Villamos a Klauzál téren? Az Erzsébetvárosban járatos pesti e kép láttán meglepve kapja föl a fejét: alig hihető, hogy valóban igazi, sárga villamost ráadásul éppen 2-es számút lát kanyarogni a Dob utca és a Wesselényi utca közé szorított, szűkös kis téren. Manapság már nem jár arrafelé semmi, csak temérdek autó. Villamosért a Nagykörútra, troliért a Király utcába, metróért a távoli Kiskörútra kell kutyagolniuk a helybelieknek, akik csak csodálkoznak azon, hogy néhány évtizede még sínek futottak végig a környező keskeny utcákon.

Pedig így van, és ezt nemcsak a fennmaradt fényképek tanúsítják. Bálint Marcell, aki 1990-ben vetette papírra a két világháború közötti Erzsébetvárosról őrzött emlékeit, Elmondom, mert így történt... című visszaemlékezésében már-már meghatottan ír a kerületet derékba szelő hajdani 2-esről. A villamos a hősi időkben még az Aréna (Dózsa György) út és a Lehel út sarkáról indult, végigzötyögött a Pozsonyi úton, majd a Nagymező utcán, aztán a Teréz-templomnál befordult az Akácfa utcába, ahonnan meredek jobb kanyarral ért ki a Klauzál térre. Innen a veszedelmesen szűk Klauzál utcán folytatta útját, a Rákóczi útra érve elhaladt a Corvin Áruház előtt, majd a Népszínház utca és a Tisza Kálmán (Köztársaság) tér következett, hogy végül landoljon a Keleti pályaudvarnál. Visszafelé aztán megismétlődött mindez, azzal a különbséggel, hogy a Belső-Erzsébetvárosban jobb megoldás híján a Nyár utcán és a Csányi utcán haladtak az ellenkező irányba tartó szerelvények.

Szerelvények? Ez persze költői túlzás. Bálint Marcell leírja ugyanis, hogy "apró kocsik voltak (egykocsis), talán 1620 ülőhellyel és állóhellyel. (...) Ha az apró villamoskocsi teli lett utasokkal, akkor a kalauz a »klauzi«, ahogy mi hívtuk a peronokon kitette a »megtelt« táblát. Ennek láttán a türelmes utas nem szállt fel a kocsira. Egy »fenntartott« hely volt, nem a kocsiban, hanem a kocsin kívül az ütközőn, ahol a szegény, mindentől elrugaszkodott gyerek mindig csak fiú, leányka soha ráült az ütközővasra és a légfék csövébe kapaszkodott.

Az utasoknak igen nagy türelemre volt tehát szükségük, a forgalmas és korántsem villamosokra szabott utcákat rovó szerelvények ugyanis gyakran elakadtak, és beérték egymást. Ilyenkor az utazóközönség a hátsó szerelvényről áthurcolkodott az elsőre, s azzal folytatta útját.

Budapest Székesfőváros Közlekedési Vállalata alig húsz évig bírta a 2-es keltette állandó izgalmakat. A harmincas évek legelején radikálisan lerövidítették a villamos pályáját, így az már csak a Rudolf trónörökös (Jászai Mari) tér és a Rókus kórház között közlekedett. A lényeg azonban megmaradt: Belső-Erzsébetvárosnak még mindig volt saját villamosa, még ha kicsi és lassú is, hiszen a maga hét kilométeres óránkénti sebességével alig haladt gyorsabban, mint egy jól kilépő gyalogos.

Nem tudni pontosan, mikor számolták fel végleg a 2-est. Az 1966-os keltezésű, A budapesti közúti vasút száz éve című kiadványban az olvasható, hogy 1938-ban szedték fel a szeszélyesen kanyargó síneket. Ennek azonban ellentmond a tény, hogy a BSZKRT 1939 utolsó napján érvényes hivatalos menetrendje még jelöli a Rudolf trónörökös tér és a Rókus kórház között ingázó 2-est. Arról nem is beszélve, hogy a képen a villamos mögött látható két hatemeletes ház a feljegyzések szerint 19401941-ben készült el. A Dob utca egy kicsit kiszélesedik előttük, a bérházak homlokzata mintha más irányhoz igazodna: a két épület a harmincas évek végén kidolgozott, de soha meg nem valósult Erzsébet sugárút-koncepció mementója.

Az 1944 májusától érvényes hivatalos menetrendben mindenesetre már nyoma sincs az erzsébetvárosi járatnak. A 2-es villamos akkor már a pesti Duna-parton közlekedett. A Klauzál téren pedig minden a leghatározottabb úton haladt afelé, hogy Bálint Marcell vásárcsarnoka, ahol gyerekkorában két fillérért degeszre tömhette magát savanyú káposztával, a gettó legnagyobb halottasházává váljék.

N. Kósa Judit

s|ŐJ|ŐJP