Konok harcot vív az idővel a fotóriporter. Minden pillanatban, amikor exponál, megakasztja a múlását, de nem dolgozhat szakadatlan, s nincs olyan filmkazetta, amelynek hossza felvenné a versenyt az idő végtelenségével. Kresz Albert több százezerszer nyomta meg az exponáló gombot, s bár ez a szám elenyésző a másodpercekhez képest, amelyekből két hét alatt összegyűlik annyi, mint ahány életkockát negyven év alatt rögzített, e munka mértéke és értéke is tiszteletre méltó.

Értékteremtésében nem elég csak az idővel felvennie a versenyt. Arra is volt példa, hogy a Thália Színház páholyából kellett sietnie Latinovits Zoltán öltözőjébe, mert meg akarta örökíteni a folyamatot, amelyben Marióból ismét Latinovits lesz. Előfordul ebben a szakmában az is, hogy a munka nehezebb végét kell megfogni. Ella Fitzgerald budapesti vendégszereplésekor történt, hogy észrevette, a művész menedzserének mindkét kezét lefoglalta egy-egy bőrönd. Elkérte az egyiket, s bejutott a Royal Szálló különtermébe, a dzsesszénekesnő vacsorájára, miközben a többi fotósra rázárták az ajtót.

A Győrött született, 1967 óta Gödöllőn élő fotóművész képeit számos díjjal tüntették ki, több millió példányban nyomtatták ki újságokban, folyóiratokban, könyvekben és lemezborítókon. Diplomáját azonban az Iparművészeti Főiskolán szerezte meg 1962-ben, mint szövetanyag-tervező művész.

- Ott megtanultam a tervezés gondosságát, emellett elkezdtem fotózni, és a Zeneakadémiára járni. A fényképezéssel akkor még csak hallgatói munkámat gyorsítottam, mert elég volt egy mintát egyszer elkészítenem, majd a tanáraim bánatára sokszorosítottam. A természet utáni rajzok útját is lerövidítettem, a fotókból képmódosító eljárással grafikákat készítettem. A közönségszervezést pedig azért vállaltam, mert cserébe ingyen hallgathattam a kor világhírű zeneművészeit. E zenei élményekből rengeteget profitáltam, amikor a Hungarotonnak készítettem a hanglemezborítókat.

Bár már győri középiskolásként megbabonázta egy kiállításon Gink Károly Szabó Lőrincről készített portréja, akkor még nem gondolt arra, hogy majd a fotózásból fog megélni. (A napokban elhunyt művészt mesterének tekintette, később baráti kapcsolat alakult ki közöttük.) Szegény gyerek volt, egyszer a kameráját is eladta, hogy némi pénzt szerezzen.

Textiltervező pályáját Budapesten, a Textil-iparművészeti Ktsz-nél kezdte, majd Győrben folytatta a Rábatexnél. Ipari vásárokon, OKISZ-versenyeken szerzett szakmai elismeréseket. Jól keresett. Ám amikor kinevezték osztályvezetőnek, azonnal felmondott és Budapestre költözött albérletbe. A fotózást választotta élethivatásául, és ehhez belépőt váltott az 1964-ben elnyert első díjával a Magyar Fotóművészek Szövetségének képsorpályázatán.

- Egy háborúellenes képsort adtam be. 1939-ben születtem, átéltem a háború borzalmát. Győr szőnyegbombázása elől Ménfőcsanakra költöztünk. Ott láttam, amint egy győri vadászpilóta lelőtt egy szövetséges bombázót. Sok évvel később ez a pilóta javította nálam a villanyvezetéket. Szóval, az albérletem ablaka egy golyó és repesz szaggatta tűzfalra nézett. Az ablak rácsára egyszer csak rászállt egy galamb. Először ezt fotóztam le, majd élességátállítás után az addig homályos háttérként látszó falat, a galamb elmosódott alakjával, ez volt a képsorozatom első és utolsó darabja.

A Lenni vagy nem lenni című kettős fénykép már 1964-ben eljutott a Párizsi Biennáléra, a képsort később az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban is kiállították. A Szovjetszkoje Foto kétoldalas cikkben értékelte a képeket, de ezt az írást csak húsz év múlva, a Litván Fotóművészeti Szövetség vilniusi archívumában fedezte fel.

- Kilenc hónapig munkanélküli voltam - tér vissza pályája kezdetére -, a rendőrség is beidézett, a művészeti alap személyzetise azonban igazolást adott arról, hogy van jövedelmem. Addig jártam a szerkesztőségeket, amíg a Tábortűz című újság felvett az utcáról. Ez a lap éppen megszűnőben volt, stábja viszont kitalálta az Ifjúsági Magazint. Az első szám 1965. november 15-én jelent meg, rögtön az én fotóimmal. Később megtudtam, hogy a Beszéljünk őszintén című összeállításhoz több jelölttől is kértek képeket, s az enyéimet választotta Gaál Ferenc főszerkesztő és Vadász György művészeti szerkesztő. A francia filmművészet új hullámán nevelkedve ekkor az utcán fotóztam teleobjektívvel a fiatalok találkozásait, együttléteit.

Első házasságát is a fotózásnak köszönheti. Az IM munkatársaként készített portrékat a Zeneakadémián 1966-ban az akkori Liszt-Bartók-zongoraverseny győzteséről, a 17 éves Torma Gabrielláról.

- Az első meglepetésemet az okozta, hogy ismerte a képeimet. Beszélgetni kezdtünk művészeti kérdésekről. Olyannyira belemelegedtünk, hogy egyetlen fotó sem készült, amíg a gondnok nem figyelmeztetett az épület bezárására. Először Gabriellánál szilveszterezve jártam Gödöllőn, mert ő ott lakott. Kilenc évig éltünk együtt, azután elvált az utunk.

A város azonban megmaradt lakóhelyéül. Egy párizsi kiállítása után a járási hivatal mára igencsak leromlott állapotú dísztermében nyílt meg első helyi tárlata, amelyen Tolcsvay Béláék muzsikáltak. Ő pedig írta az Illés, a Metró és az Omega fénytörténetét is.

- Ott voltam a Zeneakadémián, mind a négy koncerten, melyeken Kovács András Extázis 7-10-ig című filmjét forgatták. Micsoda viták voltak akkor a beat beengedéséről!

Életében újabb jelentős döntés: 1977-ben feleségül vette Balogh Máriát, aki két fiúgyermekkel ajándékozta meg.

- Gödöllő az otthonom, ahol sok barátom él és úgy érzem, megbecsülnek. Jó a kapcsolatom az emberekkel, itt tanulnak a gyermekeim, munkámat is igénylik. Gaálné Merva Mária városi múzeumigazgató megbízásából Fuszenecker Ferenc fotóművésszel és Lőrincz Ferenc festőművésszel közösen színes albumot készíthettem a településről. Majdnem negyedszázada vagyok művészeti vezetője az egyetemi fotóklubnak, nyolcadik éve óraadó tanára a Környezetgazdálkodási Intézetnek.

A képi kultúra ismereteinek átadása máig mostohagyermeke az oktatásnak. Az egyetemi fotókör ezt a missziót vállalja. Kresz Albert vezetésével olyan kiváló természetfotósok hagyták el az egyetem padjait, mint Kármán Balázs, 2001 természetfotósa, Szabó Zoltán, aki 1999-ben a sajtófotó fődíjat nyerte, szerzője a Bajkál és a Ladach című könyvnek, Bognár Mihály és Szelényi Gábor, akik különböző díjak birtokosai.

- Többször hívtak külföldre is. Először a Louvre fotósa ajánlotta fel, hogy dolgozzunk együtt. Az amerikai Binghamton Egyetem meghívására 1974-ben a fotómódosító eljárásokról tartottam kurzust grafikus hallgatóknak. Akkor és még jó sokáig nem volt lehetőség ilyen trükkökre számítógép segítségével. Mindent a laboratóriumban, a megvilágítás fizikai és az előhívás kémiai eszközeivel kellett és lehetett is elvégezni. Mondták, hogy maradjak ott tanítani. Ez azonban akkor egyet jelentett volna a disszidálással. Én nem tudtam volna úgy élni, hogy beláthatatlan ideig nem jöhetek haza. Így hát rögtön hazajöttem. S nem is bántam meg, mert két évvel később itthon kértek fel tanárnak.

Mindig igényes lapoknál dolgozott, mint például az Interpress Magazin vagy a Mozgó Világ. Az utóbbiban jelent meg Őrszigethy Erzsébet újságíróval közös anyaguk a hévízgyörki lakodalmasról. Több mint negyven fotó illusztrálta a riportot. Hol, melyik lapban van erre ma lehetőség?

Kresz Albert otthonosan mozog szántóföldön, erdőben, bognárműhelyben, putriban és kastélyban. Elvegyül a népünnepélyek forgatagában, és lábujjhegyen jár a hangfelvevő stúdiókban. Szerencsés, mert ő látta is azt, amit a bakelit- vagy CD-lemez vásárlója csak hallhat. Marton Pálné versegi íróaszszonytól Maurice Andrée trombitaművészig őt is sokan jól ismerik. Jean-Pierre Rampal fuvolaművész repülőjegyet küldött a számára, amikor a hetvenedik születésnapján Cannes-ban adott hangversenyt.

Legújabban a mozgáskorlátozottak világával ismerkedik.

- Meglepődve tapasztaltam, hogy ők optimistábbak nálunk. Felkértek arra, hogy tartsak előadásokat Szolnokon, a mozgáskorlátozottak fotós alkotótelepén. Itt történt meg velem, hogy segíthettem egy fiatalembernek fényképet készíteni. Ő egy kézzel igyekezett fotózni, mert a másikban botot kellett tartania. Így azonban nem lehet bemozdulás nélküli képet készíteni. Mögé álltam és átöleltem. Kértem, adja át a botot másnak. Így tudott fényképezni, én pedig a testemen éreztem, hogy szaporábbá vált a szívverése, gyorsabbá a légzése és megértettem, mekkora öröm számára ez a tevékenység.

Az már csak természetes, hogy ilyen előzmények után ő is kézbe vette a kamerát, s tavaly megörökítette a gödöllői Együtt Élünk Alapítvány Rajt című rendezvényének eseményeit, melyen mozgáskorlátozott sportolók népszerűsítették a fogyatékkal élő embereknek segítő szervezetet. Az ott készített kollekcióval az idén 11. alkalommal megrendezett szolnoki dia és fotópályázaton elnyerte a FIAP, a Nemzetközi Fotóművész Szövetség aranyérmét és Szolnok város vándorserlegét.