1940-ben Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalának jelentése szerint 214 ezer magyarországi látogató mellett 58 ezer külföldi érkezett a budapesti szállodákba és panziókba. Tizenkilencezren Németországból, hétezren Csehszlovákiából, ugyanannyian Jugoszláviából, hatezren Romániából, csaknem háromezren Olaszországból jöttek. Ausztria és Lengyelország már nem szerepelt a statisztikákban. A németek által elfoglalt Hollandiából 269-en, a kapitulált Franciaországból 423-an utaztak hozzánk. Amerikából alig tizedannyian keltek útra, mint egy évvel korábban.

1940 augusztusában, nem egészen két évvel a Felvidéket visszacsatoló paktum után, megszületett a második bécsi döntés. Újra Magyarországé volt Észak-Erdély. Az idegenforgalmi hivatal szakemberei negyedszázados tevékenységüket összefoglaló jelentésükben így fogalmaztak: Az örvendetes országgyarapodás, valamint a külföldreutazás háborúokozta nehézségei nagymértékben fellendítették a belső idegenforgalmat és így szükségessé vált a magyarnyelvű propaganda-nyomtatványok számának emelése.

A hivatal abban az évben 442 ezer prospektust, 4900 plakátot és mintegy 58 ezer propaganda-záróbélyeget küldött szét az érdeklődőknek. A legnagyobb példányszámot a Budapest a Duna királynője című prospektus érte el, amelyből az év folyamán nem csupán 30 ezer magyar, hanem 20 ezer szerb és 10 ezer horvát nyelvű darabot jelentettek meg. Igen sikeres bizonyult az olaszoknak szánt térképes budapesti útmutató is, nem beszélve az ötnyelvű Eseménynaplóról és a Budapest télen utazási mozgalom kiadványairól. A prospektusok zöme (71 ezer példány) egyébként Németországba került, míg 38 ezret az olaszok, 16 ezret pedig a svájciak kaptak. A hivatal munkatársai büszkén tették hozzá: A keleti részek visszakapcsolása alkalmából 10 000 üdvözlőlapot és budapesti ismertetőt juttattunk el erdélyi címekre. Ugyanakkor 500 üdvözlő-plakátot készíttettünk a visszacsatolt területeken való kifüggesztés céljára.

1940 áprilisa és augusztusa között Budapesten heti 24 dekagrammról 20 dekára csökkent a zsírfejadag. A cukorjegy is egyre kevesebbet ért: áprilisban még egy kilót adtak érte, májusban már csak 12 deka volt a heti járandóság. Május végétől az állam összeírta a termelők gabona, zöldség-, takarmány- és kukoricafeleslegét. Budapesten felemelték az áram díját, pótadót vetettek ki a sörre, az ásványolajtermékekre és a cigarettapapírokra. Június elsejétől hetente három napon nem árusítottak borjúhúst, egy napon pedig még sertéshúst sem lehetett kapni.

A hivatal azonban nem ismert akadályt. Fényképpályázatot hirdetett, melynek révén csaknem ezer felvétellel bővítette propagandaanyagát. Számos Budapestet népszerűsítő közleményt helyezett el a külföldi sajtóban, dacolva a cenzúrával, a korlátozásokkal és a szállítás nehézségeivel. Még különleges hirdetési alkalmakra is lecsapott: fotókat rakott ki (november 15-ig) az olasz és (szeptember 15-ig) a bolgár vasúti kocsikban. Júniusig az Európa és Észak-, valamint Dél-Amerika között közlekedő óceánjárókon is megcsodálhatóak voltak a budapesti látképek.

Igaz, ennél tovább a bécsi kirendeltség reklámvitrinjei sem álltak. Kiürítésük hosszú folyamat végére tett pontot. Már 1938-tól rohamosan csökkent az irodát felkeresők száma, annak ellenére, hogy saját fejlesztésű propagandaeszközöket is bevetettek: a Bécs-Budapest közötti autótúrát megtett gépkocsik vezetőinek például Szent Kristóf plakettet adtak át.

A bécsi iroda alapfeladatát viszont, ha nem is abban a formában, ahogy azt az idegenforgalmi szakemberek elképzelték, hamarosan megoldotta az élet. Az iroda felállításának célja nem más volt ugyanis, mint hogy a Bécsben megtorpant idegenáradatot Budapest felé továbbvezesse. 1941 tavaszától, lám, ennek is tanúja lehetett a magyar főváros.

N. Kósa Judit