A Lenhossék utca egy darabka régi, szinte érintetlen Ferencváros. Földszintes zárvány, amelynek meg vannak számolva a napjai. Hiszen a sarkon túl, az Üllői úton állandó a nyüzsgés, pár utcával lejjebb, a nevezetes rehabilitációs területen pedig már percnyi szünet nélkül folyik a rombolás és az építés.

A 35-ös számú épület afféle polgárházskanzen. Sárga és kicsi, nincs rajta semmi különös. Földszintjén tágas, kocsibejáróul szolgáló nagykapu nyílik, az emeleten girlandokkal, bájos lányfejeket formázó gipszstukkókkal keretezett ablakok futnak végig. Fölöttük, a homlokzat közepén hajdani, ötágú és lefogadhatjuk: vörös csillag kontúrját rajzolja ki az évtizedek alatt lerakódott por. A kapu mellett régi bádogtábla jelzi, hogy a házszám mindig is 35. volt, de az utcát régebben Szvetenaynak hívták. Holnaptól márványtábla mutatja majd, hogy itt működött 1948. évi államosításáig a Szandtner Károly és Fiai Első Magyar Tésztaárugyár. Az emléktáblát Szandtner Károly utódai állítják, a ferencvárosi önkormányzat és a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége segítségével. Ahogy a család és a gyár történetét feldolgozó Rózsa Pálné dr. Szandtner Edit írja: "A megemlékezéssel kettős célt szeretnénk elérni. Egyrészt megtartani az időközben felszámolt gyár emlékeit, másrészt példát szeretnénk mutatni arra, hogyan lehet összegyűjteni és megőrizni az ipartörténetileg érdekes és értékes dokumentumokat....

Szandtner Károly cége úttörő vállalkozásnak indult 1875-ben. Magyarországon ő készített elsőként gépekkel gőzüzemű masinákkal száraztésztát. Igaz, nálunk akkoriban sok háziasszony még gyanakodva figyelte az új módit, sőt az úriaszszonyoknak szánt tanácsadók harminc évvel később is arra figyelmeztettek, hogy "A házi tarhonya drága ételnek tetszik ugyan, de tisztább és táplálóbb a gépen készült gyári tarhonyánál, noha ez szemre tetszetősebb, mert egyenletesebb. A gyári tarhonyát azonban nem készítik annyi tojással, hanem sárgára festik. (...) Ha reggel 6 órakor elkezdem a munkát, délelőtt 10 óráig elkészülök vele.

Szandtner Károlyt azonban ez sem tántoríthatta el céljától. Bár a Józsefváros gyárnegyedébe, a Hunyad utcába települt üzem kezdetben kékítőt, bajuszpedrőt és pökősubickot is előállított, idővel mindezek helyét átvette a tészta. A gyár levestésztáival és tarhonyájával díjat nyert az 1885-ös Országos Kiállításon, a millennium idejére pedig odáig fejlődött, hogy már nagyobb helyet kellett keresni a több mint nyolcvan munkást foglalkoztató telepnek. Ez lett a Szvetenay utca 35.

Akkoriban a Ferencváros már kezdett virágzó ipari negyeddé válni. Vasútvonalak szabdalták, körútján villamos járt, a Duna mentén közraktárak, hatalmas gyárak sorakoztak. A Szvetenay utca közvetlen környékét kisebb üzemek népesítették be, és ide települtek az új kórházak is. A kerület lakossága a kilencvenes években 42 ezerről 66 ezerre nőtt.

Szandtner Károly nemcsak költözött, hanem kisebb reformra is elszánta magát: cégtársaivá fogadta két fiát, Gyulát és Bélát. Közülük később Gyula vitte a céget idővel saját fiait, Károlyt és Egont is bevonva a vezetésbe , és olyannyira eggyé vált vele, hogy a korabeli telefonkönyvek tanúsága szerint lakását is a Szvetenay utca 35.-ben rendezte be.

Az államosítás aztán pontot tett a sikertörténet végére. Az államé lett a kőbányai sómalom, a ferencvárosi ház és a gyár. A nemes egyszerűséggel csak Tésztagyárnak keresztelt új egységbe összevonták az összes korábbi kisüzemet, és ekkortól már csak a három ferencvárosi telephelyen folyt a termelés: Szandtnerék egykori birtokán, aztán a Máriássy utcai hajdani Globus Tésztaáruüzemben, valamint Süke Szilveszterné volt gyárában, a Lónyay utca 18/B-ben.

1975-ben Szandtner Egon felkereste a Tésztagyár vezetőit, hogy figyelmeztesse őket a közelgő centenáriumra. Az ünneplés azonban elmaradt. Talán nem véletlenül: pár évvel később végleg befejeződött a tésztagyártás a Lenhossék utcában.

N. Kósa Judit