Elhunyt Kalmár György

Életének 76. évében elhunyt Kalmár György újságíró, a Népszabadság volt főmunkatársa.

Végzettsége szerint közgazdász, foglalkozása szerint újságíró volt. Vérbeli újságíró, olyan képzettséggel és tapasztalattal, ami keveseknek adatik meg ebben a szakmában. Adatik meg annak, aki hihetetlen kitartással, kíváncsisággal, mély alázattal közelít a szakmához, a hivatáshoz, amelynek elkötelezte magát: tudósítani a világról az olvasónak, a képernyő elé ülőnek.

1948-ban a rádiónál kezdte, 1957-től 1976-ig a Népszabadság főmunkatársa, külpolitikai újságíró mindenekelőtt, a fejlődő világ, Afrika, India szakértője. Riportok százait, könyvek tucatját írta e világról. Aztán szerkesztette a Népszabadság hétvégi mellékletét, majd volt az Új Tükör főszerkesztő-helyettese. 1976 és 1992 között műfajt váltott: a televízió főmunkatársaként járta a világot, a Panorámát, A Hetet tudósította. 1992-től szabadfoglalkozású újságíróként tartotta nyilván a szakma: a Népszabadságnak, a Népszavának írt, a tévé Világkép és Helló Világ című műsorainak forgatott. Utolsó éveiben voltaképp visszatért eredeti foglalkozásához: az íráshoz. És a külpolitikusról kiderült, hogy legalább olyan ragyogó belpolitikai riportokat tesz le az asztalra. Bizonyította, hogy nincs többféle újságíró, csak egyféle: aki megírja, amit lát, akárhol lássa is meg "a témát" a világban. És ő nagyon tudott látni, és nagyon tudott írni.

Halálával fájdalmas veszteség érte a magyar sajtót.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.