Fagyott víz a Marson

Hatalmas mennyiségű fagyott vízre bukkantak a NASA kutatói a Mars felszínén. A jég kevéssel a felszín alatt helyezkedik el. A felfedezés nyomán a NASA akár húsz éven belül emberek Marsra küldése mellett dönthet - adta hírül a BBC. A kutatási eredmény hivatalos bejelentése ezen a héten várható. Az eddigi sejtéseket megerősítő bizonyíték megtalálása után felgyorsulhat a Mars-expedíció terve és az élet nyomai utáni kutatás is.

2001. április 7-én indult útjára a Mars Odyssee 2001 űrszonda. Legfőbb feladata a Mars időjárásának és éghajlatának vizsgálata, műszerei azonban a Mars-felszín ásványtani feltérképezésére is alkalmasak - tájékoztatta lapunkat Kelemen János, az MTA Csillagászati Kutatóintézetének munkatársa. A szonda egyik legérdekesebb berendezése egy gamma-sugár spektrométer, amellyel felderíthető a bolygó felszínén a periódusos rendszer húsz leggyakoribb kémiai elemének eloszlása. A neutronokat vizsgáló érzékelő legfőbb feladata a víz keresése, akár folyékony, akár fagyott, akár pedig a talajba zárt állapotban.

A magyar csillagász szerint a Mars ritka, főleg szén-dioxidból álló légkörében nagyon kevés vízgőz található, felszínén viszont helyenként olyan geológiai alakzatok figyelhetők meg, amelyek folyékony anyag áramlására utalnak. A feltételezések szerint ez lehetett víz vagy sár. A tudósok azonban nem találtak választ arra, hogy hova lett a hatalmas vízmennyiség. A szonda mostani mérései alapján a válasz: felszívódott a bolygó felszínét borító laza homok-szikla rétegben. A felszín alatt egy méterrel található hidrogén a fagyott víz jégkristályaiban lelhető fel. A kutatókat lenyűgözte a Marson található víz mennyisége - írja a BBC. A víztömegre egyébként a bolygó déli féltekéjén, a hatvanadik szélességi övtől délre bukkantak, feltételezések szerint ugyanez előfordulhat az északi féltekén is. A jég mennyisége alapján végzett számítások szerint ötszáz méter mély óceán boríthatta a bolygót.

A magyar csillagász szerint a szonda felfedezése azért nagy jelentőségű, mert megtalálta a Mars "elveszettnek hitt" vízkészletét. Mint mondta, ha nagy mennyiségben találunk vízjeget a Marson, sokkal könnyebbé válik a jövőbeli Mars-expedíciók ellátása és egészen új megvilágításba kerül a marsbeli élet kérdése. Ha a Marsról nem tűnt el az összes víz, akkor a feltételezett marsbeli élet léte is biztosabb. Emiatt viszont sokkal nagyobb gondot kell majd fordítani a földi és marsbeli életformák egymásra hatásának gondos vizsgálatára. A NASA-ban a felfedezés nyomán elképzelhetőnek tartják, hogy húsz éven belül ember repülhet a vörös bolygóra.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.