Négyen meghaltak, huszonöten pedig súlyosan megsebesültek 1998. július 2-án Budapesten, az Aranykéz utcai pokolgépes merényletben, amely sorrendben az ötödik volt a rendszerváltozás utáni Magyarország "politikai robbantásainak" sorában. Amikor négy hónappal korábban biztonsági emberek gyanús csomagra lettek figyelmesek az FKGP Belgrád rakparti székháza előtt parkoló gépkocsik között, s a tűzszerészek megállapították, hogy a nylontáska működőképes és igen nagy erejű pokolgépet rejt, még senki nem sejtette, hogy mi következik. Március 28-án azonban már robbant és több tízmilliós kárt okozott egy nagy erejű danubit bomba abban az Emőd utcai házban, ahol Torgyán József FKGP-pártelnök és felesége lakott. A távirányítással működésbe hozott pokolgéptől senki nem sebesült meg ugyan, a merénylet ténye azonban megerősítette azt, amit az emberek gondoltak.

Az emberek véleménye az volt 1996 novembere óta, hogy az alvilág robbantásos, leszámolásos belháborúba kezdett, és egyetértettek azzal, amit Horn Gyula a Fenyő-gyilkosság után koalíciós partnere és belügyminisztere, Kuncze Gábor fejéhez vágott: "Ami itt van, az nem közbiztonság". Aztán Szájer József Fidesz-frakcióvezető XVI. kerületi lakásának ajtaja előtt is felrobbant egy pokolgép - ez emberfej nagyságú lyukat ütött a társasház negyven centis vasbeton födémjében, és csak a véletlennek köszönhető, hogy nem ölte vagy sebesítette meg a képviselő szomszédját. Ez már sokak szerint egyértelmű bizonyíték volt arra, hogy valakik szisztematikusan támadják az akkori ellenzék vezető politikusait. A Fidesz Lendvay utcai székházánál június 16-án éjszaka elkövetett pokolgépes merénylet előtt valaki felhívta az irodaházat. A telefonáló pontosan tudta, hogy a telefonközpont a székház bejárata közelében van, s ha az őr felveszi a kagylót, a Dózsa György út felőli erkélyen elhelyezett pokolgép nem sebesítheti meg.

A merénylők mintha valamennyi "politikai merényletnél" kínosan ügyeltek volna arra, hogy emberek életében, testi épségében ne okozzanak kárt. Július 2-án azonban már nem vigyáztak senkire és semmire. Éppen akkor, amikor Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök kormánya programját ismertette a törvényhozásban, a leszámolás-sorozat kezdete óta a leghatásosabb pokolgép robbant fel a Belváros szívében, az Aranykéz utcában. Négyen - köztük az alvilág árulójaként, s az úgynevezett olajos ügyekben a rendőrség legfőbb informátoraként elhíresült Boros Tamás - a helyszínen meghaltak, 25 személyt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

A rendőrség kezdettől tényként kezelte, hogy a merénylet célpontja Boros volt. Őt nyilvánosságra hozott rendőrségi videóvallomása és az alvilágot leleplező nyilatkozatai miatt a hazai alvilág olajügyekből és más bűncselekményekből meggazdagodott vezéralakjainak többsége már rég holtnak szerette volna tudni. Állítólag ellene addig már több merényletet is megkíséreltek, igaz, ezek egy részéről később az a szóbeszéd járta az éjszakában, hogy önmerénylet volt. Egy rendőr annak idején azt mondta: "Egyszerűbb lenne felkutatni azokat, akiknek nem állt érdekében Boros halála, mint azokat, akik még csak nem is titkolják, hogy ellenségüknek tartották". A rendőrség minden idők egyik legnagyobb hajtóvadászatát indította az Aranykéz utcai tettesek elfogására. Talán csak a 2002 májusában, a nyolc emberéletet követelő móri mészárlás után volt nagyobb rendőrségi mozgósítás az országban.

Még fel sem oszlott az utóbb közel 4,5 kiló TNT robbanóerejével egyenértékűnek mondott danubitbomba füstje a belváros felett, amikor a BRFK egyik nyomozócsoportja eredményes házkutatást tartott a Nagykörúton lévő Béke Radison Hotel három szobájában, amelyekből kevéssel a merénylet után nagy sietséggel távozott három szlovák férfi. Az egyik szobában a szakértők olyan nyomokra bukkantak, amelyek arra utaltak, hogy az éjjeliszekrényben előzőleg valaki robbanóanyagot tárolt. A szakértői vizsgálatok szerint a hotelszobában tartott bomba azonos lehetett azzal, amelyet az Aranykéz utcában - egy hónapokkal korábban Vas megyében, hamis iratokkal vásárolt kis Polskiba helyezve - távirányítással felrobbantottak.

A hivatalos tájékoztatás szerint, amelyet a szakemberek és a sajtó is kezdettől erős fenntartásokkal kezelt, a rendőrség bejelentést kapott a gyanús szlovákokról, s a nyomozás kezdeti hevében azonnal kellő erőket küldtek a helyszínre - és szerencséjük volt. Más források szerint azonban a rendőrség (vagy a magyar titkosszolgálatok valamelyikének) ügynökei már hosszabb ideje megfigyelés alatt tartották a gyanús szlovákokat, akiket több erőszakos magyarországi bűncselekménnyel is összefüggésbe hoztak. Ezt a feltételezést erősítették meg az 1998-as kormányváltás után azok a szlovák forrásokból származó hírek is, amelyek egy állítólagos Omega-műveletről szóltak. Omega-akció néven, még Meciar miniszterelnöksége idején, az Iván Lexa vezette szlovák titkosszolgálat, a SIS titkos akciókat tervezett és szervezett Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban, amelyek célja ezen országok politikai és közrendjének megzavarása, s ezáltal az akkor már küszöbön álló NATO-csatlakozásuk késleltetése.

Amikor Meciar bukása után Mikulas Dzurinda kormányfő először találkozott Orbán Viktorral, az Omega-műveletről mint a SIS egy meg nem valósult tervéről beszélt. Csakhogy a magyar hatóságokhoz is eljutott az a leirat, amely Lexa utódjának a szlovák törvényhozás egyik zárt ülésén elmondott beszédét rögzítette. Ebben beszámolt arról, milyen szerepet játszott a SIS Meciar országlása idején egyes bűnszervezetek megerősítésében, miképpen használta ki a maffiacsaládokat saját, illetve egyes politikusok érdekében. Jelentésében a SIS új vezetője befejezett tényként említette a Magyarország ellen irányuló Omega-műveletet. A művelet végrehajtóit azonosította a rendőrség, de sem a magyar, sem a szlovák hatóságok nem találják őket. Szakértők szerint, ha valóban a SIS megbízásából robbantottak, akkor már egyikük sincs az élők sorában.

A magyar rendőrség nyomozati adatai, titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel szerzett információi alapján úgy tűnik: nem fordítási hiba, hanem elszólás volt a szlovák belügyi szóvivőnek a magyar közszolgálati televízióban elhangzott nyilatkozata. Egy névtelenséget kérő nemzetbiztonsági szakértő szerint számos apró jel utal arra, hogy mind az öt politikai merénylet gondosan előkészített akció volt. Az Aranykéz utcai merényletben olyan célpontot választottak, akiről pontosan tudni lehetett, számos ellensége van, és nem egy közülük szívesen a levegőbe is röpítené. Igaz, 1998 júliusában az alvilágnak nem volt érdeke Borost kivégeztetni, és ezzel mintegy felhatalmazni Pintér Sándor frissen kinevezett belügyminisztert arra, hogy "bármi áron" és "bármilyen eszközzel" fellépjen a belháborúban kifáradt, fegyverszünetre készülő bűnszervezetek ellen.

A magyar rendőrség nem kommentálja a szlovák belügyi szóvivő utóbb letagadott nyilatkozatát, noha budapesti rendőrségi és médiakörökben úgy tudják, fegyelmit kapott érte, ami legalábbis megkérdőjelezi, hogy ő valójában nem az Aranykéz utcáról, hanem más, szlovákiai bűncselekményekről beszélt volna. Mintha a közszolgálati televíziót nem inkább a SIS és a szlovák alvilág esetleges magyarországi tevékenysége érdekelte volna?

Minden jel szerint egy ideig még zárva maradnak az Aranykéz utcai akták, és nem tudhatjuk meg - talán soha -, hogy kik és milyen érdekektől vezérelve öltek és sebesítettek meg 29 embert a Belváros szívében. Mint ahogy azt sem, hogy ténylegesen mit tudnak minderről a magyar biztonsági szolgálatok.