Kis szerencsével azonban mindez megváltozhat. Szabadbattyán mellett kilencedik éve folyik egy hatalmas, IV. századi római palota feltárása. Nádorfi Gabriella vezető régész úgy véli: a több mint tizenháromezer négyzetméter alapterületű épületcsoportnak vannak olyan részei, amelyeknél már most meg lehetne kezdeni a rekonstrukciót. Az ezerhatszáz évvel ezelőtt romba döntött épület feltámasztása, hiteles "újraépítése" tulajdonképpen csak pénzkérdés. Itt jön a meglepő fordulat: nem teljesen reménytelen ugyanis, hogy kerül pénz a palota rekonstrukciójára, eredeti tömegének helyreállítására. Nemrégiben, amikor Görgey Gábor kulturális miniszter meglátogatta az ásatás helyszínét, legalábbis tett erre utalást.

A sors iróniája, hogy a Sárvíz partján lévő terület elsősorban nem azért került a figyelem középpontjába, mert Pannónia provincia végnapjaiban a Kárpát-medence legnagyobb, feltehetően a közéletben is fontos szerepet játszó palotája állt itt. A fokozott érdeklődés elsősorban annak köszönhető, hogy a szakemberek szerint "semmi sem cáfolja", hogy valaha éppen ebben a palotában rejtették el a Seuso-kincsek néven ismert ezüst edénykészletet. Stimmel a tálak, vödrök és szelencék kora, az üstöt, amelyben a műkincspiacon feltűntek, éppolyan módon készítették, ahogy errefelé volt szokás. Az edények anyaga megegyezik a száz évvel korábban Polgárdiban talált tripuséval - az ilyen háromlábú tartókat egyébként is a sokdarabos étkészletekhez volt szokás használni. Az egyik tálon szerepel a Pelso felirat, amely a Balatonra utal, és az aprócska anyagmaradványok is megegyeznek a Sárvíz körüli föld összetételével.

Könnyen meglehet tehát, hogy Seuso rendkívül értékes nászajándékára negyedszázaddal ezelőtt valóban itt bukkantak rá szerencsés kezű kincsvadászok. Különösen, hogy a régészek találtak is egy olyan alkalmas mélyedést, amelyben akár másfél évezreden át rejtőzhettek a tárgyak. Az ásatás tétje ezért szokatlanul nagy: ha előkerül bármi, ami közvetlenül bizonyítja, hogy a Seuso-kincsek innen jutottak Sümegh Józsefhez, majd rejtélyes úton külföldre, hogy végül Lord Northamptonnál kössenek ki, hazánk vélhetően ismét magáénak tudhatja a páratlan tárgyegyüttest.

Akár így lesz, akár úgy, legalább az is remélhető, hogy a Seuso-kincs örve alatt Magyarország egy egyedülálló műemlékkel gazdagodik. Egy olyan római kori palotával, amelynek teteje, udvara, szobái, ajtajai és ablakai lesznek, nem beszélve a csodálatos falfestésekről, amelyek az utóbbi évek ásatásai során sok száz négyzetméternyi felületen kerültek elő a föld alól. Ezeket a restaurátorok ifjabb Bóna István vezetésével, bravúros módszerrel konzerválják.

Aki ma vetődik a szabadbattyáni ásatási területre, persze mindebből keveset láthat. A feltárt épületmaradványok nagy részét - a további pusztulás megakadályozása érdekében - visszatemették, így csak a buckák mutatják, hogy amerre a szem ellát, mindenütt falmaradványokat és freskótöredékeket rejt a föld. 1994-ben egy légi felvétel tanulmányozása döbbentette rá a régészeket, hogy hatalmas épületre bukkantak. 1998 után a szabadbattyáni önkormányzat kisajátította a területet, a kulturális tárca pedig a korábbinál jóval nagyobb összeggel kezdte finanszírozni a feltárást. Azóta világossá vált: a korábban sejtett villa helyett egy valódi palota rejlik a Sárvíz partján. Jelentős személyiségnek kellett lennie annak, aki télen is lakható, fűtött termeket, sok ember befogadására alkalmas, dúsan díszített helyiségeket mondhatott magáénak.

Minden bizonnyal barbár támadás és az azt követő gyújtogatás döntötte romba az épületegyüttest. A tulajdonos tudhatta, mi készül, mert szinte teljesen kiüríttette a helyiségeket. Erre utal, hogy a régészek alig találtak tárgyakat az omladék alatt. Előkerültek viszont katonák tetemei: őket talán visszaparancsolta valaki az égő épületbe, de nem jutottak ki időben, rájuk rogyott a tető. A maradványok azt mutatják, hogy előbb a mennyezet omlott le, aztán ledőltek a falak. A palotát sosem építették újjá - maradványait hosszú időn át kőbányának használták a környékbeliek, később a föld alá került. A köves talajba bele-beletört az ekevas.

Nádorfi Gabriella szavai nyomán azonban elképzelhetővé válik, hogyan festett fénykorában a pompás palota. Az épületrészek óriási, úgynevezett peristyliumos udvart fogtak körül; a járószintje a szántás miatt már nincs meg, habár megmaradtak például egy kicsi kápolna romjai. Ennek ellenére rekonstruálható lenne: az analógiák alapján tudni lehet, hogy a IV. századi udvarokat szépen parkosították, kőpadokkal, lugasokkal tették kellemesebbé. Már vizsgálják azokat a magokat is, amelyekből remélhetőleg kiderül, milyen növények voltak itt ezerhatszáz évvel ezelőtt.

Az udvart félig nyitott, oszlopos folyosó fogta körbe, amelyről a különféle helyiségekbe lehetett bejutni. Az elmúlt években az északi oldalon megtalálták az emeletes fogadótereket, egy nagy csarnokot és kisebb termeket. A keleti oldalon alighanem lakóhelyiségek voltak, a nyugatin - ahol különösen sok falfestmény került elő - vélhetően kisebb szobák sorakoztak. Az idei évadban a déli oldalon ásattak a régészek: a jelek szerint itt volt a főbejárat.

Bár a laikus számára szinte érthetetlen, hogyan lehet a kusza kőomlásokból az épületrészek eredeti formájára következtetni, a régészek pontosan tudják, mi micsoda. A feltárás egyik nagy eredménye, hogy nemcsak az ablakok és ajtók helyét tudják beazonosítani a padlón talált törmelék elhelyezkedéséből, hanem a megmaradt keretdarabok, zsanérok, sőt üvegszilánkok alapján a nyílászárókat is rekonstruálni lehet. (Pannónia területén eddig mindössze egy ablakot tudott újraalkotni Kuzsinszky Bálint, Aquincumban.)

Még ennél is megoldhatatlanabb feladatnak látszik a vakolattal együtt földre zuhant, sok száz éve betemetett freskótöredékek megóvása és rekonstruálása. Különösen, hogy - mint ifjabb Bóna István mondja - annak idején különösen mállékony, szinte csak pelyvából és mészből álló vakolatra festették őket. A restaurátorok azonban máris nagyméretű darabokat vittek föl egy különleges habfelületre, megakadályozva, hogy elporladjanak, esetleg az élénk színű minta eltűnjön róluk. A csupasz római falakon edzett szem szinte be sem tud telni a barna, sárga, vörös és zöld geometrikus mintákkal. (Ráadásul az idei ásatások egy feliratos faltöredéket is felszínre hoztak, ami újabb reményt ad, hogy talán fény derül a hajdani tulajdonos kilétére.)

Bár az épületcsoport egynegyedét még nem tárták föl a régészek, semmi akadálya nem lenne annak, hogy a megvizsgált részeken megkezdődjék a rekonstrukció. Sem tudományos bizonytalanság, sem információhiány nem áll a palota felélesztésének útjába. Csak a pénzen múlik minden. Ha abból lesz elég, néhány éven belül páratlan élményben lehet részük a Székesfehérvár környékére látogatóknak. Egy római palota udvarán sétálhatnak; hűsölhetnek az oszlopos folyosón, majd beléphetnek a hajdani lakók szobáiba. Láthatják, milyen környezetben élt a római birodalom egyik befolyásos, nagy hatalmú polgára. Aki ráadásul tán épp itt rejtette el a támadó barbárok elől a nászajándékul kapott, finom ezüst étkészletet.