"Tűzzel, vassal, golyószóróval"

Az ötvenes években az egyházak működésképtelenné tétele volt a hatalom legfontosabb célja - jellemzi levéltári kutatásai alapján az állam és az egyházak múltbéli kapcsolatát Köbel Szilvia közjogtörténész. A vallásos világnézet elleni küzdelem nem szűnt meg, de a sztálini módszereket később kifinomultabb eszközök váltották fel. Mind nagyobb szerep jutott a szocializmus iránt elkötelezett egyházi vezetőknek is.

Köbel Szilvia a nyolcvanas évek végén tanult az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Akkoriban szűnt meg az 1951-ben létrehozott Állami Egyházügyi Hivatal, a parlament pedig elfogadta a vallásszabadságról szóló törvényt. Az emberi jogok iránt érdeklődő egyetemista számára kézenfekvőnek tűnt, hogy az egyházak és az állam viszonyáról írja a szakdolgozatát, majd ezt a témát válassza kutatási területéül.

Kevés kivételtől eltekintve a levéltárak iratai ma már a tudományos kutatók rendelkezésére állnak. Köbel Szilvia hat éve módszeresen tanulmányozza a dokumentumokat. Bár saját bevallása szerint sokszor nehezére esik, tartózkodik attól, hogy a személyes véleményét is papírra vesse. Doktori értekezése és szakfolyóiratokban publikált tanulmányai az 1945 és 1989 közötti korszakkal foglalkoznak, de - tekintettel arra, hogy a mostani kormány tervbe vette az egyházi vezetők átvilágítását - napjaink egyházpolitikai vitáihoz is adalékokkal szolgálnak.

Türelmes eszmei harc

A pártállam a kezdetektől fogva igyekezett megosztani az egyházi társadalmat. Az egyházi iskolák és ingatlanok túlnyomó részét államosították, a katolikus szerzetesrendek nagy többségét feloszlatták, a vallási közösségek működését korlátozták. Az ötvenes években a legfontosabb cél az egyházak működésképtelenné tétele volt. Ennek elérésében - állapítja meg Köbel Szilvia - a politikai rendőrség és az Állami Egyházügyi Hivatal mellett már ekkor is számítottak az egyházi személyek lojális rétegére.

Az MSZMP Politikai Bizottsága 1958 nyarán határozatot fogadott el az állam és az egyházak kapcsolatáról, majd arról, hogy az "egész nép szocialista átnevelése", a "vallásos világfelfogás elleni türelmes eszmei harc" is a proletárdiktatúra feladatai közé tartozik. Kádár János a politikai bizottság egyik ülésén kijelentette: "Meg kell értetni, hogy mi a klerikalizmus ellen tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel is harcolunk, mert nálunk nem klerikális, tehát papi uralom van, hanem munkás-paraszt uralom." Továbbá: "A klerikalizmus elleni harc egységes rendszert képez, amire megvannak a megfelelő eszközeink, egészen a Belügyminisztériumig. A vallásos világnézet felszámolása, a tudományos világnézet elterjesztése is rendszeres harcot kíván meg, ami sokoldalúan folyik."

Az egyházakkal szemben bizalmatlan és ellenséges maradt a pártállam, a sztálini módszerek azonban az ötvenes évek végétől lassan a háttérbe szorultak. Helyettük kifinomultabb eszközökkel lépett fel a hatalom. Fokozatosan tért hódított a tárgyalások, megegyezések útján való együttműködés.

Persze az állambiztonsági szervek sem tétlenkedtek. Az ügynöki hálózat átszőtte az egyházakat. Köbel Szilvia a leginkább megdöbbentőnek a fiatalok körében, az egyházi gimnáziumokban végzett beszervezéseket tartja. A részletekről egy 1967-ben készült állambiztonsági tanulmány számol be, amely felhívja a figyelmet: "Tapasztalataink szerint az idealista nevelés, az ellenséges nézetek hatása következtében az itt tanuló fiatalok könnyebben kerülnek szembe a szocialista rendszerrel". Ezért "igen komoly belső elhárítási feladat a tanító rendek által kézben tartott középiskolák területén az elhárító és felderítő munka megszervezése".

Az állambiztonsági tanulmány ismerteti egy szerzetesi gimnázium 17 éves tanulójának az esetét, akit Zenész fedőnéven szerveztek be. A titkosszolgálat emberei - miután megbízhatóságát "operatív eszközökkel" ellenőrizték, családját "környezettanulmány útján" megismerték - sikerrel férkőztek a gimnazista bizalmába. Az elméleti képzésen túl önvédelmi fogásokra is megtanították. Zenész a tanárairól és diáktársairól adott az állambiztonság számára értékes jelentéseket.

Az állami kapcsolatok elmélyítésében és a klerikális reakciónak minősített egyházi ellenzék visszaszorításában egyre nagyobb szerepet kaptak az egyházi vezetők. Az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője 1977 februárjában a hivatal szakmai értekezletén kijelentette, hogy az egyházak politikai elkötelezettsége "elérkezett ahhoz a szinthez, amely szint a szocializmus érdekében elegendő". A nyolcvanas évekre kiforrott az a nézet, hogy aki az egyházi vezetőket támadja, az magát a szocialista rendszert támadja. Az egyházak bizonyos mozgási szabadságot élvezhettek, amelynek a szocializmus érdeke szabott határt. A viszonylagos mozgástérért cserébe az egyházak vezetői - eltekintve néhány kisebb, szakadárnak bélyegzett közösség képviselőitől - többnyire kiszolgálták a hatalmat.

Teljességre törekvés

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1985-ben, hazánk felszabadulásának negyvenedik évfordulója alkalmából körlevelet adott ki. A körlevél kinyilvánította, hogy "1945. április 4-e visszafordíthatatlan történelmi valósággá lett, amellyel hazánk a társadalmi haladás útjára lépett", és az "elért eredmények bőséges jó gyümölcseit mindnyájan tapasztaljuk: a közéletben, a gazdasági életben, az iparosításban, az egészségügy területén, a közművelődésben, a szociális ellátottság területén, a béke védelmében".

Az egyik református püspök ezt írta 1987-ben az Állami Egyházügyi Hivatal vezetőjének: "Kedves Elnök Úr! Az Országgyűlés decemberi ülésszakán napirendre kerülő beszámolója tervezetét megkaptam. Megtisztelő felkérésének igyekeztem eleget tenni. Az iratot többször figyelmesen átolvastam és átgondoltam. Úgy gondolom, hogy a beszámoló mind a történeti kibontakozás, mind a jelen elemzése, mind az ellentmondások feltárása szempontjából helyesen, őszintén és az élet valóságának megfelelően írja le az állam és az egyház viszonyát és az Állami Egyházügyi Hivatal munkáját hazánkban. A beszámoló teljességre törekvő és ezt el is éri." A püspök levelét olvasva érthetőbbé válik, hogy 1995-ben megjelent könyvében miért tette fel a kérdést Bogárdi Szabó István: "Tudunk-e szembesülni azzal a ténnyel, hogy a Magyarországi Református Egyház mindenekelőtt és mindenekfölött ideológiailag működött együtt a totalitárius állammal, még annak legutolsó időszakában is?!"

Összefonódások

Köbel Szilvia a valósághű értékelés kedvéért hozzáteszi, hogy 1945 és 1989 között keletkeztek demokratikusnak mondható jogszabályok is. Az állam és az egyházak közjogi szétválasztása, a felekezetek egyenjogúsítása, a vallásra utaló adatok mellőzése a hivatalos iratokon, a kötelező iskolai vallásoktatás megszüntetése vagy például a hittudományi karok leválasztása az állami egyetemekről: ezek mind olyan intézkedések, amelyeknek - függetlenül attól, hogy mely történelmi korszakban és milyen politikai megfontolásból születtek - helyük van egy demokratikus berendezkedésű társadalomban is.

A mentő körülmények ellenére nyilvánvaló, hogy az összkép kedvezőtlen. A szocializmus idején közjogi értelemben megtörtént az állam és az egyházak szétválasztása, a valóságban viszont lépésről lépésre kialakult a hatalom és az egyházak összefonódása. Annak eldöntése, hogy ez a helyzet mennyiben változott meg a rendszerváltás után, Köbel Szilvia szerint már nem a múlt feltárásával foglalkozó kutatások feladata.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.