Az eldugott Komárom-Esztergom megyei kis település, Kesztölc nevének hallatán bizonyára sokaknak leginkább a tapéta jut eszébe. Otthonaink díszbe öltöztetője, mely a hetvenes, nyolcvanas években a megcsodált és irigyelt nyugati lakáskultúra szín- és mintavilágát varázsolta a tízezerszám épülő panellakásokba. Magyar termékként, megfizethető árral.

- Igazából egy termelőszövetkezet melléküzemága robbant be a hetvenes évek elején a tapétapiacra - idézi az indulás esztendeit Kelenföldi László, aki szinte a kezdetektől dolgozik a tapétaüzemben. - Az egykori kesztölci Jószerencsét Tsz ugyanis a gyenge földek jövedelemszegénységét pótolva juttatta a hazai vásárlókat az egyre változatosabbá váló papírtapétához.

A felhagyott állattartó telepen, nem is Kesztölcön, hanem már Leányvár határában az NDK-ból importált gépeken néhány év elteltével már 4-5 millió négyzetméternyi tapétát állítottak elő, csaknem százan. Szinte egyetlen magyar gyártóként a nyolcvanas évek közepére piacvezetővé váltak, olyannyira, hogy már a nyugati minőségű és technológiájú tapéták gyártásával is megpróbálkoztak. 1988-ban habtapéták gyártására alkalmas gépsort vásároltak devizáért, ami azonban oly mértékben megterhelte a vállalkozást, hogy az már a továbbiakban gazdaságosan nem volt működtethető. A kesztölci tapétagyárat így a kilencvenes évtized elején privatizálták, s már mint Keszta Dunawall próbált a piacon megkapaszkodni.

- Nem sok sikerrel - jegyezte meg a termelés irányításában mindvégig vezető szerepet játszó Kelenföldi László -, hiszen 1996-ban a győri Graboplast tulajdonába került a vállalkozás. Kezdetben a váltás sikerrel biztatott, ám az időközben kirobbant orosz piaci válság - a kapacitás nagy részét az ottani megrendelésekre alapozták - megrendítette a tapétagyártást is. Ezért a tulajdonos a piac beszűkülése s az importkínálat jelentős bővülése miatt 2000 végén kénytelen volt bezárni leányvári telephelyét: leállította a papírtapéta gyártását, a habtapéta gyártósort pedig áttelepítette Győrbe. A szomszédságában levő két nyomdai vállalkozás, a D-Print és a W-Printer vezetői viszont úgy vélték, mégiscsak szükség van a nagy múltú kesztölci tapétára, s 2001 májusában újraindították a termelést.

- Mindent elölről kellett kezdenünk: gépeket vásárolni, az emberek egy részét visszahívni és a piacot újból megdolgozni - sorolja a "feltámasztás" irányítója, Kelenföldi László, immáron mint az Új Dunawall Tapétagyártó Kft., az új nevű vállalkozás ügyvezetője. - A sikerben a tulajdonosok s a kezdetben itt munkát vállaló öt ember egyaránt bízott.

Mégpedig joggal, amit igazol, hogy míg tavaly mintegy 50 ezer tekercsnyi tapétát gyártottak, idén már 300 ezret. Termékeik egy részét a szomszédos kelet-európai országokba exportálják, ami biztosítja a vállalkozás gazdaságosságát.

- Mindemellett most is elsősorban a belföldet tekintjük meghatározó piacunknak. Az előrendeléseknek megfelelően jövőre már 350 ezer tekercsnyi, azaz kétmillió négyzetméternyi tapétát állítunk elő, amivel a piaci részesedésünk várhatóan meghaladja majd a 30 százalékot. Ebben persze nem kis részük van a velünk kapcsolatban álló nagykereskedelmi cégeknek s az újra megnyílt mintaboltunknak, amelyből most még csak egy van, de számukat mindenképpen növelni szeretnénk.

A jelentős mennyiségi növekedés mellett - a foglalkoztatottak létszáma is megduplázódott - az újraéledt tapétagyár nagy figyelmet fordít az egyedi igények kielégítésére. A budapesti Uránia filmszínházat például teljes egészében kesztölci termékkel tapétázták ki, méghozzá az eredetinek megfelelő színű és mintázatú tapétával.