketlen volt a művészetek iránt.

Felrúgott prof

Orbán Kérinek arról beszélt a jogtörténet-professzorral kapcsolatban, hogy Brezsnyev halálakor fölszólította a jelenlévőket, adózzanak a szovjet vezető emlékének egyperces felállással. Ő, Völner Pali, Mosonyi Richárd, Máthé Jani ülve maradtak, amiből kisebb botrány tört ki.

- Viktorral először elsőéves korában találkoztam. Az évfolyamdolgozatában a többpártrendszer jogi lehetőségeivel kívánt foglalkozni - idézi fel Kukorelli István. - Reformgondolkodású tanszékvezetőnket, Schmidt Pétert fel is mérgesítette, mert ő azt vallotta: "amíg egy kapura megy a játék, nem sok értelme van a játékszabályoknak". Megkért hát, csináljak vele valamit!

- Viktor nem csípte az apját, eleinte azért is ragaszkodott a focihoz, mert addig sem kellett otthon lennie - állítja Kéri László. - Ezt Viktor kerek perec nem mondta ki, csak a szavaiból azt vettem ki, hogy szinte bemenekült a MÁV Előre csapatába, hogy ne kelljen otthon lennie délután. A rendszerrel szembeni lázadás apával szembeni lázadás is. - Kérinek azt is megemlítette, hogy a játék különböző társadalmi helyzetű emberekkel hozta össze: "Amikor futballcsapatot váltottam, mindig kultúrákat is váltottam."

- Érettségi tájékán mondta, ha nem veszik fel egyetemre, a MÁV-nál keres vagy kap valami állást, és focizni fog - idézi fel Hermann Róbert. - Egyik tanáruk szerint épp annyi esélye volt annak, hogy focista lesz, mint később annak, hogy megtanul lengyelül, és könyveket ír a Szolidaritásról.

- A fociban is érvényesül Viktor habitusa - mondja Incze Zsolt -, hajtani kell, gyürkőzni.

Azért is figyelemre méltó ez a kedvtelés, mivel a nyolcvanas évek feltörekvő (vidéki) fiataljainak egy csoportját többek között a foci készítette fel a társadalmi életében való részvételre. A majdani Fidesz tagjainak jó része a focipályáról ismerte egymást. "Nem túlzás azt állítani, hogy a foci volt a Fidesz egyik szervezőelve." (Deutsch Tamás, Napló, 1997. június 18.) A négyes fogat (Orbán, Kövér, Áder, Stumpf) minden tagja focizott - de nem egy csapatban, ám egy bajnokságban, az egyetemen. A fővárosi közlekedésben is bizonytalankodó ifjú a pályán szembetalálta magát az oktatóival. Először csak kerülgeti Földesi professzort, aztán véletlenül felrúgja, és nincs semmi baj. Amikor a "hivatalos" meccseknek vége, összekeverednek a csapatok, beállnak egymáshoz. Aztán együtt zuhanyoznak, kölcsönkérik a szappant. És a meccseket követő sörözések, eszmecserék, ugratások majdnem olyan fontosak, mint egy szép gól.

- A futball az első igazi tömegsport az európai országok többségében a huszadik század elejétől fogva - mondja Hadas Miklós szociológus. - A többnyire arisztokrata klubokban űzött atlétikával vagy az iskola fegyelmező közegében kötelezően művelt, polgári eredetű gimnasztikával szemben áthágja a társadalmi és osztálykorlátokat. A kispályás focimecscsek résztvevői civilizált és szabályozott formában élik ki legősibb versengő késztetéseiket. A meccsek során mutatott játéknak - mely a beltagok számára leplezetlenül tárja föl a személyiség valamennyi jegyét -, a játékot követő ivászatoknak, valamint az öltözők diszkréten át(homo)erotizált világának meghatározó szerepe van a kanrangsor kialakításában.

1983 őszén, az ELTE focibajnokságában részt vevő tizennégy csapatból nyolcban játszanak szakkollégisták. Az Unitasban Orbán együtt focizott a Dénes testvérekkel, Nagy Andorral és a majdan csak háromnevűként emlegetett tévéelnökkel. A Jogtatók csapatában játszott többek között: Kukorelli, Bárd Károly, Földesi Tamás, Stumpf István, ritkábban beállt Kéri, Bihari, Pokol Béla. Az öreg szakkollégisták, Kövér és Áder csapata a Folyikasör ESCÉ.

- Péntekenként fél kettőkor találkoztunk az Egyetem téri bejáratnál, és irány a BEAC-pálya - meséli Kukorelli István. - 1978 és 1988 között az egyetemi bajnokságban egy délután két-három mecscset is lezavartunk. A Jogtatóknak zászlója volt, a mezünkre rá voltak nyomtatva a nevek, Bécsbe jártunk az ottani egyetemiekkel játszani. A pályán mindenki magát hozza, ezt 95 százalékos biztonsággal állítom. Viktorral együtt és ellene is játszottam, mivel mindketten csatárok vagyunk, nem szemtől szemben. Keményen, határozottan, nagyon hajtósan játszik, tudatos focista. Végig robotol, zakatol. Nehezen viseli a vereséget. Írták róla, hogy az ellenfelet meg akarja semmisíteni. Ez túlzás, vereség után is söröztünk. Mi mindig borzasztó presztízsmeccseket játszottunk, mindenki bennünket akart megverni. Oda kellett tenni a virgácsot. De az sosem volt téma, hogy egy diák felrúgott egy tanárt. Kéri Laci iszonyatosan élte meg ezeket, engem nem foglalkoztatott annyira, rúgtam nekik a gólokat és kész.

- A - mai - fél Fidesz-vezérkarral hetente fociztunk - említi Bihari Mihály -, a személyes ismeretség nagyrészt a futballpályán kezdődött. Ezek barátságos, de inkább presztízsmeccsek voltak, természetes, jó emberi közegben. A rendszeres, tétre menő küzdelemnek komoly szocializációs, összetartó, csapatszellemet erősítő funkciója volt. Kiélezett harc folyt, de sem személyes, sem hatalmi jellegű indulatra nem emlékszem.

- Én voltam a Funny Girls kapusa - mondja Németh Szilárd. - Bár mindent megtettünk, hogy nyerjünk, nem az eredmény volt az elsődleges, hanem, hogy jót mozogjunk, jót dumáljunk. Viktoréké a győztes csapat, náluk elképzelhetetlen volt, hogy bevesznek valakit csak azért, mert szimpatikus. Náluk mindenkinek megvolt a posztja, erőlködniük sem nagyon kellett a győzelemért. Nagy Andor meghatározó egyénisége lehetett volna egy első osztályú csapatnak is: finompasszos, technikás, gyors, fejjel is jól játszó. Viktor hihetetlenül erős tempót diktált. Ha ő pörgött, a csapat is pörgött. Élmény volt nézni, milyen pontos labdákat adott Andor fejére. A kari bajnokságba kéredzkedtek a TTK-s öregfiúk, aztán a színészek, így került oda Szamóca - Eperjes Károly -, aki jól focizott.

- Mi örömfocit játszottunk - fogalmazza meg Domonkos Péter -, ők fogcsikorgatva küzdöttek, túl komolyan vették a játékot. Hozzánk azok is befértek, akik szerettek, de nem tudtak futballozni.

- Viktorék ellen nem szerettünk játszani, mert borzasztó hajtós csapat volt - vallja be Kéri László. - Ez annyira zavart, hogy amikor az interjúkötetet készítettem vele, megkérdeztem, mi a fenéért csináltatok ellenünk élethalálharcot a játékból? Valami olyasmit felelt, hogy nekünk ti voltatok a hatalom. (Orbán: "ösztönszerű ellenállás volt a »feljebbvalókkal« szemben. Katonaság után ez talán érthető".) Kemények voltak, nem durvák, és persze jobban is fociztak, mint mi, volt pár év fórjuk. Nagy Andor, a Dénes fivérek nagyon jól játszottak, Viktor meg az a fajta, aki nem ismer elveszett labdát. Nehéz betájolni, hogy mit játszott, mert nem volt előretolt vagy góllövő csatár, ahogy később olvastam. Viktor hátul szerel, megtartja a labdát, viszi előre, ha kell, kapura lövi - építi a játékot. A labdát nem lehet tőle elszedni, ha mégis elveszti, jaj a másiknak, mert ott liheg a nyakán. Ha te vezeted a labdát, és Viktor van mögötted, előbb-utóbb elmegy a játékkedved, megutálod az életet, mert egy pillanatra sem hagy békén. Toszigál, próbál jobbról benyúlni, balról benyúlni, kellemetlen ellenfél, aki egy pillanatra sem adja föl. Az övék volt a legjobb csapat a kari bajnokságban, az Unitast két-három éven át nemigen tudta senki megverni. Ha a bajnokság fénykorában eljöttem is az egyetemről, a pénteki meccsekre visszamentem. Ez hozzátartozott ennek a tíz-tizenöt csapatnak az életmódjához, ez volt 60-90 fickó zárt közössége, minden pénteken kettőtől este hétig.

- Minden meccset komolyan vettünk, túlságosan is komolyan - mondja Nagy Andor. - Orbán Viktor rendkívül jó fizikai képességű szervező és húzóember. Állandóan jól kiszámítható teljesítményt nyújtott, jól állt a pályán, jó a rúgótechnikája, kemény, néha indokolatlanul is kemény. Mint középpályás vissza is segít, építkezni, és gólt is tudott rúgni. Nem briliáns, de vitte a csapatot a hátán.

- Viktort a politikán és a futballon kívül semmi sem érdekelte, csak távolról, éppenhogy - összegez Fodor Gábor.

Orbán: "Későn érő típus vagyok. Igazából az egyetem első, második éve volt az az időszak, amikor kezdtem mélyebben gondolkodni. De igazi áttörést ebből a szempontból csak a századvéges korszak hozott." Arról is beszélt Kérinek, hogy sokan tehetségesebbek voltak nála tanulásban vagy a fociban, mégis kihullottak.

Csirkézés

- A fizikai munka összetartó erejéről eddig nemigen esett szó! - figyelmeztet Németh Szilárd.

Egyetemi éveiket végigkísérő munka volt a csirkeszállítás - bencés alapon. Dorombi Géza brojlercsirke-vállalkozó ugyanis bencés diák volt, és először a műegyetemisták volt bencései közül szervezte a csapatát. Aztán ahogy nőtt a vállalkozás, Németh Szilárd is főszervező lett. A 20-24 fős csapatba csak akkor lehetett bekerülni, ha több bencés már nem volt. Harminc-harmincöt ember tartotta "csirkésruháját" az erkélyen; és aki éppen ráért, azokból állt össze a brigád. Egy éjszakára - mert akkor kevésbé elevenek a csirkék, könnyebb velük bánni - 1982-ben 1260 forintot kaptak fejenként. Ha kétszer-háromszor mentek egy hónapban, többet kerestek, mint egy tanársegéd. Később a gyáli téesz is alkalmazta erre az akaratot keményen próbára tevő munkára őket. Ki kellett bírni a port, a bűzt, a fagyot vagy a meleget, a mocskot, amivel a vágócsirkék teherautókra rakodása járt. Az istállókban két-három lány szedte a ketrecekből a jószágokat, és ugyanennyien rakodtak, és számolták, hogy egy pótkocsis kamionra négyezret rakjanak. A "futók" hatosával hordták ki a jószágokat, és szerencsére kevés istálló volt százhúsz méter hosszú. Egy éjszaka húsz ember általában negyvenezer csirkét rakott fel az autókra.

- A munkában részt vett Áder János és felesége, Orbán Viktor, Lévai Anikó, Kövér, Honecz Ági, Kovács Margit, egyszer-kétszer Handó Tünde is - sorolja Németh Szilárd. - Egyszer Simicska Lajos is lejött, de az ő lába ezt nem bírta, és fél háromkor azt mondta, bocsánat fiúk, nem bírom tovább, inkább nem kell a pénz. (Akkor még azt mondta, hogy nem kell a pénz! - P. Á.) De mivel jól ki lehetett számítani a teljesítményt, kifizettük a részét. Összeszorított foggal kellett dolgozni, mert egy-két ember lazsálása már megérződött a teljesítményen. Ha nem tudtak busszal hazahozni bennünket, a hármas metró utasainak az orrát csavarta a belőlünk áradó bűz. Orbán Viktor még 1988-ban, a Fidesz megalakulása után is részt vett a csirkézésben (Lévai Anikó akkor már Salgótarjánban volt gyakornok). Viktorban erős bizonyítási vágy munkált. A fizikai munkában is meg akarta mutatni, hogy helytáll. Bár válogatott teherbírású csapatban dolgozott, éjszaka fél háromkor kijelentette: na fiúk, akkor nyomjuk meg, és szaladt, a többiek meg csak nézték. Végigvitte az elképzeléseit, komolyan vette a társaságot, ahová tartozott, ennek ellenére nem volt szoros barátság közöttünk, noha őrzök egy "ereklyét" tőle. 1984-ben még egy kokárda is szembeszökő volt március 15-én, Orbán Viktor széles nemzetiszínű karszalagot viselt. Ki is emelték a tömegből - elvették a személyi igazolványát -, és amikor találkoztunk, látszott, hogy vérzett az orra, amitől valahogy véres lett a karszalagja is. Elkértem tőle, és ez ma is megvan. Ebben már benne van a mártír. Az állig felfegyverzett emberekkel megszállt nagyváros emléke megmaradt bennem.

És milyen a világ: Orbán haverjainak, a Dénes testvéreknek az apja belügyes volt, és ő szerezte vissza az elvett személyit.