"Kedves hazám, polgár lépjen nyitott

szemedbe."

Para-Kovács Imre)

"A vágtázó bugaci ménes patáinak dübörgését

sokáig megőrzik emlékükben vendégeink."

Egy alföldi panzió prospektusa

az Utazás kiállításon)

Hát jól be vannak önök terelve a vulgárpolitika országszéles karámjába, kérem, énvelem együtt, natürlich, csak úgy tiporjuk egymást, hülyén nyerítve (ment a padlásra, ment sörényen), nem győz csodálkozni az egyik a másikán, mintha egy újabb, MSZP-s szabotőr által készített MFB-reklámban volnánk nemzeti jellegű ménesvágókép két mangalica és egy zsíros kalap között.

Nem bírtam hinni a szememnek, amikor kezembe kaptam az ország egyik valóban újságszerű nyomdaipari termékét, amelyet az év egyéb időszakaiban, tehát nem kampánydurvulás idején nagyon nagyra tartok, már csak azért is, mert nagyon kevés valóban újságszerű nyomdaipari termék létezik az országban, ebben a kínos geopolitikai konstellációban az újság elnevezést általában pártröplapokra, reklámfüzetekre, lépcsőházi harsonákra és okkultista fanzinekre használják, szóval hogy nem hittem a szememnek, mert az egyébként kitűnő újság minden második cikke egy-egy nekikeseredett, fejhangú jajkiáltás volt: "Ne szavazz a Fideszre!". Jól van, jól. Félsz, hogy kiabálsz? Na, akkor kezdtem a szokásosnál is reménytelenebbnek látni a helyzetet, hogy hát mégis sikerült ez a karámosítás, mégis sikerült annyira meghülyülni, amennyire a legszebb rémálmaikban sem merhették álmodni azok, akik kifőzték ezt az egészet, hogy már nemcsak a hivatásos apologéták, a mindenre elszánt, ordas megmondóemberek, a kollégiumi nevelő párttitkárok és a század politikai tisztjeinek szellemi örökösei hadonásznak verbálfurkósaikkal, hanem a normálisnak, vagy úgy mondom inkább, szakembernek látszó humanoidok is, tehát az ország jó ütemben halad afelé, hogy - megkavarván az előbbi karámosat, most egy apokaliptikusabb képet használnék - egyetlen gigantikus Sajtóklubbá alakuljon, ahol is vörösödő fejű egyének ordibálnak egymásnak trágárságokat órabérben.

Ebben a reménytelen helyzetben sújt le ránk az abszurd drámairodalom rajongóinak humorérzékét is próbára tévő hír, miszerint a két nagy párt válogatná miniszterjelöltjeinek vitájához a vitavezető újságírókat, paritásos alapon, persze, mert így pártsemleges, vagy mi az úristen, kiegyensúlyozott. Nyilván akad majd újságíró elég, aki saját magát és szakmáját is a porba alázva vállalja a vállalhatatlant (Anettka, melegíts!), mosolyogva, szerény díjazásért demonstrálja azt az igazán eurokompatibilis és minden szempontból megnyugtató állapotot, miszerint itten az a sajátos helyi szokás alakult kifele a tradicionaláis hagyományok alapján, hogy a szertelen sajtószabadság (vö.: szabadosság) káros következményeit kiküszöbölendő, politikusok szeretik meghatározni azt, mi kérdeződjék és hogyan őtőlük, hogy kinek lehet lehetősége egyáltalán, válogatnak a kendermagban. És a paranormális jelenséghalmaz nyilvánvalóan nem korlátozódik a médiavilágra, egyre inkább az a kép alakulgat az elit fejekben, hogy itten valójában semmise nincsen vezető politikai erők nélkül, nélkülük nem épül gát, út, csarnok, nincsen futball, négyszáz gát, agárverseny, nincs termelés (nem hogy gazdasági csoda!), még kultúra sincs, nékülük mindenki rettenetes nagy bunkó volna. A magyar nép (Koppánynak, Vazulnak vére) meghatározó politikus nélkül nemcsak hogy félkarú óriás, de inkább spenótos kanalával tehetetlenül csapkodó szellemi fogyatékos csecsemő, akit jóságos politikusunk spontán szívmelegségileg etet, büfiztet és megtörli malac pofikáját.