Erdőszélen rózsabokor
Bodán Margit, illetve Kalmár Pál dedikált fényképeit nyerték azok az olvasók, akik nemcsak helyesen válaszoltak a Magyar Muzsikaszó című havilap 1934 áprilisában feltett kérdéseire, de még a sorsoláson is szerencsével jártak. A májusi számban közöltek szerint 224-en adtak jó feleletet, közülük öten kapták meg a képeket. Mivel Fortuna kegyeltjei sorában Wagnerné R. Elza budapesti lakos volt az egyetlen nő, feltételezhetjük, hogy abban a hónapban Bodán Margit fotóira mutatkozott különös kereslet.
Ekkor már harmadik éve jelent meg a Magyar Muzsikaszó, amely a kávéházakkal és szerkesztőségekkel teli Nagykörút kellős közepén, a Dohány utca 68. alatt készült. Még hivatalos óráit is a muzsikusok időbeosztásához igazította: csütörtökönként este fél nyolc és fél kilenc között várták a kuncsaftokat. Ekkor, 1934 májusában a szerkesztők már diadalittasan jelentették: "lapunk tábora az utóbbi hónapokban hatalmasan megnőtt, igazolásául annak, hogy erre a népszerű zenei orgánumra szükség van és jeléül egyben annak, hogy amit 60 filléres lapunk kottákban nyújt, érdekes zenei hírekkel tarkítva, megérdemli a zenekedvelők támogatását".
Nos, a zenekedvelők ebben a hónapban a legkülönfélébb műfajokkal és stílusokkal ismerkedhettek meg a kottamellékletben. Volt ott csárdás, tangó és keringő, lezárásképpen pedig Nádor Jóska Elbúcsúzom tőled című dala, amely a szerkesztők értékelése szerint "egy mélységes, finom sóhajtás, Tomsay F. Piroska invenciót adó versével". Ízelítőül néhány sor: "Elbúcsúzom tőled, / pedig még egy csókot / otthagytam tenálad / Nem megyek el érte / te se gyere hozzám / többé sose várlak."
Na de félre bánat, nézzük a zenei élet híreit. Vas Henrik és Vig György - az előbbi zeneszerzőként, az utóbbi szövegíróként is serénykedett - igyekezett a szakmához és a nagyközönséghez is szólni. Elmondták, hogy Párizsban Liszt Ferencről, Hollywoodban pedig a Carmenből készültek filmet forgatni. Örömmel tudatták, hogy hatalmas sikert aratott Budapesten Lehár Giuditta című zenés vígjátéka, akárcsak Kálmán Imre Az Ördöglovasa. Felhívták a figyelmet Fülöp Kálmán frissen megjelent nótáskönyvére. Elárulták, hogy Sebő Miklósnak, "a rádió és a gramofon népszerű művészének" leánygyermeke született, s hogy klubot készültek alapítani a könnyű muzsikával foglalkozó szerzők és kiadók. Közöltek szakmai tárgyú humoreszkeket, hirdettek dalszövegíró-versenyt, mi több, még a rejtvényrovatot is pályázat útján állították össze. Így eshetett, hogy az egyik megfejtés történetesen épp Vas Henrik főszerkesztő lett.
Közben viszont kemény szavakkal ostorozták azt a mintegy kétezer, javarészt önjelölt hazai nóta- és dalszerzőt, akik első sikerültebb taktusuk vagy verssoruk után erőszakosan követelték a látványos sikert - például a Magyar Muzsikaszó kottamellékletében való megjelenést. Ami persze nem jelentette azt, hogy zeneműkiadásra - válaszbélyeg ellenében - ne adott volna készségesen költségvetést a kiadóhivatal, amely egyúttal szerzői hangversenyek rendezését is vállalta. Egyáltalán: a fenti dörgedelemtől eltekintve a lap meglehetősen nyájas hangnemben fordult olvasóihoz, és egy bizonyos M.-né érdeklődésére Erőss Béla és dr. Sándor Jenő címét is közölték. Az előbbi úrban többek között az Alagút csárdás és az Egy körúti palotába szerzőjét tisztelhetjük, az utóbbi pedig fölöttébb bús nóták - például a Vadvirágos erdőszélen rózsabokor - alkotója volt. Civilben meg, mint az a korabeli telefonkönyvből kiderül, belügyminiszteri osztálytanácsos.
