Negyedik éve kezdtük sorozatunkat a Fidesz születéséről. Riportjaink a szakkollégiumi, klubmozgalmi ifjak mozgolódását, a radikális ifjúsági szövetség létrehozásának körülményeit idézték. Legutóbb Orbán Viktor társadalomszemléletének, politikai nézeteinek formálódását próbáltuk megjeleníteni az egyetemi évek idején. Most is ezt folytatjuk akkori környezetének bemutatásával.
Szeplőtelen fogantatás 14.
Negyedik éve kezdtük sorozatunkat a Fidesz születéséről. Riportjaink a szakkollégiumi, klubmozgalmi ifjak mozgolódását, a radikális ifjúsági szövetség létrehozásának körülményeit idézték. Legutóbb Orbán Viktor társadalomszemléletének, politikai nézeteinek formálódását próbáltuk megjeleníteni az egyetemi évek idején. Most is ezt folytatjuk akkori környezetének bemutatásával.
Szóba került már, hogy ezt a korosztályt bensőséges viszony fűzte Lengyelországhoz. Aki közülük 1981-ben sorkatona volt, és a lengyel szükségállapot kihirdetését készültségben élte meg, azok egy részének ez a pár óra - hogy épp a lengyel Szolidaritás ellen vonultatnák fel! - szemléletformáló esemény volt, és felszította katonaság- és rendszerellenes indulatait. Orbán Viktorban az is felmerült, hogy végrehajtsa-e a parancsot vagy sem. A helyzet hozzájárult nézeteik robbanásszerű átalakulásához. Ahogy OV mondta Richter Annának: "rekordidő alatt rúgtuk le magunkról a 18-19 éves korunkig kapott oktatás hatását, és építettük fel a magunk politikai kultúráját". Ám ez a politikai kultúra nem sajátos, nem új kultúra volt, hanem inkább minden létező radikális tagadása, elutasítása.
Leszerelés után az évfolyam megpróbálta menetből kiszorítani a KISZ-t a hallgatói képviseleti rendszerből (HKR-csata). A visszhangos, ám sikertelen akcióra ráment majdnem az egész első év. De karácsony után a "Hotel Infecundinban" - az ELTE Budaörsi úti mamut kollégiumában - Stumpf István körül már kezdett formálódni a Ménesi úti Jogász Szakkollégium csapata. A sok disputa során akadt két rendkívül radikális hangütésű szópárbaj is, ahol állítólag a kommunisták akasztása is szóba került. Ilyesmi 1983-ban, pláne húsz- vagy hetvenfős társaságban nemigen fordult elő másutt, különösen retorzió nélkül. Talán emiatt is titkolták, mi történt. Noha e sorozathoz négy esztendő alatt százhúsz ember adta az emlékeit - a Fidesz-alapítók többségétől kezdve titkosrendőrön át egyetemi tanárokig sok mindenki -, ezt a két markáns eseményt senki sem említette.
"Keresztfákat látok"
Induljunk újra a "kályhától". 1970-ben Chikán Attila vezetésével - az egykori népi kollégiumok példáját követve - megalakul a közgazdászhallgatók Rajk László Szakkollégiuma. Hét évvel később az ELTE Budaörsi úti kollégiumában - szintén egy fiatal tanársegéd, Kéri László kezdeményezésére - létrehozták a joghallgatók szakkollégiumát. 1983 szeptemberében közülük hatvanan beköltözhetnek a Ménesi úti épületbe: ez a Bibó (1989-től, és azóta visszamenőleg is). A terebélyesedő szakkollégiumi mozgalom meg a klubok és körök mozgalma is szakmai, oktatási, önnevelési történet, a demokrácia napi gyakorlásának terepe.
Stumpf István - Kéri tanítványa, kollégiumi nevelő- és kutatótársa, barátja, a Bibó alapító igazgatója - a felsőoktatás válságát tartja a szakkollégiumi mozgalom kiindulópontjának, azt, hogy a hallgatók és az oktatók egy része elégedetlen volt az egyetemi oktatással. Mivel a jog a hatalom eszköze, megismeréséhez nem elég magolni, társadalmi ismeretekre is szükség van. Stumpf azt sulykolta: a függetlenség egyetlen olyan forrása a tudás, amit senki nem tud elvenni tőlük.
Debreczeni József szerint a szakkollégium a politikai rendszer megismerésének a helye és a rendszerhez való viszony megtanulásának és gyakorlásának a terepe, a társadalomból száműzött demokrácia kísérleti telepe. (Az azért túlzás, hogy a Bibó a demokrácia védett szigete a "pártállami diktatúra akkor még végtelennek látszó tengerében", hiszen ebben a végtelen tengerben például a téeszek már korábban is párthatározatokat, politikai, személyi döntéseket kereszteztek, és ott a megélhetésről szólt "a játék".)
Kéri reménytelennek tartotta Orbánék totális szembenállását a világgal, így a csapatot Stumpf vezette át a Ménesi útra. Még el sem indultak, amikor kiderült, hogy Stumpf nősül, és Orbán Viktor meghívta őt és egy nagy társaságot az üres alcsúti házukba legénybúcsúra.
- Stumpf Pistivel évfolyamtársak és csoporttársak is voltunk, barátok, tagjai a Kéri-féle ős-szakkollégiumnak - mondja Wéber Attila. - Pisti legénybúcsújára 1983 augusztusában tizenöten-húszan jöttünk össze Orbánék faluvégi házában. Délután fociztunk, este szalonnasütés közben elkezdődött a politizálás. Itt ismertem meg Varga Tamást, Simicska Lajost és Orbán Viktort. Ők hárman vitték a szót. Pisti hamar kiszállt, neki elege volt már belőlük, vitatkozzak csak én. Engem, aki épp akkor tagozódtam be a Művelődési Minisztériumba, meglepett a hangnem, a vegytiszta agresszió, hogy forradalmat akartak, tankkal nekimenni a pártházaknak. Kiállásuk mégis inkább ínyemre volt, mint a nálam idősebbek kompromisszumai. Ha meglepett is a szövegük, nyitott voltam a kérdéseikre, és azt hiszem, hogy a vita döntetlenül végződött. Többé nem feszültünk így egymásnak, mint az első találkozáskor, noha a Századvég folyóiratnál együtt töltött évek alatt nekik én voltam "a hivatal". Csodabogárnak számítottam köztük is, a minisztériumban is, hogy mit keresek amott.
A Petőfi Irodalmi Múzeum részére Kelevéz Ágnes többórás magnós beszélgetést folytatott 1993-ban a Századvég, a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának szerkesztőivel a folyóiratról és a Bibóról. Ennek a jegyzőkönyvéből idézzük Kövér Lászlót, aki "fatális ok következtében" nem volt ott Alcsúton, de azt mondta: a legénybúcsún elhangzottak megijesztettek egy kívülálló kört. Attól féltek, ez a társaság csak arra képes, hogy az egyik diktatúrát másikra váltsa. Értelmiségellenes lesz, és MSZMP-tagságuk miatt gond nélkül fogják őket a Duna-partra kísérni és hátba lőni.
- A fiúk lázadásának én nem éreztem a veszélyét, és semmivel sem láttak előbbre nálunk. Senki nem tudta 1985-ig, hogy a rendszer összeomolhat - mondta Wéber.
Forradalomra!
Egy hónappal később, a jogász szakkollégium 1983. szeptemberi, esztergomi alakuló táborában megismétlődött ez a kemény kirohanás. Elég sokat ivott is a társaság, és éjfél után döbbenetesen súlyos kijelentések hangzottak el. A legradikálisabb Simicska volt, aki megfogalmazta: tulajdon nélkül nincs szabadság. Állítólag azt is beleszőtte a szövegébe, hogy egy utat lát, mellette keresztfákat, rajtuk kommunistákat. A másik radikális Varga Tamás volt. A harmadik fehérvári, Orbán Viktor is közéjük tartozott, de egy fokkal szelídebb volt náluk. Az említett előkatonaság után ez a szöveg a fiúknál nem verte ki a biztosítékot.
- Nem az alkoholtól volt vad a vita - állítja hajdani tanáruk, Fellegi Tamás -, józanul is ilyen lett volna a hangnem, ilyen volt a hangadók személyisége. Talán Varga Tamás magnóra is vette az egészet, de se a leírt szöveggel, se a szalagokkal soha nem találkoztam, erre vigyáztak, nehogy illetéktelenek kezébe kerüljön. Emlékem szerint elhangzott, hogy föl kell akasztani a kommunistákat. A nekiveselkedett vita irányítása hamar kicsúszott Stumpf Pisti kezéből. Keresztbe ordibálás és egymás hergelése folyt; ugyanakkor minden olyan beállítás hamis, amely az akkor történteket rámásolja a mai eseményekre. Ez egy fejlődéstörténet, aminek a gyökerei ezekhez az eseményekhez is visszanyúlnak. Ez a "féktelen" éjszaka volt a kitárulkozás, a belépő, és csupán ezért jelentős. Itt tudtam meg például, hogy Simicska radikalizmusa apja 1956-os meghurcolásából is fakadt, legalábbis nekem ezt említette.
(Simicska Lajos másoknak is elmondta, hogy apja, aki préslakatos volt, a forradalom alatt a vállalat munkástanácsának a titkára lett, és a megtorlás idején idegosztályra csukták, tönkretették. Amikor erről írtunk, a volt APEH-elnök megüzente, róla bármi megjelenhet, de az apjáról nem. Végül kikerült a szövegből, hogy az apa 1956-os szereplésének, meghurcolásának "semmi nyomára sem akadtunk az 1956-os Fejér megyei dokumentumok között". Megtorlásul ugyan ki is végezték a forradalmárokat, de Magyarországon tudomásunk szerint akkor nem dugták zárt osztályra őket.)
A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) 1993-as kerekasztal-beszélgetésén OV is úgy emlékezett, hogy az esztergomi vitában döbbenetesen súlyos kérdések kerültek terítékre. Arról volt szó, "mi lesz ezzel a régióval, mi lesz ezzel az országgal, egyáltalán érdemes-e ebben az országban élni, össze lehet-e dönteni ezt a rendszert vagy nem, és ha össze lehet dönteni, milyen eszközökkel lehet összedönteni, ha meg nem lehet összedönteni, akkor mit kell vele csinálni". Szerinte nem a válaszok voltak durvák, hanem a régió helyzete. Az, hogy "forradalmat kell csinálni, vagy lehet-e, vagy nem lehet". Egy 1989-es beszélgetés során ezt úgy summázta, hogy a rendszer immorális, logikátlan és nem hatékony. Nem véletlenül rossz, hanem azért, mert egy pártelit uralkodik, amivel nem szabad közösséget vállalni. Számukra már másodéven világos volt, hogy rendszerváltás kell - állította.
Esztergom után két évvel, 1985-ben Kis Zoltán megírta a Bibó lapjában, hogy a szakkollégiumban uralkodó fehérvári csoport jellegzetessége "a radikális marxizmus- és kommunistaellenesség, az erőteljes társadalomkritikus alkat, a vehemensen negativista társadalomszemlélet, az establishment minden (akár vélt) megnyilvánulásának heves elutasítása, megbélyegzése". Stumpf azt mondta Kis Zoltánnak: írása egy politikai rendőrséghez benyújtott (?) feljelentés.
- Az eset tanulsága szerintem az, hogy a diktatúra közegében egy baloldali értelmiségi sem szólalhatott meg anélkül, hogy szavai el ne torzultak volna - mondja Domonkos Péter. - Mai eszemmel úgy vélem, Kis Zoltán két malomkő közt őrlődött: a maga Orwellen iskolázott baloldaliságát próbálta összeegyeztetni MSZMP-tagságával és a másképp gondolkodókkal folytatott nyílt vitával, csakhogy ez meglehetősen paradox célkitűzés volt. Jóllehet nem voltam kollégista, úgy éreztem, kötelességem vitába szállni vele a Szakkollégiumi Értesítőben. Attól tartok, ha itt megállunk, az olvasók fejében össze fog keveredni Orbán Viktor mai kommunistaellenessége az akkorival - ami átgondoltabb volt, mint holmi kocsmai gyalázkodás -, Kis Zoltán pedig egy látnoknak fog tűnni, aki megjósolta a bajt. De nekem az akkori Orbán Viktor ma is sokkal rokonszenvesebb, mint az akkori Kis Zoltán, és éppen az a legérdekesebb a történetben, hogy az elmúlt húsz évben hogyan változott meg a kommunistaellenesség értelme. Ami egykor egy diktatúra kritikája és a demokrácia követelése volt, mára a valóságos nézetkülönbségeket elfedő üres propagandafogás és választási demagógia lett.
A kemény mag
Kövér László szerint (PIM) a színre lépő új korosztály "magatartásában totális és brutális elutasítását valósította meg mindennek, ami körülöttünk van". Bár ő nem vett részt demonstratív akcióikban, hogy kifejezze utálatát a világ iránt, de gondolkodásmódja hozzájuk állt közel.
- Kövérrel politikai tejtestvérek voltunk - állítja Wéber Attila -, szociáldemokrata értékrendben nőttünk fel - semmi antiszemitizmus, semmi antikommunizmus -, a nyolcvanas évek végéig egy szó vitánk nem volt. A kapitalizmust ő sem akarta, de a többpártrendszert igen. Amíg nem ismerte Viktort, ahogy említi is, visszafogott volt. Orbán radikalizmusa tetszett neki. Kövér nem indult volna el ezen az úton Viktor nélkül. Laci jó elemző, szellemes, jó az íráskészsége, de szónokolni nem tud, és fehéren-feketén látja a világot. Kövér és Orbán politikai barátsága azon nyugszik, hogy Kövérből sosem lesz első. Viktor nélkül nincs Kövér, de Kövér nélkül van Orbán.
- Kövér volt a legjobb barátom, nagyon kedveltem őt - mondja a Századvég alapító főszerkesztője, Gyurgyák János. - A rendszerváltozás egyik tragikus kulcsfigurájának tartom - tragikusnak, mert ma már alkalmasint egyesek vele ijesztgetik a gyerekeket. Meggyőződésem azonban, hogy ő ma sincs a helyén. Jelentős szerepét a rendszerváltásban és a magyar demokrácia megteremtésében az utókor remélhetőleg jobban el fogja ismerni, noha neki is szerepe volt a magyar politika és társadalom kettészakadásában. 1984-ben, amikor megismerkedtünk, igazi koncepciója Kövér Lacinak volt: kiforrottabb, megfontoltabb, ideológikusabb alkat volt Viktornál. Alkatilag ő is hajlott a radikalizmusra, de mindenki másnál messzebbre látott. Stratégaként sokkal többre volt hivatott. Varga Tamás is a radikális szerkesztőségi tagok közé tartozott. Különös figura volt, racionális kiszámítottság vezérelte, ugyanakkor tagadhatatlanul voltak például baráti érzelmei. Közülünk talán Simicska Lajos volt a legradikálisabb, legszélsőségesebb és legengesztelhetetlenebb. Ők négyen nagyon összetartoztak, és határozottan radikálisabbak voltak a többieknél.
- Kövér utálta az egyetemet, úgy vélte, az egész egy nagy bolsevista világ - mondja Kukorelli István. - Nem vette tudomásul, hogy azért itt volt az új, fiatal oktatói generáció, Bihari, Sólyom, Kéri - hadd ne soroljam -, neki egyformán komcsi volt mindenki, ezért megszervezték a saját képzésüket. Kövérnek mindenkivel szemben fenntartása volt, ha nem is egyformán. Fehéren feketén látja a világot. Számára a kérdések igennel és nemmel megválaszolhatók. Stratéga. A többiek olvadékonyabbak nála. Kőkemény tartást adott a csapatnak.
-Álláspontja megvédésében Kövér szenvedélyes, konok és makacs - mondja Gyekiczki András. - Kérlelhetetlen a megalkuvással és a gerinctelenséggel, a jellemtelenséggel szemben. Bihari a kar egyik kitűnő oktatója, népszerű előadó volt, rendszeranalízis-előadására hívtam Kövért, aki arra hivatkozva nem jött el, hogy olyan embert nem hallgat meg, aki párttagként a rendszert bírálja.
-Orbán Viktor kapcsolata Kövérrel a közös érdeklődésből is fakadt - mondja Nagy Andor. - Kövér számára az ügy rendkívül fontos. De például a március 15-i balhékon soha nem volt ott. Ő nem így radikális, ő nem kerülhetett bilincselési szituációba.
-Orbán született vezető, Kövér inkább a háttérből szeret irányítani - véli Honecz Ágnes. - Laciban rafinéria van, mögé lát a dolgoknak. A gyanakvó emberek olyasmit is észrevesznek, amit más nem, erre mondják: nagyon okos. Én őt mindig jó szándékúnak gondoltam.
-Viktort a politikán és a futballon kívül semmi sem érdekelte, legfeljebb csak távolról - mondja Fodor Gábor. - Kövér ugyancsak erős politikai érdeklődésű, de üldözési tébolyban szenved, ami a logikus gondolkodást nem érinti, sőt sok dolgot épp emiatt rendkívül élesen lát. Viktorban felfedezte azt a tehetséges embert, aki képes a számára fontos dolgokat képviselni, ezért először a tanítványaként kezelte, ami aztán baráti és mellérendelt viszonnyá vált. Viktor tényleg nagyon értelmes, tehetséges ember, és sokat tanult Kövértől. Aztán sok kevésbé tehetséges ember sorakozott föl mögé és bálványozta, amitől kezdett megrészegülni.
- Noha Viktor is hamar beérett, a Bibó kezdeti időszakában a négy évvel idősebb Kövér sokkal érettebb volt - folytatja Fellegi Tamás. - A Kövér-Orbán kapcsolat részben egy folyamat. 1987 körül a társaság már vezetőnek tekintette Viktort: abszolút aktivitásorientált volt, rögtön ugrott a közösségi ügyért, mindig "elsőként fogott fegyvert". Laci lassúbb volt.
- Simicska három évvel idősebb volt náluk, zseniális fickó, fantasztikus az agya - mondja az egyik fehérvári iskolatárs. - Lajos individualista, nem tud társasági középpont lenni, nem származása, hanem kezelhetetlen magaviselete miatt kicsapták, ezért járt csak két évvel fölöttünk. Aztán valószínű, hogy nem vették fel az egyetemre, azért végzett Viktorékkal. Varga Tamás más típusú volt. Az első üzletnél, a Századvég Kft.-nél Tamás vitte el a balhét, mert benne van baráti hűség.
- Viktor az egyetemen is mindig a saját bőrét kockáztatta, Varga rendre a másét - cáfolja egy másik fehérvári társuk, és hozzáteszi: - Tamás kibírhatatlan. (Meg utolérhetetlen, egészítjük ki már mi, hisz a Fidesz egykori gazdasági vezetője évek óta körözés alatt áll.)
- Varga Tamás önjáró - summázza Wéber. - A közgázt abbahagyta, mert semmivel sem tud kevesebbet azoknál, akik elvégezték. A pénzügyi érzéke kivételes. Antikváriumokkal csencselt, több pénze volt már akkor is, mint nekem, a tűrhetően fizetett minisztériumi hivatalnoknak. Lakása is neki volt először közülünk. De a később, gyanús ügyekbe keveredése miatt a nyomda 1989-ben veszélyessé vált a mi számunkra is.
- Varga rátermett ember - mondja az őket később megismerő Gyurgyák János. - Az üzletelést antikváriuskodással kezdte, jól ismerte a könyvek - nemcsak intellektuális - értékét. Ha utólag felületesnek tűnik is az ismeretanyaga, olvasott, művelt fiú volt. Önazonossági problémáját a diplomahiány is tetézte, hiszen többször elkezdte a közgazdasági egyetemet, de többre tartva magát az erkölcstelen és tudatlan értelmiségnél, mindig otthagyta azt. Sok jó és hasznos tulajdonságával egyik spiritusz rektora volt a társaságnak, igazi szellemi irányító, aminek öszszes pozitív és negatív hatását később a saját bőrünkön tapasztalhattuk.
- Annyit emlegetett okosságuk definíció kérdése is - egészíti ki egyik társuk -, de én elfogult vagyok Simicskával szemben, mert összevesztünk. Ha Simicska és Varga Tamás a fejükbe vettek valamit, az kirobbanthatatlan volt onnan. Velük a viták ordibálássá, hitvitává fajultak, nekik az érvek nem számítottak. Simicska és Varga két öntelt bunkó. Tamásból sugárzott, hogy a világ menjen a k anyjába, amiért még nem kapta meg a közgazdasági Nobel-díjat. Lajos is hasonló mentalitású. Igaz, mindketten sokat olvastak. Főleg Tamás, akinek diploma nélkül is saját tanulóköre volt a Bibóban.
- Kövér radikalizmusa a Fidesz megalakulása után bomlott ki igazán, erőszakosan lépett fel még Orbán Viktor ellen is, ha sértette a Fidesz érdekeit - mondta nyilatkozatát végül is nem vállaló tanáruk. - Viktor sokkal pragmatikusabb Lacinál. Genetikailag kódolt érzéke van a politikával kapcsolatos kérdések iránt, ezekre zsigerileg érzékeny. Ezért mindig erősen támaszkodott a megérzéseire. Laci már a Ménesi úti kollégiumi élet kezdetén elfogadta őt vezéregyéniségnek. Viktor volt a szakkollégium második választmányi elnöke, hogy elsajátítsa, hogyan kell szélesebb közösséget vezetni. Hihetetlen erős hajlama és képessége van az ismeretszerzésre. Rendkívül intenzíven végzett mindent. Ennek a nagy szomjnak a kielégítéséhez le kellett egyszerűsíteni a világot, fekete-fehérben látott sok mindent, amihez hozzátartozott az ellenségkép is. Többször figyelmeztettem ennek a veszélyeire, hogy nem elég tisztázni, mi vagy, azt is tudni kell, mi nem vagy, és ennek a tisztázásához világos elhatárolódásokat is kell tenni.
A megtestesülő hatalom
"Nem bírtam a felnőtteket, s a felnőttek sem nagyon bírtak engem, mindig fölém rendeltnek éreztem őket. Eltűrtem bizonyos korlátokat, mert kénytelen voltam, de mindig rugdalóztam ellenük" - mondta OV (1990-ben). Korábban már említettük, hogy Kéri László a Ménesi úti szakkollégium alakuló ülésén (1983) Lenin-fiúknak nevezte Orbánt és Simicskát (mások szerint Orbánt és Varga Tamást), mert agresszív, kirekesztő, ellenségkereső viselkedésük az ő módszereikre emlékeztet. Egy évtizeddel később OV úgy magyarázta a történteket (PIM), hogy Kéri, a "korábbi szakkollégiumi sztár , aki föltehetően atyja volt ennek az egész szakkollégiumi gondolatnak, találkozik egy új társasággal , mond valamit, amire azt mondják ezek az újak, hogy nahát, ez hülyeség". Hogy mit minősítettek így, és igazuk volt-e, arra nem tért ki, de gúnyolva Kéri érzékenységét, azt mondta: "az ember ilyenre erősen emlékszik különösen, hogy öregszik". (Kéri akkor 32 éves volt.) Kéri leócsárlása után nem sokkal OV hónapokon át nyilatkozott neki, talán, mert rájött, hogy a "korábbi szakkollégiumi sztár"-nak más említésre méltó eredménye is van, és hasznára lehet, ha ő készít vele interjúkötetet az 1994-es választásra. (Kéri ekkor megkérdezte Orbántól, miért bántak velük annak idején olyan kérlelhetetlenül. Mire azt válaszolta: ők reprezentálták nekik a hatalmat. - Elég primitív gondolkodás, ami nekem nem ízlett - mondta erről Kéri.)
Noha a helyére lépő szakkollégiumi tanárok - mindenekelőtt Stumpf vagy például Fellegi - legfeljebb hat évvel fiatalabbak az "öregnél", róluk Orbán elismeréssel nyilatkozott. Bár pedagógusi voltukat mindig érezte, és magától értetődően próbálták őt pacifikálni, örömmel látta, képesek úgy kezelni ezt a viszonyt, hogy bár "ők tanárok voltak, én nem lettem szükségszerűen diák" (PIM).
Mint általában a csodák, ez is nehezen magyarázható.
Kéri tehát megtestesítette a hatalmat, Stumpf nem. Mindketten MSZMP-tagok voltak. Stumpf a szakkollégiumi igazgatói kinevezéssel egy időben vette feleségül a belügyminiszter lányát, Kéri nem állt rokonságban a hatalommal.
Voltak, akik azt pedzegették, hogy a szakkollégium csupán egy hatalom által kreált gyakorlóterep. Itt kísérletezik ki az új korosztály radikális nézeteinek kezelési technikáit, és ennek befejeztével a perifériára szorítják őket. Bizonyíték erre az is, hogy a belügyminiszter vejét rakták ide igazgatónak. Ennek ellenére sem merték Stumpfot felügyelői szereppel megvádolni, és ő nem is adott erre okot. Azért rajta, a párttagon próbálgatták a hatalommal szembeni fellépést. Közben visszatérően felvetődött, hogy valóságos vagy virtuális-e az a világ, amiben élnek, és nem csupán az-e a szakkollégium célja, hogy kifogja a szelet a fiatal generáció vitorlájából.
- Pisti is arra hivatkozva ment el a kommunistákig, hogy belülről könnyebb - mondja Fellegi -, amit mi marhaságnak és az akkori hatalom csalásának gondoltunk. 1956, 1968, 1970 azt is megmutatta, hogy a kívül lévőkre később engedik rá a tankokat, mint a saját embereikre. Pisti karakánul végigcsinálta a kollégiumi dolgokat, sosem állt félre, hogy nem én tettem. Az 1982-es HKR-vita jelentéktelen nüansz volt, legfeljebb a jogi kar állóvizében kavart vihart. 1983 őszén, az első kurzusom idején (Kelet-európai válságok: 1956, Magyarország), bár ott voltak a civil ruhások, semmi visszhang, semmi retorzió. Nem volt senki, aki figyelt és lépett volna is. Persze nem csináltunk falrengető dolgot, amit tettünk, annak csak az egyetemen volt visszhangja, a radikalizmus nem öltött szervezeti formát. Az 1985-ös szarvasi táborig nem figyeltek fel erre a társaságra. Illúzióink azért nem voltak, tudtuk, ha valamilyen lépésünk szemet szúr, akkor Stumpf már nem jelent védelmet, ahogy a Fidesz-alapítás után meg is jött a rendőrségi figyelmeztetés az akkor aktív hangadóknak.
- Mi a szülőkkel, Viktorék a rendszerrel, de nem a társadalommal szemben fogalmazták meg magukat - mondja Benda Gyula. - Generációjuknak ez lényeges, pozitív tulajdonsága.
Hasonló a hasonlónak?
A kollégiumi élet kiemelkedő eseménye volt az új tagok felvétele. Ez a Rajkhoz hasonlóan a Bibóban is - minden szokásos felvételi vizsgától eltérően - kollektív egzámen volt. A fél kollégium faggatta a leendő társat. Stumpf szavaival: "beszélgessünk, milyen ember vagy, mit olvasol, mit csinálsz, kikkel barátkozol, mit gondolsz a világról, hogyan képzelnéd el a szakkollégiumban a jövődet Egy felvételi procedúra egy egész éjszakán keresztül ment aki végigülte az elejétől a végéig, annak volt szavazati joga" (PIM). Kövér: "a hozzánk való hasonlóság volt a kritérium", és kevésbé jött számításba a származás, hogy hátrányos helyzetű családból jön-e valaki, mert "egyáltalán nem akartunk ilyesfajta - az akkori rendszernek az ideológiájából egyébként következő - szempontokat érvényesíteni". OV korrigált: a hasonlóságnál fontosabb volt, hogy azok a kérdések foglalkoztassák a felvetteket, ami őket is. "Hogy egyáltalán értsék a kérdéseinket."
Ellentétben tehát a Rajkkal, a Bibó első időszakában nem törődtek a hozzájuk hasonló, hátrányos helyzetű vidéki diákok felemelésével (mert rokonságba kerültek volna a rendszer törekvéseivel).
-A szociális érzékenység valóban nem működött - erősíti meg Fellegi Tamás. - A kollégium elsődlegesen politikai célú volt, még ha a többség nem is politizált. Az önmegvalósítás, az élcsapatjelleg fontos volt mindenkinek: a Bibó, bárhogy is tagadják, elitképző volt. Ehhez a legjobbakat kellett összeszedni, felvenni. Nem "értek rá" szociálisan érzékenyek lenni.
Amint Bozóki András írta: "a szakkollégiumok nem mások, mint elitképző menedékek. A szakkollégiumokról kialakított mítosszal szemben ma már látható, hogy ezek - csaknem totális intézményekként - nem feltétlenül a liberális demokrácia iskolái."
Talán a moralizálgatásra hajlamos Orbán Viktor maga sem tudja, mekkora szerepe volt a radikális mindentagadásnak abban, hogy másodéven oda jutott, nem állhat be a rendszert kiszolgáló jogászok táborába. Amikor megfogalmazódott benne, hogy nem kíván elmenni jogásznak, majdnem abbahagyta az egyetemet, mert erkölcstelennek tartotta, hogy tagadja, mégis élvezi az előnyeit. El is mondta a szüleinek, gondolják meg a taníttatását, nehogy aztán szemrehányással illessék, hogy bár diplomázott, lődörgős senki lett belőle. Inkább hagyják abba a támogatását. A megdöbbent szülők a hagyományos gondolkodásnak megfelelően azt felelték, akárhogy lesz is, amit elkezdett, azt be kell fejezni! Utólag OV is belátta, milyen bölcs tanácsot kapott. Végzés után már úgy gondolta, ha más választás nincs, polgári bíró vagy ügyvéd azért abban a rendszerben is lehet, de büntetőbíró már nem. Miközben húszévesen úgy érezte, hogy a jogászkodás kicsúszott a kezéből, hogy hátat kellene fordítania mindennek, Fellegi Tamás kelet-európai válságok történetével foglalkozó előadásai során elemi erővel megfogta a politikatörténet. (Kéri: - Elsősorban Fellegi gondolkodásmódja határozta meg a világlátásukat.) Arra gondolt, amikor végez, nem muszáj neki jogi pályára mennie, kutatóként vagy tanárként ezzel is foglalkozhat. Ez viszont megkérdőjelezi, hogy már választmányi elnökként tudatosan készült valamiféle vezéri szerepre. Mintha ezt erősítené meg a következő történet is:
- A Ménesi úton majdnem az egész évfolyam egy folyosón lakott vagy húsz szobában. A mi szobánk egyik oldalán volt Orbán Viktorék szobája - mondja Neumann Márta. - Hazajártam hétvégeken, esetleg négy napot is otthon töltöttem, péntektől hétfőig. Egy alkalommal a szobatársnőm elutazott, így a szerelmem látogatott meg. Szombat reggel kopogtattak, és én nem nyitottam ajtót. Többszöri kopogtatás után Orbán Viktor szólt: Márta, majd amikor arra sem válaszoltam, berúgta az ajtót. Semmi fontos közlendője nem volt, csak beszélni szeretett volna velem. A barátom megrökönyödött, hogy ilyesmi megtörténhet. Viktort ez az akadályt nem ismerő és elfogadni nem tudó akaratosság jellemezte mindig is. Ez nem durvaság volt, hanem keményfejűség, amit el akart érni, el is érte. Olyan határozottan tudott valamit mondani, olyan erőteljesen, noha még nem volt igazi tudás mögötte. Rúgása nyoma a furnérajtón még sokáig emlékeztetett az esetre és Viktorra.