Több mint egy éve kezdtük el sorozatunkat a Fidesz születéséről (Népszabadság, 1998. december 24., 1999. március 13., június 12. és szeptember 11., 2000. január 8., március 13.). Ezek a riportok a szakkollégiumi, a klubmozgalmi ifjak mozgolódását, a radikális ifjúsági szövetség rendszerváltozásban játszott szerepét idézték. Letérve az időrend által szabott útról, most Orbán Viktor társadalomszemléletének, politikai nézeteinek, viselkedésmódjának a gyökereit keressük a családi körben, az iskolában az egyetemig terjedő időig.

Noha a háború alatt az átmenetileg Csepelen élő Orbánék illegális kommunistákat bújtattak, a családnak nincs munkásmozgalmi kötődése. Orbán Mihály - a nagypapa - nem is tudott Pesten megélni, a család visszaköltözött vidékre. A nyolcadik gyereknek született, törekvő Orbán Mihály végül állatorvossegéd (felcser) és állattenyésztési brigádvezető lett, és az volt a vágya, hogy egyetlen gyereke, Győző állatorvos legyen. Orbán Viktor édesapja ennek megfelelően állat-egészségügyi szakiskolában érettségizett, mégis felsőfokú gépészeti technikumban kötött ki, Mezőtúron. Ott ismerkedett meg leendő feleségével. Oklevél helyett őt vitte haza. Sipos Erzsébet az érettségi idején már terhes volt első fiukkal - a kedvenc unokával - Viktorral.

Az alcsútdobozi házban három generáció élt együtt, a gyermeket a szülei és a nagyszülei nevelik. O. V. különösen vonzódott a nagyapjához. Kéri László interjúkötetében is eldicsekedett vele, hogy a nagyapja a Don-kanyarból úgy jött haza, hogy nem esett orosz fogságba. A konok, rabiátus ember 48 évesen leérettségizett, hogy megmutassa, képes rá. (Tabajdon többen doktor úrként emlegetik, úgy tudják, állatorvos volt.) A nagypapa részese unokája nagy szerelmének, a focinak is: már öt-hat évesen maga mellé ültette, és együtt hallgatták a meccsközvetítéseket.

O. V. harmadikos, amikor a nagymama és a mama összekülönbözik, s elköltöznek hazulról. Kölcsönökkel is csak egy romos házra futotta Felcsúton, a Kolozsvári utca végén, az erdő aljában. Kilenc-tíz évesen O. V., aztán az öccse is gyomlál, kapál. Esetleg vigyáznak, hogy az őzek ne legeljék le a borsót. Kútról hordják a vizet, reggel a két fiú önti a vályúba a moslékot a húsz disznónak. Volt pár száz csirkéjük is. Az adósság, és az, hogy nem kockaházban laktak, a szegényebbek közé sorolta őket, törekvésben viszont dúsgazdagok voltak. A mama hátat fordított a könyvelésnek, a bérszámfejtésnek, és majdcsak negyed fizetésért képesítés nélküli pedagógusnak áll. Oroszt tanít, meg napközis, később hamar elvégzi a gyógypedagógiai főiskolát. A férje pedig befejezi a mezőtúri főiskolát.

- Győző erélyes, nyers ember, Erzsike nagyeszű, amit kigondoltak, létre is hozták. Erzsike Áronnal terhesen is letette az iskolát - dicséri őket a szomszédasszony, Németh Lászlóné.

Orbán Győző az Egyetértés Mgtsz melléküzemág-vezetője, a pártvezetőség tagja. Egy traktor eladása miatt indított perben mégis visszaminősítik teherautó-sofőrnek, a család szerint azért, mert az egyesítéskor nem a leendő elnök mellé állt. A téesz korábban szállítószalagot gyártott a gánti kőbányának. Oda hívják üzemmérnöknek. Később üzemvezető lesz, végül bányaigazgató. Élete egyenesbe jött.

O. V. portréinterjújában (HVG, 1989. augusztus 26.) azt mondta: fölfelé mobilizálódó családban nőttem fel. Apám valamikor gépkocsivezető volt, de időközben üzemmérnöki diplomát szerzett.

Bejgli a falon

Az Orbán családot nem érdekelte a politika, otthon ez nem volt téma. A nagypapa a Don-kanyarból hazavezető útról sem mesélt (katonakanalát O. V. örökölte). A hagyományos családmodellben a mama feladata a fészek védelme. Ő vásárolja a könyveket - mint Dogossy Katalin-Győri Margit riportjában (Kiskegyed, 1993. 51. szám) elmondta, nagyfia miatt vette meg A nehezen nevelhető gyerek című művet -, ő tanítja meg a hadarós kisfiúval a Toldit, megszeretteti vele a szavalást, az irodalmat, majd ő csendesíti benne a korán felébredt közindulatokat. A papa a legegyszerűbb módon politizál: elhiszi, amit mondanak. A fia is komolyan veszi az úttörők 12 pontját, a hazaszeretetet, de Lenint is. Vörös nyakkendővel rohangál, sokszor az élen, pedig a tornasorban csak utolsó előtti. Olyan lelkes, hogy többször őrsvezető, pedig amint ő fogalmazta Kérinek: Az igazi vezérek mindig magas, erős fiúk.

- Ennek a mozgékony, kis növésű gyereknek mindig a helyén volt az esze, amit akart, kivívta magának - említi I-II. osztályos tanítónője, Lampert Attiláné. - Az írása elég rettenetes.

Élete első pofonja, hogy hármas magatartása miatt nem mehet Zánkára. Pedig azért nem kapott karácsonyi ajándékot sem, mert ha táborba megy, inget kell venni, ruhát, cipőt; ne látsszék csóró kis falusi gyereknek.

- Nem volt soha a kedvencem - emlékezik rá két férfi tanára. Aki szerette, az is azt mondja: erőszakossága ellenére is szimpatikus volt a jó esze miatt. Gyorsan megoldotta a példákat, aztán rendetlenkedett, kilógott focizni. Bandájuk a labdát keresve kibontotta a lányvécé tetejét stb. Noha a család becsben tartja a testi erőt - az apa súlyt emelget, ifi korában a középső fiú, Győző válogatott kerettag birkózó, Áron műkedvelő testépítő -, O. V. inkább kimondta a dolgokat, szájalt, mint verekedett. De a tanterem olajos padlóját azért feltörölte társaival egy párszor.

- Magatartása miatt nem kaphatott repetát, és egyik pajtását küldte maga helyett. A tanárnő rászólt, adja vissza. Itt van, nesze! - tegezte le, és a falhoz vágta a mákos bejglit. Erzsi, az anyja, itt tanított, és ez a szép asszony keményen elkalapálta a fiát.

- Ingázott a gyerek Alcsút, Felcsút, Vértesacsa iskolái között. Vagy kitették, vagy az édesanyja menekítette ki.

- Nyolcadikban, amikor én tanítottam, meghúzták magukat, mert tudták, hogy a gimnáziumba jellemzés készül róluk - idézi fel Szabóné Szalai Ilona fizikatanár, igazgató. - Nem is emlékeznék rá, ha nem tanítottam volna az öccsét is. Akkor tűnt fel, hogy az apjuk Győző, de Viktor is ezt jelenti, és a középső fiú is Győző. Hát nem tudnak ezek mást kitalálni, gondoltam magamban.

Viktor konok volt gyereknek, és konok maradt - mondta az édesanyja (Kiskegyed).

Nem bírtam a felnőtteket - vallja O. V. 1990-ben Richter Anna kötetében -, s a felnőttek sem nagyon bírtak engem, mindig fölém rendeltnek éreztem őket. Eltűrtem bizonyos korlátokat, mert kénytelen voltam, de mindig rugdalóztam ellenük.

Orbán Győző szerette volna, ha Viktor szakmát szerez, de ő maga nem tudta, mi leszek, ha nagy leszek. (Későn érő típusnak mondja magát, noha hetedikes korában állítólag az ügyvédi hivatás, meg az újságírás forgott a fejében.) A mama találta ki, ha ilyen bizonytalan, legalább nyelvet tanuljon. Így került a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium angol tagozatos osztályába.

- Amikor 1977-ben bementem az I/B osztályba - hat fiú, meg harmincegy lány! -, az egyik srác mellett nem ült senki - említi Hermann Róbert hadtörténész. - Hallottam, hogy jön Felcsútról egy fiú, ő volt az, így lettünk Viktorral padtársak.

E korosztály szülei a gyermekáldásban is szűkös háborús években jöttek a világra. Kevesen voltak, így kevesebb gyermekük is születhetett. 1962 és 1965 között van egy kis demográfiai hullámvölgy: Orbán Viktor és kortársai kevesebben voltak, mint az előttük és az utánuk jövők, nekik zöldebben világított a lámpa. A jópofa felcsúti fiút felvették a kollégiumba is - a kan-tárba -, amit rendje és szigorúsága miatt szívből utált. Éppen kirúgták volna, amikor az apja lakást kapott a bányától Fehérváron, s a család beköltözött a városba. Maradandó élmény, hogy meleg víz folyik a csapból; O. V. rászokik, hogy a fürdőkádban olvas.

A gimnáziumban világosan láttam, hogy nagy hiányosságaim vannak a városi gyerekekhez mérten, de azt is láttam, hogy ezt be tudom hozni - állítja Richter Annának (1990). Kérinek azt mondja (1994): Faluról jönni nemcsak hátrányt jelent, hanem erőt, önbizalmat, magabiztosságot és tartást is adhat. S ha kellő öntudata van az embernek, s vállalja azokat, akik közül jött, megbecsülést szerezhet magának.

- Olvasottsága sokkal jobb volt az átlagnál, az enyémnél is, olyan többkötetes műveken volt túl, amiket én azóta sem olvastam el - folytatja Hermann. - Érettebb is a többségnél, ami talán természetének is köszönhető, a két fiútestvérnek, meg annak, hogy falusi gyerek. Erősen kötődött a focihoz.

Elég tág kör előtt ismert, hogy a hagyományos családmodellben nevelkedett Orbán Győző az atyai pofonokkal is élt fiai nevelésében. O. V. szűkebb kör előtt elmesélte, hogy tizenhét éves koráig rendszeresen elverte az apja, emiatt egy ideig utálta is. (A szerző bevallja, hogy ezzel ugyanígy volt ő is.) Az utolsó alkalom emlékezetes. Focimeccsről jött haza Pestről, a fehérvári állomás előtt leszakított egy virágot, és a rendőr felírta. Az édesapja kijárási tilalommal büntette. Ő mégis el akart menni a barátaihoz. Amikor készülődni kezdett, az apja rászólt, hogy nem mehet, ennek dacára elindult. Az ajtóban elkapta. Nem mégy! Elmegyek. Nem mégy! - hergelték egymást. A verés során az apja ekkor bele is rúgott gimnazista fiába. (A múló indulatnak semmi köze nem lehet ahhoz, hogy O. V. azon kevesek közé tartozik, aki a Ki kicsoda? lexikonban nem adta meg a szülei nevét. Tudomásunk szerint anyja leánykori nevét a megfigyelési üggyel kapcsolatban hozta nyilvánosságra.)

Kemény KISZ-es

A kicsit poroszos szellemű Teleki Blanka Gimnáziumban a hetvenes évek végén kevés az igazán gyenge tanár. Káder igazgatója ellenére türelmes az iskola, engedi a diákokat kibontakozni. Ráadásul a béseknek az emberséges (néhai) Rimele Géza az osztályfőnöke. Noha O. V. közepes vagy négyes matekból és fizikából, mégis apjaként tisztelte az ezeket a tárgyakat tanító osztályfőnököt. Tudott élni az adottságaival. Amikor hétfőn az orosztanár megkérdezte, hogy látta-e O. V. a Videoton-meccset, akkor - társai örömére - ő csak mesélt, mesélt.

O. V. nagyszerűen érezte magát társai között. Osztályából egy kivételével minden fiú továbbtanul, pedig renitensek. Ez a kettősség rá is jellemző. Noha a MÁV Előre ificsapatában nem tartozik a legjobbak közé (nyolcadik, tizedik), megfordult a fejében, hogy profi lesz. Csak annyit tanult, hogy az átlaga négyes fölött legyen. A középiskolában sem kimagasló semmiből, de problémaérzékenysége átlagon fölüli. A világnézetünk alapjai című tárgyat tisztességesen tanító új igazgató meg is mondta neki: sok gondja lesz az életben.

- Aranyos gyerek volt, de kemény KISZ-es - nevet az egyik lány. Két félévig alapszervi KISZ-titkár (valószínű 1978-1979-ben). Büszke volt már arra is, hogy felvették a KISZ-be, de rájött, hogy valami jobb kellene. Megszervezték a hagyományos angol karácsonyt, de az ő idejük alatt rendezték meg az első diák-önkormányzati napot, adták ki ez alkalommal az első diáklapot, s a futball- mellett ők rögbi-, sőt jégkorong-tornán is szerepeltek. (O. V. nem tudott korizni, de egy hét alatt annyira megtanult, hogy aztán kapusként, az arcvédőn át kilőtték a fogát.)

Végül már új alapszervezetet is akartak. A névadó nem Kun Béla lett volna, hanem Hermann javaslatára a polgári átalakulás, a nemzeti függetlenség, végül a szocialista mozgalom híve, a szabadságha rcos Kászonyi Dániel. A városi KISZ-bizottság rábólintott a tervre, ám a gimnázium megfúrta. Ekkor az alsósokkal is összefogva Hermann, Incze Zsolt és O. V. elhatározta, hogy a diákparlamentre komoly értékelést készítenek a KISZ-életről. Felosztották a munkát, s a maga területén mindenki vizsgálódott, közvéleménykutatás-félét végzett, aztán a küldöttgyűlésen kipakoltak. A párttitkár állítólag azt súgta az igazgató fülébe: ez provokáció, minket akarnak kicsinálni! A KISZ-patronáló tanár sírt. Botrány, mosolyszünet, pár tanár arra emlékszik, hogy O. V. - egyedül ő! - a tantestületet támadta. A harmadikos fiú lelkifurdalást érzett, bár nem hitte, hogy valóban rosszat tettek az iskolának. Ekkortájt olvasta Nemeskürty István Rekviem egy hadseregért című könyvét, s író-olvasó találkozón meg is hallgatta a Don-kanyari csata íróját.

A Teleki Blanka korábban lánygimnázium volt, az 1977-es négy párhuzamos osztályba vagy 140-en jártak, köztük még mindössze 25-30 fiú. Az A osztály orosz tagozatos volt és csupa lány, a C matematika tagozatos, a D sima. A fiúkat összehozta a közös tornaóra, s egy focicsapathoz is szükség volt a párhuzamos osztálybeliekre. A második év nyarán a törökbálinti, majd a vaskúti építőtábor vad viszonyai, a kényszerű összezártság még inkább összehozták őket, ugyanígy a diákköri túrák, meg a kocsmázás a Hágiban, szombat este kosármeccs után.

- Harmadikosok voltunk 1979 decemberében, az afganisztáni bevonulás idején - idézi fel a C osztályos (matek tagozatos) Incze Zsolt. - 1956 keltette fel az érdeklődésünket Afganisztán iránt: akkor az oroszok bevonultak ide, most bevonulnak oda... Mondható, hogy a tudatlanságból fakadó érdeklődés vonzott bennünket Afganisztánhoz. Összejöttünk hát egy páran, meghallgattuk a Szabad Európa Rádiót, lejegyeztük a híreket és megvitattuk. Valaki felnyomta, miféle összeesküvés zajlik nálunk, de az iskola nem adta tovább, nem lett belőle nagyobb ügy (bár mások szerint az osztályfőnökük kirúgással fenyegette meg őket - a szerző). Ettől kezdve próbáltuk komolyan venni magunkat. Rendszeresen eljártunk focizni, és hetente, kéthetente összejöttünk beszélgetni. Feladatokat osztottunk ki, folyóiratokat, könyveket olvastunk, az érdekesebb írásokat megvitattuk. Semmi sem volt igazán kötött, mindenki arra úszott, amerre akart. Tíznél többen sosem voltunk, Viktort Robi hozta a társaságba.

Az önképzőkör magja

- A matekos osztálybeliek tájékozottak voltak politikailag, érettebb volt a társaság - véli Hermann Róbert. - Közülük egy református lelkész fia, Incze Zsolt nem is nagyon titkoltan ellenzéki volt. Náluk jött össze a társadalmi érdeklődésű gárda. Jellemző, hogy még a kettővel fölöttünk járó Simicska is közénk állt. Nekem ez a fajta olvasottságom hiányzott - már akkor eldöntöttem, hogy 1848-cal fogok foglalkozni -, ezért többnyire hallgattam. Viktor lényeges kérdéseket tett fel. Mivel ilyen idős korban az ember szeret kinyilatkoztatni, mindig bőséges választ kapott. Ebben az életkorban természetesen volt ezeknek az összejöveteleknek egy alkotói vonulata is. Néhányan szépírással is próbálkoztunk, Kiss Laci, Incze Zsolt, Magyar Laci és én alkalmanként felolvastunk.

O. V.-t vonzotta az értelmiségi, polgári családból származó gyerekek társasága, okossága, érzékenysége. A KISZ-ben legfeljebb a diákélet volt a lényeg, nem az elvek. Pedig mikor bogozza az ember az eszméket, mikor próbálja megfogalmazni a meggyőződését, ha nem a tinédzserkor vége felé. Úgy találta, hogy a csoportnak talán a fele jobb képességű nála. (Azt az érzékét, hogy milyen mértékben képes magát kívülről szemlélni, bizalmas körben szkizofrén hajlamnak nevezi. A Kéri-könyvben felállított mérleg szerint 1983-ig a környezetében sokan tehetségesebbek voltak tanulásban vagy a fociban, mint ő, de sorban kihullottak.) Ebben a társaságban még nemigen állta volna meg a helyét vitában. Figyelt tehát és kérdezett. Újdonság, hogy a gárda nem volt fanatikus, nagyszerű, hogy használnia kell a fejét. O. V. hazulról tudta, hogy olvasni kell, azt kevésbé, hogy mit. Itt pedig még beszélni is kellett az olvasmányokról. Az ÉS, a Kortárs, a Valóság, a Tiszatáj, a Társadalmi Szemle, de a Magyar Tudomány vagy az erdélyi Korunk is a kezükbe került. Beszéltek a cikkekről. Érvek röpködtek - persze sok tudálékossággal vegyítve -, de a kíváncsiság és a kétkedés röpítette őket. Ebből a csapatból O. V. még nem emelkedett ki.

- De rendkívül nyitott volt - állítja Kiss László, aki egy megkülönböztető B betűvel újságíró Fehérváron. - Nem szégyellt senkitől tanulni, tőlünk, a társaitól sem kérdezni.

Van, aki emlékszik rá, hogy Tóth Miklós (aki másik gimnáziumba járt!) egyszer a Valóság Hankiss-tanulmányát ismertette, Varga Tamás egy Korunk-esszé kapcsán arról beszélt, hogy a mikrocsipek rövid időn belül úgy átalakítják a termelést, hogy a szocialista országok beleroppannak.

Miért épp Incze Zsolt körül, és náluk állt össze önképzőkörré ez a társaság? Ő maga azt mondja, hogy nem egyedül volt a vonzási pont, hanem ő, és a tőle eltérő típusú Varga Tamás. (Incze, Varga meg Kiss László általános iskolában is együtt jártak, szinte szomszédok voltak, erős, eleven kapocs létezett közöttük a Telekiben is.)

A tízfős csapatból nyolc famíliája - amint O. V. fogalmazott: fölfelé mobilizálódó - a rendszer kedvezményezettje. Fiuk is elfogadta a társadalmi berendezkedést, legfeljebb közömbös a politika iránt. Két fiú kivétel: Incze Zsoltban és Simicska Lajosban erős ellenszenv, esetenként elementáris ellenérzés élt a rendszerrel szemben.

- Pap, tanár, ügyvéd, parasztbirtokos és hasonló ősökkel, rokonokkal mit szerettünk volna a létező szocializmuson? - kérdi a vállalkozó Incze Zsolt. - Antikommunizmusban és rendszertagadásban nőttem fel, anyám állandóan figyelmeztetett: vigyázz magadra fiam, ellenséggel vagyunk körülvéve! Nem csoda, ha hajtott az általános engedetlenség, ám az erős ellenérzés ellenére elég óvatos voltam ahhoz, hogy ne rohanjak fejjel a falnak. A rendszerrel csak kettőnknek, Simicska Lajosnak és nekem volt bajunk. Egy idő után a társaság többé-kevésbé mégis átvette nézeteinket, meghatározó szerepünk volt abban, hogy társaink rádöbbentek, nem a létező világok legjobbikában élünk.

A szelíden radikális Incze helyett Simicska a faltörő kos. Habitusa miatt is rászabott ez a szerep. Az is sokat számít, hogy három évvel idősebb a csapatnál. Imponált az is, hogy iszonyú akaraterővel küzdötte le hátrányos családi háttérből fakadó lemaradását (meg hogy kalapja volt, és a KISZ-be csak a felvételi kedvéért lépett be átmenetileg). Incze vagy O. V. szerint is a fantasztikus agyú Lajos volt köztük a legokosabb. De mivel individualista, mégis a jól nevelt Incze a társaság középpontja. Annál inkább, mert Simicska kevesebbet volt köztük, s vele inkább a kávéház szerepet is betöltő Hágiban találkoztak.

Simicska Lajosba is a família, pontosabban 1956 kódolta a rendszerellenességet. Arról beszélt, hogy a forradalom alatt a préslakatos papa a vállalat munkástanácsának lett a titkára, és a megtorlás idején idegosztályra csukták. A fiúk közé ő érkezett a legmélyebbről. Mesélte, szenet kellett lopnia, hogy a család meg ne fagyjon. Fölfelé kapaszkodását nem csupán a munkástanácsi származás nehezítette, hanem kezelhetetlen magaviselete is. Emiatt kicsapták, ezért járt csak két évvel Inczéék fölött, így találkozhatott a harmadikos társasággal, és kapaszkodtában csatlakozott hozzájuk, még ha kölykök voltak is az ő húsz évéhez képest.

A társaság összetartását erősítette, hogy már az első lépésüknél, az afgán akciónál besúgták őket. Ez érdekesebb, mint a KISZ! Találkozóikon a napi eseményeken túl szóba került 1956, az államosítás, vagy épp Jalta - olyasféle dolgok, amikről az Orbán családban sosem beszéltek, amikről O. V. ekkor hallott először. Szkeptikusak voltak mindennel szemben - mondta társairól Kérinek, úgy beszéltek a rendszerről, a kommunistákról, hogy ő csak ámult. S a lelkes KISZ-es fél év múlva teljesen másképp látta a világot.

- A személyiségformálódás szempontjából Viktor életében máig nincs még egy ilyen típusú, általam ismert fordulópont - véli Incze Zsolt. - Utólag jobb híján önképzőkörnek hívtuk, amit csináltunk.

- Segített az önismeretben, hogy fél évig pszichológiát is tanultunk - említi Hermann. - Az órán készült egy névtelen felmérés, hogy kiről, miről hogyan vélekedik az osztály. Az egyik kérdés azt tudakolta, hogy fegyelmi ügyben kit kérnének fel döntőbírónak. Viktor talán huszonvalahány szavazattal kiugróan első lett.

Szükségállapot

Negyedikben készíttettek hülye tablóképet is kockás zakóban, kakastollas műanyag kalapban. A hagyományos sötét öltöny helyett a rendes tablón is maradt a kockás zakó és a csokornyakkendő, de a hülyeképet osztogatták. Az érettségi után az Incze, Kiss, Orbán, Varga négyes nekivág gyalogosan a Hortobágynak: Gyöngyösről Debrecenbe. A célba csak ketten érkeztek: Incze és O. V.

- Túlméretezett sátrunk volt. A lelkierőnk elszállt, Varga Tamással vonatra kaptunk és hazajöttünk - idézi fel B. Kiss László.

A családi legendárium szerint az egyetemi jelentkezéshez írt önéletrajzban két oldal jutott a focira, és egy bekezdés arra, miért akar jogász lenni, mégis maximális pontszámmal vették fel (Kiskegyed) - ám valójában az alsó határhoz közeli volt az a pontszám. A jogi pályáról azt se tudta, hogy az ügyvéd és a bíró között különbség van. Legszívesebben magyar-történelem tanár lett volna, de hiába volt ezekből a tárgyakból kitűnő, félt, nem tud annyit, hogy felvegyék. De tanulni kell, mert akar! Így került a jogi karra.

Az 1981-ben felvetteket egy évre behívták katonának.

Mintha itt fejeződött volna be O. V. társadalomszemléletének alapozása. Richter Annának azt mondta: A katonaság alapvetően megfordította a világnézetemet, az életről alkotott felfogásomat. A katonaságtól kezdve tekintem felnőttnek magam, amikor kijöttem onnan, nem az voltam, aki oda bement. A barát és eszmetárs Kövér László hasonló sokkon esett át a seregben, ahol A társadalom minden szörnyűsége hatványozva zajlik. Az az érzés alakult ki bennem, hogy Kalocsa - ott voltam - egy mini-Auschwitz. Kezdett a gyanú kialakulni bennem, hogy mindez nem egyéb, mint a külső világ leképezése.

- Számomra az egész csak arról szól, hogy a viszonylagos jólétben és a viszonylagos szabadságban egy kis katonáskodás is meg tudta őket roppantani - véli egyik tanáruk. - Kíváncsi lennék, hogy az angol, a francia vagy a német hadseregben milyen társadalmi tapasztalatokat szereztek volna.

- A katonaságnál mi valóban a rendszer esszenciáját kaptuk, kemény ideológiai dózist - igazolja társait Fodor Gábor. - A mi életünkben ez, ha nem is meghatározó, de fontos motiváció. Hihetetlen erővel akartak betörni bennünket. A politikai foglalkozásokon állandóan kiemelték: a zalaegerszegi mintalaktanya, 1968-ban ők lépték át elsőként a csehszlovák határt, ez kötelez. Aztán 1981 decemberében riadókészültségben állomásoztunk a hegyek között, és a hozzánk hasonlóan ideges katonatisztek elárulták: megyünk Lengyelországba!

- Ha felmerül, hogy a lengyel válság megoldására bevethetnek, az ember sok mindenre ráébred - idézi fel a Szombathelyre behívott Hermann Róbert. - Üvegburában éltünk, és hirtelen leírhatatlan bornírtságba, agresszivitásba csöppentünk; a gyakorlatokon több haláleset történt. A miénk az első társaság, amelyet szétdobtak a sorállomány között. Az a szabolcsi börtönviselt, akinek tizennyolc hónapot kellett lehúznia, nem szerette a mellette alvó, tizenkét hónapra behívott úri gyereket. Sorállományú társaink szívattak bennünket, amire az első lépcsős laktanyákban válogatottan megbízható tisztikar még rá is játszott. Viktor talán háromszor volt otthon tizenkét hónap alatt.

Visszaütni

O. V. úgy vonult be aknavetősnek Zalaegerszegre, hogy a rendszer valamiképp hibázik. Ő, aki annyira nem bírja az alárendeltséget, sejtette, hogy a katonaságot nem neki találták ki. Miért tisztelegjen annak, akit nem tisztel, sőt nem is ismer? A Telekiben volt lehetőség, hogy elkerülje azt a tanárt, akit nem szeretett. A laktanyában egyik konfliktusból a másikba keveredett, főleg azután, hogy októberben szétszórták őket az öregek között. Ám őt nem szívathatták. Ha húsz nap laktanyafogsággal fenyegették, akkor sem volt hajlandó kétszer felmosni a folyosót, vagy a vacsorát felhozni az őrmesternek. Próbálta kitörölni az agyából a normális emberi viselkedés szabályait, hogy megfeleljen, és legalább szegény anyja láthassa, ne okozzon neki szomorúságot. Egy év alatt így is csak kétszer engedték haza, egyszer pedig hazaszökött.

Richter Annának elmondta, pár hónap alatt kiderült, hogy ő is húsból és csontból van, és nem hitványabb másoknál: mert ha kapok egy pofont, akkor kettőt adok vissza. Nem volt gyenge gyerek. Az őrvezetőt pofonvágta: tíz nap fogda. Hadnagyával majdnem összeverekedett. Nehezen élte meg, hogy vademberré teszik, fárasztotta az állandó készenlét. Mikor azt mondták, hogy húsz kilométer gyaloglás, kivirult. A megpróbáltatást élvezte.

- Viktor az, ami a nevében van - mondja Incze Zsolt. - Én nem akarok legyőzni senkit, alkalmatlan is lennék politikusnak, semmikor sem tagadtam meg, ki vagyok, de nem gondoltam, hogy másnak is olyannak kell lennie, mint nekem. Egyedül voltam az öregkatonák között és elfogadtak, sőt megvédtek. Viktor, a győztes nem tudott beilleszkedni, ez születési hiba mindkettőnknél.

Politikai vitákba viszont O. V. soha nem ment bele. Bezzeg Simicska elmondta, hogy 1939-ben nemcsak Németország támadta meg Lengyelországot, hanem a Szovjetunió is. Kérdésre közölte, Ránki György A második világháború története a forrás. Mire Ránkit a poltiszt lefasisztázta, a bakát futkosóval fenyegette, s talán figyeltették is. O. V. vigyázott. A laktanyában még a foci sem esett olyan jól, pedig a leendő jogászok megkeresték egymást, és összeállt egy csapat.

Mint említettük, 1981. december 11-én éjszaka riasztották őket, és kivonultak a készültségi körletbe, és 13-án reggelig, a rendkívüli állapot lengyelországi kihirdetéséig várták, mi lesz. Kéri Lászlónak azt mondta, hogy ez volt élete első igazi politikai eseménye, ami ki is zökkentette a gondolkodását a mindennapi kerékvágásból. Ettől fogva utálja a sárgaborsót, mert két napig csak azt kaptak hidegen.

- Utána beszéltünk Viktorral, hogy mit csinált volna, ha kivisznek bennünket Lengyelországba - emlékezik viszsza Incze Zsolt. - Ő kijelentette, hogy megtagadta volna a parancsot. Elfogadom, hogy a sereg, az utolsó csoportképző időszak ugyancsak meghatározó volt társadalomszemlélete szempontjából.

1982 tavaszára O. V. kivívta a seregben, hogy nem kellett semmit csinálnia, de nem is kapott semmi kedvezményt. Békén hagyták.

- A konfliktuskereső, falusi mentalitást éreztem Viktorban a gimnáziumban is - mondja egy névtelenséget választó osztálytársa. - Agresszívan reagált olyan esetekben is, amikor nem éreztem a tétet. A leszerelés után még impulzívabb lett. Ekkor már azt nézte, mikor lehet először ütni. Mindenesetre 1982. augusztus 18-án lerészegedésbe, botrányba, verekedésbe fulladó leszerelési bulit tartottunk a Hágiban.

Pünkösti Árpád

A CIKKBEN SZEREPLŐ FIDESZ-ALAPÍTÓK: Fodor Gábor, nevelőtanár - országgyűlési képviselő (SZDSZ).

MÁSOK: Hermann Róbert hadtörténész, Incze Zsolt vállalkozó, B. Kiss László újságíró, Lampert Attiláné nyugdíjas tanítónő, Németh Lászlóné nyugdíjas, Szabóné Szalai Ilona fizikatanár, igazgató.