Körúti sétánkat azért szakítjuk meg egy kicsit, hogy leszaladjunk a piros hetessel a Ferenciek terére, születésnapot köszönteni. 115 éves a Centrál.

Mi minden történt ennyi idő alatt? Az 1887-es megnyitás után két gazdaváltás: 1900-ban, majd 1905-ben, amikor Mészáros Győző bankfőtisztviselői állását odahagyva átveszi apósától a kávéház vezetését. (Végül jószerivel az egész szakmát ő irányítja: megszervezi az önálló tanoncképzést, a pincérek munkaközvetítőjét, elnöke lesz a Budapesti Kávésok Szövetségének, majd 1927-től haláláig, 1942-ig az országos ipartestületnek is.) A művelt, halk szavú, de annál keményebb kezű kávés üzletében hatalmas nemzetközi lapválaszték, remek pincérgárda, de főként csönd és nyugalom volt. Nem tűrte meg a belvárosi éjszaka kétes figuráit, tettre kész nőcskéit, sem a kósza duhajokat, akárkik voltak is: megtörtént, hogy egyszerűen elemelte a márványasztalt Nyitra vármegye főjegyzője elől, amikor az részegen randalírozni merészelt volna a szellem e csöndes fellegvárában: - Ön pedig itt nem lesz kiszolgálva!

A kávéház irodalmár vendégeit mindenki ismeri, de azért pillantsunk végig a névsor legjaván. 1890-től itt működik Kiss József legendás Kerek Asztala, amely körül az első modern magyar irodalmi folyóirat, A Hét munkatársai gyülekeznek, Mikszáthtól Herczeg Ferencig, Szomory Dezsőtől Heltai Jenőig, Krúdytól Molnár Ferencig. Kazalnyi külföldi újságot maga elé halmozva itt ül azután egy papos szigorral öltöző, villogó szemű fiatal férfi, Osvát Ernő, az 1907-ben megalakuló Nyugat szerkesztője, s vele mindenki, akinek köze van ehhez a csodához: Babits, Kosztolányi, Karinthy, Tóth Árpád és a többiek. (A Nyugat később átköltözik a New Yorkba, de 1920-tól ismét visszatér.) A harmincas években megjelennek a "zajos népiek" is: Erdei Ferenc, Kodolányi, Féja Géza. Itt ül végezetül a második világháború után a Magyarok és az Újhold szerkesztőgárdája, Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes, Ottlik Géza, Lengyel Balázs, Szabó Magda.

Sokkal ritkábban emlegetjük a tudósasztalt, pedig ilyenből nagyon kevés volt a városban. Csupán a Múzeum, a Gresham, a Rákóczi út és a Szentkirályi utca sarkán állt Balaton, Budán pedig a Műegyetem kávéház büszkélkedhetett akadémikusok, muzeológusok, természettudósok, mérnök-professzorok asztaltársaságaival. A Centrál elsősorban a bölcsészek tanyája. A harmincas évektől itt gyülekezik a Társadalomtudomány című folyóirat szociológusgárdája, frissen megjelent vagy születőben lévő könyvek, cikkek, újonnan fölfedezett nyelvemlékek fölött vitázik a történész Hóman Bálint, Szekfü Gyula és Trócsányi Zoltán, az irodalmár Horváth János, Eckhardt Sándor, a nyelvész Bárczi Géza és Gombocz Zoltán, s a könyvtárba vagy az akadémiai ülésekre felránduló Zolnai Béla: József Attila és Radnóti professzora a szegedi francia tanszéken. A kiváló művészettörténész, Gerevich Tibor Mészáros Győzővel tarokkozik, mégpedig a galérián, hogy a kávés fél szemét azért a placcon tarthassa. (Gerevich, a tudósasztal megalapítója verhetetlen biliárdjátékos is, de a tudományos vitákban nemkülönben "gulyássá aprítja" ellenfeleit.) Aztán, nehogy túl egysíkú legyen a társalgás, átül a bölcsészekhez a szerves kémia világhírű professzora, Zemplén Géza, barátjával, az ásványtantudós Mauritz Bélával...

1942-től már Mészáros Győző leányai irányítják a kávéházat: modern szelek fújnak, színesek a bútorhuzatok, pálmák bókolnak, a bárpultnál shaker zizeg... Az alagsori teremben a háború után a Pódium Kabaré "három B"-je, Babay József író, Buday Dénes zeneszerző és Balassa János színész mulattatja a közönséget, melynek soraiban együtt ül Heltai Jenő, Tersánszky, Berda József, Karády Katalin, s akinek az emlékezete megőrizte számunkra ezeket az estéket: a fiatal Zsolnai Hédi.

1949-től pár évig a Paprikaközpont Nemzeti Vállalat veszi birtokba a helyiségeket, az ötvenes években pedig az - akkor - elvetélt pesti metróépítkezés keszonosai kanalazzák a pörköltet. (Hétvégeken az első Metró zenekar szórakoztatja őket, Varga István, alias Findzsa vezetésével.) Aztán eljön az Eötvös-klub időszaka, amikor az egyetemista Ráday Mihály és társai próbálják föltámasztani a múltat, s menteni, ami még menthető - mert az Ady szövegezte Zuboly-emléktábla például elveszett. Kilencvenes évek: lila-rózsaszín-krómacél játékterem, bakancsos, kopasz kamaszok kisterpeszben a vijjogó gyilkológépek előtt, mint egy kommandóscsapat edzőtáborában. Művészet és tudomány kávéillatú hajlékának szellemét ennél jobban már nem lehetett megalázni. Ennek vetett véget Somody Imre, amikor megvette az épületet, s a Gereben Gábor-Pataky Dóra építészházaspár, amikor a semmiből újraálmodta a kávéházat.

Most? Meleg emberi zsongás, jogászok, üzletemberek, belvárosi nénik. Csemer Géza regényt ír, kéken vibrál előtte a képernyő a márványasztalon. Feri úr szaporázza hosszú kötényében, tálcáján két sör, saláta, flódni. A galérián diszkréten cuppan egy borosdugó a sommelier kezében. Huszonegyedik század, Budapest, Centrál. Nem olyan, mint volt? Nem baj. Baj az, hogy a többit nem sikerült még visszahódítani. Talán mire a kétszázharmincadik születésnapot ünnepeljük.

Isten éltesse addig is.