Várpalotai kastély tíz évre egy forintért

Tíz évre egy forintért - azaz évi tíz fillérért - bérli tíz éven át a Trianon Múzeum Alapítvány az állam Kincstári Vagyoni Igazgatóságától (KVI) a várpalotai Zichy-kastélyt. A bérleti szerződést napokkal a kormányváltás előtt, 2002. május 7-én írták alá: ugyanazon a napon, amikor az állami tulajdonú, műemlék épületet addig kezelő Honvédelmi Minisztérium átadta azt a KVI-nek. Az épületben a Kárpát-medence történelmét, kultúráját, természetrajzát bemutató kiállítást tervez nyitni az alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke Bayer Zsolt. A kiállítás egyik fő témája a trianoni békeszerződések következményeinek bemutatása lesz.

A várpalotai Zichy-kastély a város központjában, a főtér mellett álló katolikus templom mögött, az úgynevezett Kastély-dombon áll. Az épületet Ybl Miklós tervezte a Zichyeknek - az egy- emeletes, klasszicista kastély 1913-tól a honvédség birtokában van. Előbb városparancsnokságként, majd 1977-től tüzér-múzeumként szolgált, míg 1991-ben a katonák ki nem ürítették.

Azóta is katonák őrzik a házat, amelyet 1994-ben még valamennyire fel is újítottak: kívül-belül új vakolatot kapott a kastély. Az épület ennek ellenére elég rossz állapotban van. Az első ránézésre is biztos, hogy bármilyen hasznosításhoz először is új tetőt kell az épületre húzni, és nem ártana korszerű fűtésről is gondoskodni.

E házzal kapcsolatban - amely a főtéren büszkélkedő, bár szintén meglehetősen romos Thury-vár után a város második legfontosabb műemléke - sokáig a katonák, azaz a Honvédelmi Minisztérium (HM) dédelgettek szép álmokat. Elképzelésük szerint a város mellett fekvő, Közép-Európa legnagyobb katonai lőterének számító Központi Gyakorló- és Lőtér parancsnokságának hivatalait helyezték volna el benne, néhány szállodai szoba mellett. Ez utóbbiakban a lőteret kibérlő NATO-hadseregek tisztjeit szállásolták volna el.

Ezek a tervek május 7-től már csak elképzelések, vágyálmok. Azon a napon ugyanis a HM átadta a kastélyt a tulajdonos államot képviselő KVI-nek, amely azonmód ki is jelölte az épület új bérlőjét a Trianon Múzeum Alapítványt.

Az alapítványt tavaly novemberben hozta létre néhány magánszemély. A bíróság közhasznú alapítványként jegyezte be. A kuratórium elnöke a fideszes Bayer Zsolt, tagjai többek között Cseh Tamás, a népszerű dalénekes, valamint egy várpalotai fiatalember, Szabó Pál Csaba.

A várpalotai Zichy-kastélyt a város önkormányzata is szerette volna megszerezni - ám hosszas tárgyalások után is elutasította szándékukat a katonaság.

A Trianon Múzeum Alapítvány azonban gond nélkül hozzájutott a kastélyhoz. Egyes hírek szerint az épület átadásáról még a honvédség vezérkarával sem egyeztettek az érintettek.

Szabó Pál Csaba, az alapítvány kuratóriumának várpalotai tagja (egyébként a Szegedi Tudományegyetem történész-adjunktusa) ugyanakkor azt mondja: korántsem ment minden olyan gyorsan, és főként egyeztetések nélkül, ahogyan azt most egyesek beállítják.

- Másfél éve kezdődtek az első tárgyalások a HM-mel és a vezérkarral. Én magam is többször beszéltem a vezérkari főnök úrral erről a kérdésről - állítja Szabó Pál Csaba, az ötletgazda. - Akkor azt hittem, hogy három hónap múlva aláírhatjuk a bérleti szerződést. Sajnos, mire minden részletet tisztáztunk, sokkal több idő ment el. Tehát nem arról van szó, hogy az elvesztett választások után a leköszönő kormány nagyon gyorsan kötött velünk egy bulimegállapodást, hanem a tárgyalások egyszerűen ekkorra értek véget.

Az alapítvány amellett, hogy tíz évre egy forintért kapta meg a műemlék épület bérleti jogát, a szerződésben azt is vállalta, hogy három éven belül 214 millió forintért felújítja a kastélyt, és megvalósítja az épületben a tervezett kiállítást a Kárpát-medencéről és Trianonról.

Arra a kérdésünkre, hogy tavaly őszszel ötvenezer forint alaptőkével bejegyzett alapítványnak honnan lesz pénze e vállalás teljesítésére, Szabó Pál Csaba azt válaszolta: már most két pályázatot nyújtottak be a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának, továbbá a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak a Széchenyi-terv keretében a felújítás, továbbá kiállításrendezés céljaira. A hiányzó pénzt további pályázatokon való részvétellel kívánják előteremteni.

Törzsök Károly, Várpalota alpolgármestere azt mondja: a város könyvtárat és hangversenytermet képzelt el a Zichy-kastélyban. 1995-ben már előrehaladott tárgyalásokat folytattak erről a Honvédelmi Minisztériummal, amikor a katonai vezérkar keresztülhúzta terveiket, bejelentve igényét az épületre. Az alpolgármester ugyan elismeri, hogy az épület felújítására pillanatnyilag nem lenne pénz Várpalota kasszájában, de hozzáteszi: ezért az épületért érdemes lenne hiteleket felvenni.

- Sőt: a mai könyvtár épülete kitűnően megfelelne üzlethelyiségek számára, azt jó pénzért el is adhatnánk, a bevételt pedig a kastélyra fordíthatnánk - jegyzi meg az alpolgármester.

Molnár Zoltán, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatja lapunknak elmondta: kifejezetten jó döntésnek tartja a várpalotai Zichy-kastély bérbeadását az alapítványnak. A vezérigazgató kijelentette: a KVI-t soha nem kereste meg hasznosítási szándékaival a várpalotai önkormányzat.

- Évek óta ez az alapítvány volt az első jelentkező a kastélyra. Egy műemlék épületnek rosszabb sorsot el sem tudnék képzelni, mint hogy üresen álljon, csak az állagmegóvás rengeteg pénzbe kerül. A KVI az idén április 5-én egyezett meg a HM-mel az épület kezelési jogának viszszaadásáról: a konkrét átadás-átvétel, továbbá a bérleti szerződés valóban május 7-én készült el. A két dátum is bizonyítja azonban, hogy nem rapid, politikai hátterű döntés született, hanem megfontoltan intézkedtek a kastélyról.

- A jogszabályok szerint nem voltam köteles pályázatot kiírni a kastély bérletére. Különben sem jelentkezett senki évek óta erre az épületre. Elméletben lehetséges, hogy jobb üzletet köthettem volna mással, de nem volt más jelentkező! - állítja a KVI vezérigazgatója.

Dr. Joós György, a Honvédelmi Minisztérium sajtófőosztályának vezetője nem tudott válaszolni arra a kérdésünkre, hogy a vezérkar tervezte-e katonai célokra hasznosítani a várpalotai Zichy-kastélyt. A főosztályvezető elmondta: a HM új vezetése is a sajtóból értesült a történtekről, és Juhász Ferenc miniszter azonnal vizsgálatot rendelt el az ügyben. - A vizsgálat lezárásáig nem nyilatkozhatok a részletekről - mondta Joós György, aki hozzátette: a vizsgálat eredményét a HM nyilvánosságra hozza.

Szabó Pál Csaba szerint egy, a várpalotai kastélyba tervezett múzeum kitűnő helyen lesz: főútvonal mentén, közel a Balatonhoz és a Bakonyhoz. Ráadásul ez az intézmény pontosan illeszkedik a város másfél éve elfogadott, komplex idegenforgalmi, kulturális és műemlékvédelmi tervéhez.

- Lehetséges, hogy jó helye lenne a tervezett múzeumnak a fővárosban, de Várpalota is kitűnően megfelel erre a célra -mondja Szabó Pál Csaba, aki cáfolja, hogy a városi önkormányzat nem tudott volna terveiről. - Egy éve a polgármester úr és több közgyűlési képviselő jelenlétében tárgyaltunk a múzeum terveiről. A helyi lap szintén beszámolt a tervekről.

Szabó Pál Csaba beszélgetésünk során elismerte: nagyon jó viszonyban a várpalotai Fidesz-szervezet tagjaival, köztük Gyapay Zoltán országgyűlési képviselővel. Arra a kérdésünkre, hogy midez segített-e a kastély bérleti jogának megszerzésében, elismerte: e kapcsolatok sokkal nehezebb dolga lett volna terve valóra váltásában.

A várpalotai alpolgármester azt mondja: csak remélni tudja, hogy a város végül is csak nyer ezzel kapcsolattal. Mert ha végül ráfizet, akkor nehéz lesz megmagyarázni, hogy miért éppen a Trianon Múzeum Alapítvány jutott a lehetőséghez - tíz évre 1, azaz egy forintért.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.