Volt

Beképzelt riport egy fesztiválról

Lobenwein Norbert az arc neve, de önök hívhatják nyugodtan Lövenbraunak, ahogy én - könnyebb lesz megjegyezni. Ez a Lövenbrau szokott Volt fesztivált rendezni Sopronban. Következésképpen Lövenbrau nem egészen normális, mert ahelyett, hogy a határvidéki divatszakmák valamelyikét gyakorolná, volna határor, kábítószer- és/vagy embercsempész, esetleg a három kombinációja, inkább a város bonyolultabb lelkű fiatalságát próbálja szórakoztatni mindenféle rendezvényekkel.

Az idén ötödszörre rugaszkodott neki a Volt fesztiválnak, és a Caterpillar cipo- és buldózermárka reklámozásából szerzett szponzorforintokkal kikavarta magát nullára, ami nem kis eredmény ilyen bulinál.

A már évek óta halott Volt magazinról elnevezett fesztivál idén hét mozifilmet, két színházi darabot, egy fotókiállítást (Lukács Dávidét) és két napra való könnyűzenei koncertet foglalt magában - kábé elegendő indok, hogy az ember megtámadja március 29-30-31-én az ezer fogorvos városát, és egyben megmeneküljön az otthona környékén pusztító arany tojást tojó nyuszitól.

Egyébként nem túl logikus beruháznia három rongyot vonatjegyre (oda-vissza), meg még egy jó tucat ezrest kajára-piára, amikor ugyanazokat a zenekarokat bírja látni, amelyeket a fővárosban szokott hetente, havonta, kéthavonta. De mégis: fesztivál, kétszázhatvan kilométer, tájakvárosokemberek...

Quimbyre ért oda szombaton fél hét körül. A sportcentrum - ez az impozáns aréna, ahol modern gladiátorok csapnak össze hétről hétre, hacsak nem éppen a tömegsport szolgálatában áll a korszerű, sokféle lakossági igényt kielégítő intézmény - már majdnem tele volt, sokan még üldögéltek, a fejükön tangózott-keringőzött, tekergett az aktív kisebbség.

K. Tibor rockzenész érdes hangja töltötte be a termet, majd másfél óra múlva K. Tibor már versenyben volt a Közép-Európa legrészegebb rockzenésze címért, amelyet egyébként két-három éve ő maga birtokol, és minden héten becsülettel meg is véd.

Az ilyen elutazós fesztiválokon szereti mindenki hulla részegre inni magát. (A magyarság tengerérzése.) Itten hétre a közönség jelentős hányada elérte azt a véralkoholszintet, amely már nemcsak kocsival, de gyalogosan is életveszélyes. Nem beszélve a kísérőjelenségekről: boákkal fogócskázó rókák, nagy színes sóhaj a terem.

Az első nap közönsége különben is túl rockos volt emberünknek, aki már lazább, táncosabb bulikra van beállítva. Tökös, hányós, bőrös rockkoncerteknek nincsen divatja. Szombaton pedig összejött jópár fazon a hagyományőrző fajtából, elsősorban Tankcsapdára, másodsorban a hazai pályán fellépő Moby Dickre. (Hogy mennyire hazai pálya, persze: éjjel kettőkor tízperces kutatással sem bírt egyetlen darab sopronit sem találni emberünk.)

Jó izzadt őrjöngés bent a Dickre, a terem harmada indult rá, bár a nyugat-magyar metálzene zászlósbálnája régen nincsen csúcsformában, maga alatt van éppen az egész műfaj.

A Tankcsapda is erőtlenke volt, akkor pedig vége van neki, mert pont az - az erő, a lendület - volna a lényege. Részben rákenhető a dolog az erősítésre. Sokol.

Az utolsóként következett Kispál és a Borz a legjobb hagyományos felállású magyar rockzenekar ebben az adott időpillanatban. Siker, persze, de mégsem igazi nagy buli. A zenészek szerint a közönség fáradt. A közönség nem volt kérdezve. Kispál panaszkodik utána: Bazeg egy hete nem voltam otthon megint, legalább gatyát kéne cserélni. Most Pestről jönnek, ő éjjel négykor indul haza Pécsre, holnap reggel megy a Brautigamhoz, aztán át Szekszárdra, bt.-t kell átalakítani. Közben cigzik, mindig cigizik, évek óta nem vett magához füstmentes levegőt.

A stage-ben (a színpad mögött) még levesz egy-két szakmai titkot éber emberünk. Az ezerzenekaros Dióssy D. Ákostól (billentyűs hangszerek) megtudható, hogy az új Kispál-lemez Emese című számában a Frakk, a macskák réme című rajzfilm zenéjének hangzását akarta előállítani.

Levezetésnek a helyi, és némi öniróniával Frissnek elnevezett együttes vezetett elő világslágereket paradicsomos étolajban.

Vasárnapra jobb volt a kínálat. Sok vidám, jópofa zenekar. A közönség viszont feleződött. Vagy inkább harmadolódott. Az alkoholfogyasztás pedig hatodolódott. Az újabb szubkultúra nem annyira szeszes.

Délután hatig talán kétszáz ember tévedt be. A Warpigs Faith No More-os dallamairól sajnos lemaradt az ember.

A lemezbemutató Publo Hunny amennyire lehet megmozdította a terem túlsó végében összebandázott arcokat, a VHK-n már kifejezetten sokan mozogtak, Korai Örömön dettó, az Anima hajnalban nyugis és elég jó volt, utána pedig dj. Palotai, ez csöndes, negyvenes figura pakolt olyan zenét, hogy az arcnak le kellett szakadni. Nagyon intelligens lámpák, kaleidoszkóp, dob és basszus.

Közben a Korai Öröm öltözőjében be lehetett gyűjteni egy világbajnok beszólást (összelegózom a gúlát), a büfében pedig T. Keleti dobművész dörzsölgette órákon át a tonikját, hátha kijön belőle a gin, minek következtézben annyira berúgott, hogy belekötött saját magába és lefejelte magát.

Ennyivel zártunk. Lövenbrau nullán, ami már tiszta nyereség, mert mégis volt fesztivál, mégis kétezer gyerek, minimum, mégis történt valami, a fogtömésen, ember- és kábítószercsempészeten kívül.

Uj Péter

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.