A Váci utcától Kiskunfélegyházáig

Kétszáz éves lett az idén Pest egyik legöregebb gyára, a Röck. A legendás üzem Budafoki úti épületeiben ma már nem termelnek, tulajdonosa azonban továbbra is őrzi a történelmi nevet; szeptemberben konferenciával és kiállítással emlékezik meg a jubileumról. A gyár szitakészítő műhelyként indult, jogutódja ma Európa egyik meghatározó energetikai berendezéseket előállító vállalata. A cég története tipikus pesti sztori.

z 1775-ben született, Kőszegen szita- és rostakészítő segédlevelet szerzett Röck István 1802-ben érkezett Pestre. Letette a kötelező polgáresküt, majd ugyanabban az évben, a Váci utcában megnyitotta majdani legendás gyára szerény elődjét, egy szita- és kaszakészítő műhelyt. Hamarosan megnősült: pozsonyi polgári családból származó feleségének hozományából megnagyobbította műhelyét, és segédeket vett fel. Az üzlet elindult, Röck másfél évtized múlva házat vett a Szervita téren, ahol tovább bővítette műhelyét és növelte termelését; készítményei Szerbiába, Romániába és Törökországba is eljutottak.

A mesterséget a negyedik fiú, István János folytatta, aki külföldi tanulóéveit lezárva 1841-ben vette át a vállalkozást visszavonuló apjától. A cég forgalmát még jobban fellendítette, és tovább terjeszkedett: a (mai) Petőfi Sándor utcában is kibérelt egy helyiséget, raktárnak és boltnak. 1842-ben társult a jó hírű lakatosmesterrel, Vidats Istvánnal, és közös műhelyt nyitottak a Wenckheim-palota, azaz a mai Szabó Ervin könyvtár helyén, ahol boronák és kisebb malomfelszerelések gyártásába fogtak. A szabadságharc után Vidatsot (aki fiával honvédként Világosig követte Görgeyt) előbb halára ítélték, utóbb bebörtönözték, ezért a műhely egy időre bezárt. Röck csak 1851-ben indította újra. 1853-ban a kiszabadult Vidatscsal a Nyúl utca 9. szám alá költöztek, ahol ismét vállalkozásba fogtak.

Vidats hamarosan önállósított magát, a céget Röck vitte tovább. Ez már komoly üzem volt, annyira, hogy a tér hamarosan szűk lett a harminchat munkást foglalkoztató vállalkozónak. Röck ezért 1870-ben háromezer négyzetméteres telket vásárolt a Soroksári utca 24. alatt, ahol csaknem ezerkilencszáz négyzetméteren asztalos- lakatos-, kovács- és esztergályosműhelyt építtetett, kazánházzal. Ugyanazon évben gyáralapítási kérelemmel fordult Pest város tanácsához, amely megadta az engedélyt. Ez az üzem volt az első Röck-gyár: "Röck István Gépgyára és Köleskása Malma", amelyben csaknem ötven munkás dolgozott. Az üzemben elkészült az első hazai könyvnyomó-gép, majd Röck gőzgépek és rendkívül modern gőzgépek készítésébe kezdett. Volt olyan év, hogy az utóbbiakból kétszázat is eladtak. 1859-ben a gyár elnyerte első kitüntetését a törökszentmiklósi mezőgazdasági kiállításon.

A cég 1874-ben hajógépek és -kazánok gyártásával próbálkozott, sikerrel, miközben szépszámú gőzszivattyút készített: a századik darabot 1877-ben állították munkába. István János 1881-ben megvette a gyárral szomszédos - akkori Olaj utcai - 846 négyzetméteres telket, miután az abban az időben hozott törvény értelmében tekintélyes adókedvezményt kapott, a két másik nagy budapesti mágnáshoz, Lánghoz és Ganzhoz hasonlóan. Röck István János 1882-ben hunyt el.

A végrendelet szerint a gyárat a Zürichben gépész-, illetve hídépítőmérnöki diplomát szerzett két fiú, István és Gyula vezethette tovább. Gyártmányaik műszaki színvonala egyre nőtt, szabadalmaik hamarosan keresettek lettek; 1898-ra elkészítették ötszázadik gőzkazánjukat, miközben korszerű gőzszivattyúkat szállítottak, egyebek mellett a fővárosi, az ózdi és a temesvári vízműveknek. Ezek később Hollandiában és Angliában is felbukkantak.

1898-ban újabb üzembővítés vált szükségessé, mert ekkor már ötszázan dolgoztak a gyárban. A Soroksári úton erre nem volt mód, ezért a 8400 négyzetméteres telket eladták, és tízszer akkora területet vásároltak Kelenföldön, a Budafoki úton. Az új üzem 1899-ben kazánkovácsműhelyként kezdte működését, a költözködés befejeztével, 1901-től gőzgépeket, gőzkazánokat, szivatytyúkat, gázgenerátorokat, hűtő- és jéggyári berendezéseket, téglagyári, olajgyári és malomberendezéseket készítettek. 1902-ben Pozsonyban aranyérmet nyertek, egy év múlva, a Kolozsvári Ipari Kiállításon pedig megkapták az egyetlenként kiadott állami kitüntetést. Ugyanazon esztendőben - a gyár századik jubileumán - Gyula és István "Kelenföldi" előnévvel nemességet kapott. 1904-ben bekapcsolódtak a Csonka János által tervezett postai személy- és csomagszállító kocsik gyártásába, 1908-tól a brémai Lloyd Automobilgyár licence alapján kezdtek autókat készíteni. Összesen 58 járművet építettek.

A gyár 1909-ben a Magyar Országos Takarékpénztár ellenőrzése alá került, majd 1911-ben egyesült az Első Brünni Gépgyárral: az üzem ezzel végképp kicsúszott a Röck család kezéből. A cég bekapcsolódott az első világháborús haditermelésbe: gránáthüvelyeket munkált meg, szokásos teendői mellett. A termelés mindazonáltal egyre csökkent, majd a háború után ismét magára talált a cég, a húszas-harmincas években komoly eredményeket ért el a kalorikus gépek, a hűtőgépek és berendezések, valamint kompresszorok gyártásában; a vállalat 1926-ban részt vett a Budapesti Korcsolyázó Egylet hatszáz négyzetméteres városligeti Műjégpályájának elkészítésében.

1939-ben a Hitelbank befolyása alá került a gyár (ez az állapot az államosításig tartott). A háború idején főként csővezeték- és ammóniaszerelvényeket készített. 1947-ben nyilvánították nemzeti vállalattá, és egy év múlva államosították; 1950-ben felvette az Április 4. Gépgyár nevet. A következő években, nagy ráfordításokkal korszerűsítették, ebben az időben sokat termelt török, jugoszláv, szovjet, kínai és vietnami exportra: főként kazánokat és energetikai berendezéseket szállított a megrendelőknek. Itthon elsősorban az épülő erőművek használták termékeit. Az ötvenes évek végén és a hatvanas években főleg hűtőket készített, de kivette részét a budapesti metró építéséből is.

A vállalat vezetése 1968-ban a Szolnok melletti Örményesen új telepet vásárolt, ahol olajégők és termogenerátorok gyártásába kezdtek - tudtuk meg a jogutód cég vezérigazgatójától, Héjjas Jánostól. 1975-ben azonban ezt a helyet is kinőtték: egyesültek a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárral, áthurcolkodtak a Bács megyei városba, és felvették az Április 4. Gépipari Művek nevet. 1978-ban nagy szerepet vállaltak a paksi atomerőmű építéséből, miközben több erőművi blokkot építettek Törökországban. 1980-ban megint átkeresztelték: Energetikai Gépgyártó Vállalat lett, majd 1987-ben visszavásárolta a nevet az utolsó fellelhető Röcktől, a háború utáni évtizedekben segédmunkásként dolgozó egykori katonatiszttől, Gézától. 1992-ben Röck Energetic néven kft.-vé alakult, 1993-ban a vele régóta kapcsolatban álló Transelektro Vállalatcsoport része lett. 1995-ben összevonták a Ganz Kazángyárral: ettől kezdve neve Röck Kazán és Erőmű Berendezések Rt., és az angyalföldi Meder utcába, majd 1998-ban Kiskunfélegyházára költöztették. A Transelektro azonban továbbra is megtartotta a változatlanul jó karban lévő, százéves Budafoki úti épületegyüttest, amelyet (főként) kereskedelmi cégeknek ad bérbe. A Röck ma Európa egyik meghatározó energetikai vállalkozása: egyebek mellett az Egyesült Államokba, Nagy-Britanniába, Franciaországba és a Távol-Keletre szállít berendezéseket épülő és megújuló erőművekhez.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.